Miként a neve is mutatja, az Ehir.ro egy olyan erdélyi hírportál, amelyen többnyire rövid hírek, tudósítások, sajtóanyagok jelennek meg, csak kivételesen olvashatók itt hosszabb lélegzetű írások. Alább egy ilyen kivételként nyújtjuk át olvasóinknak Ambrus Attila koltói riportját, amelynek rövidebb változata először a Brassói Lapok múlt heti számában jelent meg nyomtatásban.
Sok település rivalizál abban, hogy hol időzött el hosszabban Petőfi Sándor. Ám egy valamiben Koltóval egyetlen település sem versenghet a Kárpát-medencében! Abban, hogy hol volt a legboldogabb a költő.
„Én házasodom. Nőmet nem tudom hová vinni. Utazásra pénzünk nincs; engedd meg, hogy mézes heteinket itt tölthessük Koltón.” Ezeket a sorokat Jókai Mór jegyezte fel, akitől pedig a kérés elhangzott, nem más, mint Petőfi.
Akihez a kérést intézte: a kalandos életű „vad gróf”, Teleki Sándor.
Az idézőjel csak a vad jelzőnek tulajdonítható, Teleki Sándor igazi gróf volt, családja Erdély főnemesei közé tartozott. A forradalmár Petőfi és egy gróf?! Hogy jöttek ketten össze?
Nos úgy, hogy 1846-ban összefutottak a nagykárolyi Szarvas vendéglőben. Maga Teleki meséli: „Első szava, melyet hozzám intézett, ez volt:
– Ön az első eleven gróf, akivel beszélek.
– Hát döglöttel beszéltél-e? – kérdém némi savanyúsággal.
– Az magam is voltam komédiás koromban.
– Na, cimborám, velem ugyan nem sokat nyertél, mert magam is csak olyan vad gróf vagyok.
Rám nézett; szemeiből láttam, hogy ezt a feleletet nem várta; kezet nyújtott, s a jég meg volt törve.”
A „vad gróf” volt az egyetlen arisztokrata, akinek Petőfi verset írt. Mielőtt ezt a baráti szívességet kérte volna, többször is járt Koltón. A környéken szívesen látták. „Engem szerettek, Petőfit bámulták” – írja Teleki.
A költő azt kérte, hogy a kastélyban senki se tartózkodjon, ám Teleki Sándor a szakácsot mégis ott hagyta, mert úgy vélte, bármilyen mézesek is azok a napok, enni csak kell az ember fiának.
A fiatal pár a tervezetnél egy nap késéssel érkezett meg Koltóra. Útközben Misztótfaluban eltört kocsijuk egyik kereke. „Egyéb következése nem lett a dolognak, csak hogy az itteni késedelem miatt másnap érhetünk Koltóra. Az éjt Nagybányán töltöttük a fogadóban… házasságom első éjjét fogadóban, nem hiába vagyok a csárdák költője!” – írta a poéta XV. úti levelében.
A táj mesés. Maga Teleki írja le így: „Kertemből a kilátás olyan, hogy kontinentális vidéken ritkítja párját. Házam egy kis lejtős magaslaton áll: az előtéren észak felé sima, nagy térség, zöld rétekkel és tölgyfa csoportozatokkal, a térséget a Lápos vize kígyózza végig, s egy magaslatról egész futása látható, mint ő [Petőfi] mondá a kanyargó Szamosról: mint egy odafagyott villám.
A másodtéren, a Láposon túl, lankás dombok szilvafákkal beültetve, felettük egy fennsík, óriás tölgyerdőkkel, tiszta időben tizennyolc falunak fehér tornya látszik, s minden falu kertjei fákkal úgy beültetve, mintha erdők közepén állanának, harangjaik hangja elhallatszik hozzánk a völgybe, s szép időben a nagybányai harang is idáig zúg. A háttérben amfiteátrális kanyarulatban a Kárpátok hegyláncolata, Ugocsa megye két nagy mameronjától föl keletre, az ősz Ciblesig, közepén az öreg Rozsály, óriás szikladomborodásokkal, s tetején mérföldre terjedő egyenes fennsíkkal, megrakva sötétzöld áfonyabokrokkal; jobbra tőle a Gutin, a hegyeknek óriás púposa, hegyes, egyenesen kiálló gránitcsúcsaival, északról Máramarosba, nézve a Tisza folyását, e magyar Nílust, mely gazdagít és rombol…”
Petőfi mindezt egyetlen mondatban nyugtázza: „A táj olyan szép, mintha az én képzeletem után alkotta volna a természet.”
