Megint nekiesett az erdélyi Soros-média a gyermekmentő ferences szerzetesnek

A Kolozsváron – és még ki tudja, hol – szerkesztett balliberális Soros-portál, a Transtelex.ro ezúttal azt szúrta ki, hogy egy Böjte Csaba atyától származó idézettel köszöntötte az új tanévben a versenyeket szervező pedagógusokat a bukaresti oktatási minisztérium kisebbségi osztálya abban a levelében, melyben ismertetik az idei felhívásokat.

A több száz árva és félárva romániai gyermek gondozásában és nevelésében soha el nem évülő érdemeket szerzett dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjétől az alábbi, minden szempontból kifogástalan tartalmú és eszmeiségű gondolatokat idézték a tanügyi illetékesek: „Csodálatos pedagógiai türelemmel szemlélni a gyerekek testi, szellemi, lelki növekedését, kibontakozását, egy jó iskolában igazából minden nap egy új születés! Ekkor még sem a gyermek, sem a pedagógus nem tudja, hogy a nagy Isten milyen ajándékokat rejtett el a tanuló szívébe, értelmébe! Ennek felfedezése a legcsodálatosabb, egy pedagógiai kaland, igazából ezért érdemes tanárnak, nevelőnek menni! A diák, de a tanár is aranyásó, minden egyes találkozás alámerülés a tárnába, mely valahol magában rejti a kincset, melyért érdemes volt megszületni, világra jönnie a gyermeknek és neked is, hisz általad születik a növendéked tehetségéből mindaz mi mozgásban tartja, szebbé teszi a világot… A jó pedagógus észreveszi, ha a gyermek kószáló figyelme sokkal többet időzik a fizika, a természet titkai között, mint máshol, vagy talán dalolni, énekelni szeret és ehhez csodálatos hangot is kapott ajándékba. Tovább kell menni az iskola zegzugos útjain, és csendesen feltérképezni, mi van a növendékben? Lám játszva tanulja a nyelveket vagy talán inkább a számok világában kószál játszi könnyedséggel? Lehet, hogy hatalmas empátiával hajlik le a bomló virágokhoz, a tipegő kis állatokhoz vagy éppen a beteg társaihoz? Kis felvillanásai a mélyben rejlő kincseknek elég ahhoz, hogy céltudatos munkába kezdjetek. Te vagy az edző, s ha jól dolgoztok, növendékedből mindkettőtök dicsőségére bajnok lesz! A bajnoka mellett a tanár is ott áll a dobogón!”

A külföldi „szponzorok” – az eurokrácia által felügyelt EU-s intézmények, bizonyos EU-s és nem EU-s államok nagykövetségei, kormányai, kormányzati intézményei, elsősorban egyesült államokbeli NGO-hálózatok stb. – finanszírozásával működő „magyar nyelvű román kiadvány” (a G4Media.ronevű bukaresti testvérportál jellemzése) nem ereszti a Böjte Csaba-ügyet, és a jelenleg romániai magyar közösséggel szemben is érvényesíteni akarja a megbízók „eltörléskultúráját”. A Transtelex egy kétes szakmai múltú és hitelű, szatmárnémeti illetőségű tollnyűvőt állított rá Böjte Csabára, aki már a sokadik cikkében próbálja erőnek erejével befeketíteni az egyházi embert. A cikkíró „természetesen” névtelen panaszosokra hivatkozva állítja, hogy többeknek nem tetszett „az atya intelmeinek használata”. Ám tartalmi kifogások híján ismét azzal a képtelen inszinuációval áll elő, miszerint Csaba testvér egy „megbélyegzett ember”, aki felelős azért, hogy alapítványa egyik gyermekotthonának alkalmazottját gyermekbántalmazásért és -molesztálásért elítélte… a román bíróság.

Az állítólagosan háborgó és épp ennek a Soros-médiának panaszkodó pedagógusok az anonimitásuk fedezékében egetverő bátorsággal kifogásolják, hogy a tanügyminisztérium magyar alkalmazottai miért kezdenek egy operatív feladatokat ismertető levelet egy dagályos idézettel. De még ennél is felháborítóbb, szerintük, hogy pont egy paptól idéznek. Az pedig már mindennek a teteje, hogy pont attól a Böjte Csabától, akiről egy csomó disznóságot olvastak… a Soros-médiában.

A Transtelex újságírónője végül megpróbálta – a névtelen panaszosok hozzájuk beérkezett „szeszizálására” hivatkozva – sarokba szorítani a tanügyminisztérium kisebbségi osztályának munkatársait, akik elsőre meg is szeppentek az „élénk médiaérdeklődés” láttán, ám amikor rájöttek, hogy csak egy újabb keresztény- és magyarellenes áskálódásról van szó, rövid úton lepattintották a „független, objektív sajtót”.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Nobel-díjat kap Karikó Katalin

Következő hír

Hazudnak parancsnokaik az ukrán katonáknak a fronton

Related Posts
Total
0
Megosztás