Második alkalommal indul az Irodalmi Karaván Erdélybe

Juhász Anna interjú

Május 11–15. között öt napon keresztül három városban és egy kiemelt könyves rendezvényen mutatkoznak be a Petőfi Kulturális Ügynökség által beszervezett az írók, alkotók a Széeklyföldön.

A januárban első alkalommal Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely városokba látogató Irodalmi Karaván második alkalommal érkezik Erdélybe. A szervezők ezúttal Kolozsvár, Marosvásárhely és Csíkszereda, valamint a Csíkszeredai Könyvvásár közönségét megszólítva tematikus, rendhagyó irodalomórák, Szalon-estek és könyvvásári programok megrendezésével készülnek a kiemelt programokra.

Az Irodalmi Karaván az egységes magyar nyelv és kultúra ügyét szolgálja a klasszikus és kortárs magyar irodalom bemutatásával. A road-show a tervek szerint Magyarországon és az országhatáron túl is utaztatja az irodalmat, kiemelten a Kárpát-medencében és Erdélyben. „Az első Irodalmi Karaván utazás januárban számos lehetőséget adott a találkozásra: író vendégeinkkel teltházas fellépéseken beszélgettünk a könyvek születéséről, az irodalmi elődökről és olyan kiemelt dátumokról, mint Nemes Nagy Ágnes születésének 100., vagy Tamási Áron születésének 125. évfordulója” – mondta Juhász Anna, a Petőfi Kulturális Ügynökség Kiemelt Programok igazgatója. (Címképünkön az 1980-ben született budapesti irodalmár, kulturális menedzser, Juhász Ferenc költő fiatalabb lánya.) „Most tavasszal, visszatérve Erdélybe, újabb városokat érintve ezt a megkezdett utat folytatjuk, ezúttal a beszélgetések mellett már egy gyönyörű szabadtéri Tamási-kiállítást is bemutatva a székelyföldi közönségnek” – tette hozzá.

A meghívott vendégek közt szerepel többek között Háy János író, költő, Nagy Koppány Zsolt Marosvásárhelyről kitelepedett író, szerkesztő, Vecsei H. Miklós színművész, Dálnoky Csilla színművész, valamint Balla Gergely, a Platon Karataev nevű, alternatív/indie popzenét játszó zenekar frontembere és szövegírója. Juhász Anna „házigazdaként” Tamási Áron, Pilinszky János, Dsida Jenő és Nemes Nagy Ágnes életművéhez kapcsolódó rendhagyó irodalomórákat tart az érintett városok kiemelt intézményeiben, míg este a szalonokat és a könyvvásári beszélgetéseket moderálja.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Baloldal? Milyen baloldal?

Következő hír

Nemcsak Csíkban, hanem másutt is lőnek majd

Related Posts
Total
0
Megosztás