Petőfi Sándor és Szendrey Júlia hat hetet töltött Koltón a világtól elvonultan. A poéta így összegezte mézesheteit: „A prózai embernek a mézeshetei is prózaiak és ellenkezőleg. Az én mézesheteim a sírig fognak tartani. Legföljebb a mámor fog eltűnni belőlük, de a költészet és a boldogság megmarad, ezek mámoros napok valának, és éppen ezért nem is tudom, hogy teltek el.” A falak, a bútorok és a környék őrzik emléküket.
Közel négy évtizede jártam itt. A Teleki kastély kertjében csalánok, csipkék társaságában, bokrok alatt helyet verve sátoroztunk. A kastélyt nem sikerült meglátogatni akkor. Zárva volt. Viszont lecaplattunk a dudva, gaz között Petőfi somfájáig, a kőasztalig, amelyen koltói remekeit, a Szeptember végént, a Beszél a fákkal a bús őszi szélt, a Mi a szerelmet írta.
Akkor ősz volt, s meglegyintett engem is a közösségi pusztulás szele, szomorúan néztem a kastély megkopott épületét, a felnőtt fűben elrejtett kőasztalt, a kiradírozni próbált történelem égbekiáltó jeleit.
Negyven év után láttam az életerőt a hajdan halálra ítél közösségben. Erre az életerőre vall a romániai Máramaros megye szórványmagyarságának egyik legfontosabb megvalósítása, az elmúlt évben átadott Teleki-kastély, amit 1,5 millió eurós uniós pályázatból újított fel a koltói önkormányzat.
Csendes Lajossal, a község polgármesterével beszélgetünk a helyi cukrászda teraszán. Arra vagyok kíváncsi, hogy lett Koltó a harmadik évezred első éveiben önálló község, s mi jót jelentett ez a helyieknek.
Koltó-Katalin eddig ismert első ismert írásos említése 1405-ben történik. Balogh Béla nagybányai nyugalmazott levéltáros ekképpen vezeti fel a történelmi előzményeket: „Koltó, Katalin s velük együtt az egykori Kővár vidék negyvennél több települése 2005-ben, írott okmányok által is bizonyított létezésüknek 600. évfordulójáról emlékezhetett meg. A ma Kelet-Szlovákia területén található egykori Lelesz nevű település határában létezett kolostor megbízottjai, Luxemburgi Zsigmond magyar király parancsára a Szamos és Lápos folyók, valamint a Kékes és Kapnik patakok által közrefogott vidéken határjárást végeztek, és ennek alapján 1405-ben a környéket Balk és Drag máramarosi vajdák leszármazottainak birtokába iktatták. Az eljárás nyomán keletkezett okiratban a leleszi konvent egykori íródeákja által rögzített névváltozatokat megőrizve Karullya, Zakalosfalua, Bozintha, Hozywfalu és más települések szomszédságában Koltho, Kultha és Alsó Koltho neve is feltűnik. Koltho és Also Koltho összeolvadásából (1492 után) csupán Koltó neve marad meg, a Kultha névváltozatot pedig rövidesen Katalinfalva (1475), illetve Katalin (1715) néven őrződött meg napjainkig.
– Egy évvel írásos említésének hat évszázados évfordulója előtt, 2004-ben lett önálló község Koltó, a hozzátartozó Katalinnal. A falu lakóinak kérésére akkor kormányrendelettel hagyták jóvá a kiválásunkat a többségében románok lakta Szakállas községből – mondja a negyedik polgármesteri mandátumát töltő Csendes Lajos.
