Megint kiviselte magát a román külügyminisztérium

A román külügyminisztérium „teljes mértékben ellenzi” Novák Katalin magyar államfő nyilvánosan megfogalmazott üzeneteit, amelyek a csíksomlyói búcsú alkalmával hangoztak el – idézte a magyar sajtó a román külügyminisztérium közleményét.

A tárca értesítette Magyarország bukaresti nagykövetét (aki maga a köztársasági elnök társaságában volt mindvégig annak erdélyi magánlátogatásán), hogy „elfogadhatatlannak tartja” a magyar államfő által tett nyilvános üzeneteket, annak ellenére, hogy Románia már többször „visszafogottságot” kért Novák Katalin látogatásai során. De azt még az RMDSZ sajtója sem tudta kideríteni egyelőre, hogy a magyar köztársasági elnök melyik nyilatkozata vagy Facebook-bejegyzése dühített fel a nacionalistákat a román külügynél.

Egy román hírportál szerint Bukarestnek a székely himnusszal lehetett problémája, amelyet Novák Katalin „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” címmel posztolt a közösségimédia-oldalán. Az Agerpres román hírügynökség szerint a külügy problémája „Románia egyik történelmi régiójára vonatkozó nem megfelelő nyilvános üzenetek” kapcsán merült fel – vagyis Bukarestnek azzal van problémája, hogy a magyar államfő egyáltalán felkeresi a romániai magyarokat és támogatásáról biztosítja őket.

Nem ez az első alkalom, hogy a román politika a magyar államfőt arcátlanul és arrogánsan rendreutasítja. Tavaly a magyar református egység napja alkalmából tett látogatásán léptek hozzá és provokálták szocialista politikusok a „Erdély román föld volt és mindig is az marad” szlogennel. Nemrég Nagykárolyban, a Kölcsey-szobor avatásán rendeztek ellene hangos, köpködős tüntetést szélsőséges román szervezetek.

Eközben a Magyar Nemzet emlékeztet Hisztizik a román külügy Novák Katalin erdélyi látogatása miatt című mai tudósításában: Novák Katalin magánlátogatásra érkezett Székelyföldre a hétvégén, amely keretében Csíksomlyóra utazott, részt vett a pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjén, ellátogatott a csíksomlyói kegytemplomba, vasárnap pedig Sepsiszentgyörgyön a református elemi iskola új épületrészének átadásán, majd egy idősotthon átadó ünnepségén vett részt. „Felemelő érzés megélni a nemzet összetartozását” – összegezte az elnöki hivatal az államfőnek a csíksomlyói búcsún való részvételét, amely során több százezer zarándokkal együtt vett részt a pünkösdszombati szentmisén.

A közmédiának adott interjújában Novák Katalin úgy fogalmazott: a csíksomlyói zarándoklaton együtt a keresztény hit és a magyar nemzethez való tartozás, ahol a magyarok most a békéért fohászkodtak. Rámutatott: ez különösen felértékelődik, amikor a szomszédban kegyetlen háború dúl, amelyben magyar emberek is elveszítették életüket, és a magyarság egésze is attól tart, hogy a háború elérheti az országot.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az USA és csatlósai harcolnak Oroszország ellen Kelet-Ukrajnában

Következő hír

Bukásra áll a baloldal Spanyolországban

Related Posts
Total
0
Megosztás