Hiába igyekezett a már eddig is sokat látott-hallott polgár kivonni magát a Romániában zajló, temérdek közpénzt felemésztő választási kampány hatása alól, aligha sikerült. Ahogy mondani szokás, még a csapból is az folyt, hogy kire kell szavazni vasárnap, május 4-én. Mert ha nem „őrá”, akkor aztán lesz haddelhadd!
Láttunk mi már karón varjút sokszor. Mert vagy mindig elmaradt az igazi haddelhadd, vagy mindig keserűen csalódtunk, akárkire szavaztunk. Arról nem is beszélve, hogy legutóbb már hiába is voksoltak a román állampolgárok – jól, rosszul, tudatosan vagy önfeledten, mindegy –, az eredményt puccsszerűen eltörölték, mert nem az jött ki győztesnek, akit a regnáló hatalom szeretett volna. Vagy a „háttérhatalom”. Tudja már a fene…
Mostanra azért szépen meggyökeresedett az a közvélekedés (bár sokak szerint még nem eléggé), hogy legyen már a románok dolga és felelőssége az, hogy kit választanak meg a saját románjaik közül Románia államfőjének. Hogy ki lesz az, aki a következő öt évben majd így szólítja meg az ország népét a televízióban: „Dragi români! (Kedves románok!)” Hozzájuk szól, az ő nyelvükön, megértik majd egymást…
Amit azért érdemes szóvá tenni: a kampányból messze kirítt az RMDSZ képviselte egypártrendszer, központi akarat, felülről jövő parancsuralom, ami hisztérikus felhangokat is produkált. Utaltam rá az elején: a Bukarestben akkreditált magyar párt eszközökben nem válogatva törekszik urnákhoz terelni a romániai magyar választópolgárokat, akiknek egy bizonyos román politikusra kellene voksolniuk azon tizenegy közül, akiket a hatalom engedett elindulni a versenyben. És ha nem szavaznak és nem őrá szavaznak, akkor itt a világvége!
Látjuk azt a túszhelyzetet, amiben Kelemen Hunorék belelavírozták magukat, ha nem is értjük teljesen, miért hagyták magukon elhatalmasodni a Stockholm-szindrómát. Az is furcsa, hogy a sok erdélyi magyar politikai elemző, publicista és vátesz közül szinte csak egyetlen vidéki firkásznak tűnt fel (és merte óvatlanul megírni): három évtizede először fordul elő, hogy a romániai magyarság köz- és érdekképviseletét felvállalt és szinte kisajátított RMDSZ nem indított saját jelöltet az államfőválasztáson. Volt idő, amikor kér magyar is indult. Emlékszik még valaki a megkérdőjelezhetetlen érvelésre? Ott kell lenni a kampányban, meg kell jeleníteni románul és magyarul a közösségünk gondjait, elvárásait, törekvéseit, ki kell használni a ránk eső antennaidőket, államalkotó nemzetrészként promoveálni kell úton-útfélen magunkat, futtatni a magyar nevű jelöltet, a magyar politikai képviseletet, mindent, ami magyar, ami erdélyi, ami transzilván…
Mi lett ebből mára? Hová hátráltak-hátráltunk? Az önfeladás útján már csak az idegenek szekerének tolására telik?
A törvény szerint a választási kampánycsendben, ami ma reggel lépett érvénybe, tilos a választópolgárok arra való ösztönzése, hogy szavazzanak vagy ne szavazzanak bizonyos jelöltekre. Fejünket meghajtva, senki mellett a garast le nem téve arra azért hadd emlékeztessük a Románia nevű demokrácia és jogállam magyarul is tudó-olvasó polgárait, hogy semmilyen törvény nem írja elő senkinek, hogy el kell mennie szavazni. Ez egyszerűen jog, nem pedig kötelezettség. Akárcsak a mindennapi életben: ha nem megfelelő a kínálat egy termékből, akkor le lehet mondani róla. Egy más, jobb alkalomra várva.
Egyébként pedig arról az egész választási „folyamatról”, ami Romániában zajlott az elmúlt fél évben, és ami mostanra csúcsosodott ki, nekem az alábbi élc jutott az eszembe.
Bemegy a kocsmába Móricka, Pistike, a skót, a nyuszika, a medve, a farkas, a rendőr és a szőke nő. Nézi őket a kocsmáros egy ideig, majd megszólal: – Mi ez, valami vicc?
R. Balogh Mihály