– Hallottam, hogy az indulás nem volt könnyű. Például a községnek nem volt háza…
– Valóban így igaz, ezért megválasztásom után – én vagyok a község második választott polgármestere – a legsürgősebb gondokat próbáltam orvosolni. A községháza megépítése halaszthatatlan volt. Mára már elkészült Koltó és Katalin határában. A hivatalt közmunkában építettük fel, ezzel megspóroltunk a román államnak 360 ezer eurót, az első ellenőrzéskor megbüntettek 32 ezer lejre, amit havi 400 lejes részletekben visszafizettem. A kultúrotthonunk romos állapotban volt. Önerőből fogtunk neki a javításnak, aztán megpályáztunk egy uniós támogatást, 45 ezer euróval kipótoltuk az önkormányzat forrásait. Óvodát is építettünk. Ami nagyon kellett, mert sem a kommunizmusban, sem az elmúlt harminc évnyi demokráciában senki nem gondolt arra, hogy a koltói gyerekeknek óvodát építsen.
– Legnagyobb megvalósítása a községnek a Teleki kastély felújítása, bár nem mindenki véli így… Van, aki azt panaszolja, hogy a polgármesteri hivatalnak a rengeteg pénzt aszfaltozásra és a szennyvíz elvezetésére kellett volna költenie, és nem a kastélyra, amiből a falunak nincs sok haszna.
– Elismerem, hogy megoszlanak a vélemények. A többség támogatja a Petőfi-örökség ápolását, ám a falu lakói egy részének mások a prioritásai. Egyszerre mindent nem lehet megoldani! Én úgy látom, hogy Koltót Petőfi Sándor tette híressé. Így ismernek Kárpát-medence szerte. A Teleki kastély nélkül senki nem tudna rólunk. A kastélynak köszönhető a fellendülő helyi turizmus, s ez jelentheti a falu jövőjét. Most is évente tízezer látogatót fogad Koltó, s ez a szám a felújított kastélynak, a benne berendezett kiállításoknak köszönhetően kétségkívül nőni fog.
– Nem volt könnyű finanszírozást nyerni a kastély tatarozásához.
– Valóban nem! Csak a hatodik nekifutásra sikerült. A Teleki család örököseinek az első világháború után távozniuk kellett Romániából. A kastélyt 1939-ben a községháza vette át, és a telekkönyvi kivonat tanúsága szerint a köz tulajdonába került. A rendszerváltás után ez tette lehetővé, hogy a koltói polgármesteri hivatal elkezdjen gondolkodni a kastély felújításán. 2009 és 2017 között hatszor nyújtottunk be eredménytelenül uniós pályázatot, mígnem az európai alapokért felelős miniszterhez fordultunk, hogy óvjunk a pályázatok elutasítása miatt. Azzal érveltek, hogy a tetőtér beépítésével valójában bővítjük az épületet. Mi a felfolyamodásban jeleztük, hogy a kastélyt eredeti állapotában építjük újra. Szerencsénk volt, ellenérveinket elfogadták, és 2017-ben megítélték a kastély felújításához szükséges 1,5 millió eurós támogatást. A 31. Petőfi-ünnepségen – amit a rendszerváltás óta minden szeptember első vasárnapján tartunk –, 2020. szeptember 6-án sor kerülhetett a kastély felavatására.
Az avatóünnepségen Teleki Sándor ükunokája, dr. Galántai Zsombor – aki ugyan Budapesten született, de már több mint egy évtizede Erdélyben él – az 1937-ben elhunyt utolsó Teleki gróf ma élő 15 dédunokájának és 27 ükunokájának nevében köszöntötte a jelenlevőket. Elmondta, noha a harmadik és negyedik generáció messze szakadt Erdélytől de Dél-Amerikától Ausztráliáig sokan közülük együtt örülnek a koltóiakkal megvalósításukért, és szívükön viselik a közösség sorsát.
Csendes Lajos javasolja, hogy látogassuk meg a felújított kastélyt. Belépünk a kastélykertbe, amelyről a polgármester megjegyzi, hogy helyreállítására egyáltalán nem volt forrás.
