A Sebes-Körös forrásvidékén, Bánffyhunyadtól hét kilométerre található Körösfőn egy dombtetőn áll Kalotaszeg egyik leglátványosabb református temploma, mely négy fiatornyos tornyával, gyönyörű fakazettás mennyezetével várja a híveket és a látogatókat. A Kolozs megyei község központja Körösfő (románul Izvoru Crișului), beosztott falvai Kalotanádas (Nadășu), Nyárszó (Nearșova), Sárvásár (Șaula), az összlakosság száma 1400 főre rúg, de ennek ma már csak kétharmada magyar.
A magyar kormány támogatásával kívül és belül is megújult a Körösfői Református Egyházközség temploma, Kalotaszeg ékszerdoboza visszanyerhette régi pompáját. Tegnap tartották a templomfelújítási hálaadó istentiszteletet, ezen Magyarország kormánya részéről Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa vett részt és mondott beszédet. Mint közösségi oldalán írta: “Átadtuk a felújított körösfői református templomot. Nemcsak az épület újult meg és a 66 ezer fazsindely újult meg, hanem a kerítés, a járda és az imaterem is. Az építkezést a magyar kormány 15 millió forinttal támogatta. A gyülekezet ugyanennyi adományt összeadott, összegyűjtött.” Egyúttal az 1841-ben épült orgonát is felújították, ezt a magyar ormány 6 millió forinttal támogatta.
A körösfői református gyülekezetet és a meghívottakat köszöntötte Kató Béla erdélyi református püspök, Vincze Minya István kalotaszegi esperes és Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, akik a helybéli parókus lelkész, Károly Károly meghívására érkeztek az ünnepségre.
A mai körösfői református templom középkori elődje feltehetőleg a XV-XVI. század fordulóján épült, a kolozsvári reformáció hatására református hitre tért kalotaszegi vidék egyik legfontosabb központja volt. Az 1600-as évektől már virágzó egyházként emlegetik a források, a török-tatár dúlások által lerombolt középkori templom újjáépítése is ebben az időszakban kezdődik meg. A korábbi templom átépítésével 1764-ben készült el a fallal körülvett, négy fiatornyos, kazettás mennyezetű templom oszlopos előtérrel. Jelenlegi formáját az 1833–34-es bővítéssel nyerte el, cintermének déli kőkerítésébe ekkor falaztak be két római kori szarkofágot. A korábbi reneszánsz virágdíszes fakazettás mennyezet újragondolása Umling Lőrinc nevéhez fűződik. A szász mester 135 panelt festett a 225-ből, a nyugati és keleti karzaton további munkái csodálhatók meg. A templom 1841-es orgonája Kolonics István nagyváradi orgonakészítő mestert dicséri. Különleges darabja a templomnak II. Rákóczi György ajándéka, egy szépen mintázott török szőttes. Az 1660-tól őrzött ereklye az itt sebeire gyógyírt találó nagyúr történelmi emlékezete, a helyiek büszkesége. A kalotaszegi népi motívumok jelen vannak a belső dekoráció egészén, látványosak a piros írásos varrottas terítők, a díszes padozat és úrasztal is. A templomtoronyból gyönyörű kilátás nyílik a környékre.
Érdemes fejet hajtani a templom mellett 1995-ben emelt emlékműnél, ami Vasvári Pálnak, a márciusi ifjak egyik vezéralakjának hódol, honvéd őrnagynak, akit 1849-ben a közeli Havasnagyfaluban gyilkoltak meg a felkelő román ellenforradalmárok. A templomdomb alatt a 48-as szabadságharc emlékére kopjafát emelt az utókor.