Megkezdődött a Guinness világrekord-kísérlet Nagyváradon

Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész kedd reggel 8 órakor kezdte meg világrekord-kísérletét a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A zongoraművész kitűzött célja, hogy 130 órán át zongorázzon, megdöntve az eddigi leghosszabb egyéni zongorajátszás (Longest marathon playing keyboard/piano by an individual) rekordját. 

A művészt a kísérletben a nagyváradi Szent László Napokat is szervező Szent László Egyesület önkéntesei is támogatják, akik megfigyelői státuszt és huszonnégy órás teljes felügyeletet vállaltak a rekordkísérlet idejére.

A zongoraművész célja a rekordkísérlettel többek között az is, hogy Nagyváradot népszerűsítse, és megmutassa azt, hogy egyénileg is helyt lehet állni. A kísérlet egyúttal ráirányítja a figyelmet a városra és kulturális értékeire.

A világrekord-kísérlet november 30-án reggel nyolc órakor rendben elindult a volt református püspöki palotában, amelyet ma a PKE használ, a százharminc órából fennmaradó időt számláló órát Zatykó Gyula, a váradi polgármester tanácsadója, a Szent László Egyesület elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt egyik alelnöke indította el. Az esemény nyilvános, azt a következő napokban bárki megtekintheti, valamint időnkénti élő bejelentkezéssekkel a zongorista közösségi oldalán (https://www.facebook.com/ThurzoZoltanOfficial) is követhető.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Majdnem félezer alkalmazott került kényszerszabadságra egy hónap alatt Hargita megyében

Következő hír

Megint átadtak egy autópályaszakaszt Romániában – de csak 24 kilométeres

Related Posts
Total
0
Megosztás