– Mondom magamban, hogy semmit nem ér ez a gyönyörű épület, ha bokáig sárban kell taposni, hogy beléphessünk rajta. Megpályáztunk a magyar kormánynál egy kisebb projektet, nyertünk, melléje tett az önkormányzat egy ugyanakkora összeget, s így sikerült megvalósítanunk a bejáratot. A kaput az önkormányzat négy alkalmazottja restaurálta. A park, amelynek fái közt számos olyan van, amelyik alatt Petőfi is sétált, másfél hektáros, messze lenyúlik a kastély alá. A park rehabilitációs tervét a budapesti Szent István Egyetemmel készítettük el, finanszírozásra vár.
A koltói birtokszerzés kezdetei Teleki Mihály, Erdély teljhatalmú kancellárjának nevéhez kapcsolódnak, aki Kővár főkapitányává történt kinevezése, majd Apafi által történt megerősítése után céltudatos, lankadatlanul szívós birtokszerző politikával sorra szerzi meg a várhoz tartozó falvakat, így az elsők között Hagymáslápos, Szakállasfalva és Hosszúfalu mellett Koltót és Katalinfalvát is. Halála után fia, II. Teleki Mihály is követi törekvéseiben és 1719-ben, az udvari kamarának a Teleki családdal szembeni óriási adóssága fejében, a kővári uradalom eddig még a fiscus által birtokolt részeit is megszerzi. A XVIII. század utolsó harmadában, majd a XIX. század első két évtizedében, a roppant népes, és időközben több ágra szakadt Telekiek közül Hosszúfalu központtal I. Teleki Imre az általa felépített kastély körül szerez és szervez összefüggő birtokot, míg Koltón, s a belső erdélyi Sármáson is birtokos Teleki József és közvetlen őse épít kastélyt és szervez a kor színvonalán álló majorsági gazdaságot.
A barokk stílusú Teleki-kastélyt feltételezhetően Mária Terézia uralkodása idején, 1740 és 1760 között emelte gróf Teleki János. Az épület leghíresebb ura, első lakója Teleki Sándor volt, aki 1845-ben vette át a birtok irányítását. Szülei azzal a céllal költöztették Koltóra, hogy helyhez kössék, a fiatal gróf ugyanis nagy utazó, kalandor volt. Rábízták a kastély s az uradalom irányítását. 21 éves volt akkor.
Teleki Sándornak művelt és köztiszteletben álló grófi családban látta meg a napvilágot 1821-ben Nagysármáson. Oktatásáról a piaristák mellett házi nevelőként nem kisebb személy, mint Táncsics Mihály gondoskodott. Jogi tanulmányokat folytatott, az ügyvédi vizsgát is letette, majd német tanulmányutakra ment, és Spanyolországba is utazott. Hazatérve egy ideig békés mindennapokat töltött koltói birtokán, magáévá tette a reformellenzék elgondolásait. Az 1848-as forradalmat üdvözölte, a szabadságharcban ezredesi rangban harcolt, Bem tábornok az erdélyi hadsereg főfelügyelőjévé nevezte ki.
Aradon bebörtönözték, ám sikerült megszöknie, és ezt követően majd két évtizeden át emigrációban élt. Olyan személyek társaságában fordult meg, mint Victor Hugo, idősebb Alexandre Dumas vagy Garibaldi, akinek az oldalán harcolt is Szicíliában. A Ferenc József által kínált amnesztia lehetőségével élve visszatért, a tudományos élet fontos szereplője, a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság tagja lett, és egyre több időt töltött Koltón. Jókai Mór írta róla: „Erős tanulmány volna egy biographia-írónak Teleki Sándor viselt dolgait megírni a continensen, ki együtt élt, mulatott és harcolt a földrész minden művelt és barbár nemzeteivel, tűrte a dicsőséget, s kereste a bajt, járt ágyútűzön, tengerviharos s hitelező csordán keresztül sértetlenül; jó barátja volt Victor Hugónak, a két Dumas-nak, Lisztnek, Petőfinek s századunk egyéb versíró, éneklő, muzsikáló, képfestő és szoborfaragó hírneveseinek, segített Garibaldinak országokat hódítani s más nagy embereknek légvárakat építeni; értekezett királyokkal és császárokkal Magyarország sorsa felől s lelkesedett földönfutókkal és poétákkal a népszabadságért; teleszedte mellét érdemrendekkel, azért, hogy azokat ne viselje, s bejárta egész Európát azért, hogy felfedezze, milyen szép kilátás van a koltói dombról a kis „Buba” szőke feje fölött átnézve? (Legkisebb leánykájának, Blankának a kényneve ez.)”
Teleki Sándor igen kiterjedt ismerősi körrel rendelkezett. Nemcsak Petőfi és Szendrey Júlia fordult meg a birtokon, hanem felkereste a szintén jó barát Jókai Mór és Liszt Ferenc is. Jókai elragadtatva írt a házigazda festménygyűjteményéről, amelynek tételeit a gróf az utazásai során vásárolta. Koltói tartózkodásáról pedig ezt jegyezte le: „Ugyanabba a szobába szállásolt be engem is a közös jó barát; ott aludtam én is abban az alkovenben, mely Petőfi szentélye volt egykor. A hosszú, mély szobának háttere altató árnyék, míg elöl két szöglet-ablak vet kettős világot az asztalra, melynél a költő ábrándjai fény alakját megörökíté. A falakon fegyverek: Teleki Sándor valamennyi kardja, miket különböző országok hadseregében viselt – és művészi képek: az alcoven-bolthajtás élén Delamonica ecsetjéből Teleki Sándor genialisan tréfás torzképe. Az egyik ablakból a mármarosi havasokra látni, hol a fernezelyi völgyből felszáll az ércolvasztók füstje, s a hegy lábánál Felsőbánya kettős tornya ragyog. Petőfi két évben volt itt egymásután házassága előtt. A barátság, a vendégszeretet, s a politikai izgalom köté őt le e vidékhez. Koltó körül őserdők terülnek gyönyörűn mivelve, (fájuk a legszebb dongáknak használtatik fel). Nagy-Bánya felé regényes-hegy láncolat, megannyi dombordad hegy egy tömör csoporttá egymásfölé rakva. A hegyeket szelíd gesztenyeerdők fedik s ez erdőknek már medve és vadkan a lakója…”
Teleki az 1880-as évek elején birtokait fiaira bízta, és Nagybányára vonult vissza. A Zazar-parti Fasoron építette fel házait, ahová magángyűjteményét (legalábbis annak nagyobbik részét) és emlékeit is magával vitte. „Lakása, a Zazar-parti kis kastély csupa emlék és kultúra, életének gazdag múzeuma, tele érdekes ritkaságokkal, értékes műtárgyakkal, festményekkel, egy művészvérű ember sok mindenfelől összehordott holmijával, amelyek minden darabjához egyéni élményei kapcsolták” – írja róla Réti István. Jókai pedig továbbra is így áradozik: „Ha híre futamodnék a világban, hogy minő szisztematice rendezett gyűjteménye van itt a világhírű ritkaságoknak, az képes volna egy angolt ruinálni, – vagy – minthogy ezek pénzért nem eladók – betörővé tenni.”
Teleki Sándor Nagybányán hunyt el 1892-ben. A birtokot fia, János örökölte, így az 1936-ig a család tulajdonában volt, ekkor viszont a Telekiek elhagyni kényszerültek Erdélyt. A román hatóságok rendelkeztek így.
Az épületben a második világháború alatt székely menekültek szálltak meg, az államosítást követően raktárként használták. A szomszédos kastélyt Teleki építtette az emigrációból hazatérve, benne általános iskola működik.1960-ban a kastélyban múzeumot hoztak létre Petőfi Sándor és Szendrey Júlia látogatásának emlékére, majd Teleki Sándor életét bemutató kiállítással bővítették a látnivalókat. Petőfi Koltón, valamint Jókai Erdélyben szoba is nyílt. A parkban az épülethez köthető neves személyek szobrai kaptak helyet, többek között Petőfit és Júliát ábrázoló alkotás is.
Mindezt Szász Imrétől tudom meg, aki végigvezet a felújított kastély szobáin. Vázolja a terveket is: nem a múltról regélő múzeumot, hanem alkotóházat szeretnének berendezni, többek közt mely szállást ad a híres nagybányai festőiskola mai képviselőinek.
A múltról sem feledkeznek meg, mondja és elvezet ahhoz a kopjafához, mely annak az öt személynek és három helyi intézménynek állít emléket, akik tettek azért, hogy a kommunizmus idején a termelőszövetkezet használatába került épületben létrejöhessen, később megmaradjon egy Petőfi Sándor-emlékszoba: Palkó Gábor iskolaigazgató, Hintalan Béla tanító, Sebők Mihály Irodavezető, Varga Pál Rozália tanár, Incze Imre téesz elnök, a koltói-katalini református egyházközség, a Koltói Általános Iskola és 2004-től Koltó önkormányzata.
A református egyházközség fontos támasza a közösségnek. Amikor a településnek nem volt községháza, felajánlották a gyülekezeti termet, amíg megépül a polgármesteri hivatal.
Ecsedi Árpád tiszteletes fogad a falu templomában, amely nemrég ünnepelte építésének 200. évfordulóját. Ő Petőfihez hasonlóan Misztótfaluból érkezett Koltóra. Ott Misztótfalusi Kiss Miklós emlékének őrzője volt.
– Koltóra a reformáció korán megérkezett – mondja a lelkész –, hiszen 1547-ben Kopácsi István az, aki Sárospatakról indulva Erdőd érintésével megérkezik Nagybányára. Ő a nagybányai Schola Rivulina megalapítója, amely 1755 működött. Kopácsi volt az, aki a nagybányai és Nagybánya környéki falvakat megreformálja. A koltói lelkészek és gondnokok listája itt látható a templomban. Eddig 34 lelkésze volt a falunak. Közülük egy párat megemlítenék. 1604-től ismert a névsor Vajdaházi Lőrinccel kezdődően. Időrendi sorrendben Pásztor János nevét emelem ki elsőnek, aki 1809-1811 között volt a gyülekezet pásztora. Fia, József aranyosmedgyesi lelkipásztor. Ennek fia Dániel, Érmindszenten szolgált. Legkisebb leányát vette feleségül Ady Lőrincz, Ady Endre apja. Így Pásztor János kiváló költőnk szépapja volt.
Egy másik, szintén irodalomtörténeti érdekességnek számító keresztelési anyakönyvi bejegyzés miatt tartom fontosnak Vincze Péter nevét megemlíteni, aki 1837–57 között szolgált nálunk. Közismert, hogy Petőfi Sándor az erdődi esküvőt követően 1847. szeptember 9-én ifjú hitvesével Koltóra érkezik. A „mézeshetek” hat hete alatt szeptember 28-án sor kerül egy keresztelőre, mely alkalomból a keresztkomaságot az ifjú pár vállalja. Ennek hiteles bejegyzése Vincze Pétertől származik.
Ecsedi tiszteletes az anyakönyvi bejegyzést mutatja: A „k. atya és k. anya” rovatban olvasható: „Tekintetes Petőfi Sándor úr és hitvese Szendrey Juliánna úrasszony”.
– Szólnom kell még Szabó Lajosról, aki a leghosszabb ideig szolgált Koltón, egész pontosan 52 évet, 1857-től 1909-ig, az 1848-49-es szabadságharcban való részvétele miatt számíthat a figyelemre. Radnóton született 1827-ben, Koltón temették el. Sírján, melyet Katona Tamás történész jóvoltából 1848-as kegyhellyé nyilvánítottak, s ahol minden év március idusán koszorúzás zajlik, ez a felirat olvasható: „Itt nyugszik Szabó Lajos, a koltói ref. Egyház több mint fél évszázadon át hűséges lelkipásztora, az 1848-as szabadságharc hős tizedese”. Hogy mennyire szereti Koltó a lelkészét?
A tiszteletes hatásszünetet tart, majd folytatja:
– Beszédes, hogy az elmúlt 150 évben összesen három lelkésze volt a gyülekezetnek. Aki idejött, az fél évszázadon át szolgált. Nógrádi Béla elődöm nagy tudású ember volt, meghívták a Kolozsvári Protestáns Teológia ószövetség tanszékére, de nagyon szerette a földművelést és Koltót, ezért itt maradt. Apósom és közvetlen elődöm, Varga Károly 38 évig szolgált ebben a gyülekezetben.
– Kétszáz éves elmúlt a templom, mégis újnak tűnik…
– 2017-ben, a reformáció 500. évfordulóján újítottuk fel, úgy igyekeztünk, hogy a bicentenáriumra elkészüljünk a javításokkal. Sikerült hamarabb befejeznünk a munkálatokat, hála a hívek lelkes hozzáállásának és a támogatóknak.
– A korábbi templom ugyanitt állt?
– Ez a harmadik temploma a településnek. Az első 1565-ből származott, amely leégett. A második templomról kevés adat áll rendelkezésünkre. A harmadik alapkövét 1819-ben helyezték el. Volt egy törekvés, hogy Koltó és Katalin a két falu határán egy közös nagytemplomot építsen, de az összegyűjtött pénzt az első világháború elvitte.
Mégsem zárjuk szomorú tónusban a beszélgetésünket. Ecsedi Árpád eldicsekszi, hogy minden jót rámondhat gyülekezeteire, az ezer lelkes koltóira és a 230 lelkes katalinira. Működik a presbitérium, a nőszövetség, folyik az ifjúsági munka. Van egy kamarakórusuk és egy vegyeskaruk, mindkettőt Fülöp Gábor kántor-karnagy vezeti, aki egyben a nagybányai magyar iskoláknak is a zenetanára.
Nem jellemző a koltóiakra az elvándorlás – mondja a tiszteletes, aki optimistán tekinthet a jövőbe: idén kilenc, jövőre 17-en konfirmálnak, és lelkészt is nevel a gyülekezet, Lakatos Nándor idén végzi a kolozsvári teológiát.
Eszembe ötlik egy néhány perccel azelőtt átélt történet. A kastély szoborparkjában álltunk Csendes Lajos polgármesterrel. Néztem Pogány Gábor Benő szolnoki képzőművész Petőfi Sándort és Szendrey Júliát megörökítő, 1998-ban felavatott alkotását, és tűnődtem, a költő arca miért olyan szomorú, hiszen a legboldogabb pillanatait élte életének Koltón.
– Bizonyára látta a jövőt – mondta Csendes Lajos.
Talán. Hisz mézesnapjaiban írt szerelmes verseire is ráhull az elmúlás szomorú fátyla: „Elhull a virág, eliramlik az élet… / Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide! / Ki most fejedet kebelemre tevéd le, / Holnap nem omolsz-e sírom fölibe?”
És Júlia naplója is árnyaktól terhes:
„Csak mióta asszony vagyok, ismerem az élet legédesebb örömeit és legkeserűbb bánatát. […] mióta határképen két élet áll előttem, jóban, rosszban; ezóta értem tökéletesen, mi az: boldog lenni! csak ezóta foghatom föl az élet legszebb, legistenibb oldalát. Én szeretek, s mikor látom, hogy szerelmemmel boldogíthatom férjemet, nem jut eszembe aggódni a jövőn, bizonyosnak hiszem egész életünk boldogságát; isten előtt tett esküm dönthetlen biztositékul tetszik előttem, hogy gyönyöreim a végtelenségbe nyúlhatnak, és a jelen fényességével vonom be a mérhetlen hosszuságú jövőt, mig az ragyog a többi életek között, mint csillag az éj sötétjében. Nem féltem azt, hogy homály boríthatja el, mig férjemnek mosolyát vagy nyájas tekintetét láthatom. És illyen most bánatom is; szintolly határtalan, mint örömem, szintolly sötét, dúló, mint fénylő, éltető boldogságom.”
Rákérdezek Csendes Lajosra:
– Látja-e Koltó jövőjét, polgármester úr?
Elgondolkodik.
– Nem látom…
Majd kis idő múlva:
– De bízom benne!
Én a Petőfi somfája felé nézek. Nincs már ott. 1997-ben kitépte a vihar. (Az utolsó zöld ága, amely a kivágáskor még életben volt, azóta elszáradt, és most a kastély nagy kilátó teraszának sarkában őrzik.) De most helyette csemetéi vigyázzák a kőasztalt, melynél a sok szép Koltón írt Petőfi-vers megszületett.
