„Iohannis megint nagyot tódított a román nemzetpolitikáról” cím alatt ezen a helyen nemrég már volt szó arról, hogy Románia elnöke ez alkalommal a cigányok rabszolgasorból való felszabadításának emléknapján szavalta el a román politikusok nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kedvenc versét. Vagyis azt, hogy Románia a kisebbségi jogok biztosítása terén példát mutat, úgymond, másoknak is. Legyünk nagyvonalúak, és ne firtassuk, hogy konkrétan kik azok a „mások”, akiknek Románia példát mutat. Csupán arra vessünk egy pillantást, hogy – a titokzatos másoknak való nagy példamutatás közepette – miként lett Romániában emléknapja a cigányok rabszolgasorból való felszabadításának.
A 2011. március 11-én érvénybe lépett 28-as számú törvény a romániai cigányság rabszolgasorból való felszabadításának napját (Ziua Dezrobirii Romilor) állami ünnepnappá nyilvánította. Azóta február 20-án megemlékezéseket tartanak, amelyeket a kulturális tárca, illetve az önkormányzatok támogathatnak.
Ha valami állami ünnep, illene közelebbről is tud(at)ni, miért lett azzá. A vonatkozó törvénytervezetben feltehetően ebből a meggondolásból szerepelt eredetileg, hogy az iskolai tananyagban kapjon helyet a romániai cigányság hajdani rabszolgasorsáról szóló lecke. Ezt azonban végül törölték a szövegből. Vajon miért?
A román honatyák jobbnak látták valamit az érintett kisebbség, valamint az államalkotó nép tagjai előtt elhallgatni/eltitkolni? És ha igen, vajon mi lehet az?
Segítségnyújtásként az utóbbi kérdés megválaszolásához, íme egy kis ízelítő abból a lehetséges leckéből, amelyet már indulásból kicenzúráztak az iskolai tananyagból.
Európában a rabszolgatartás a két román országban maradt fenn a legtovább: Moldvában Grigore Ghica fejedelem 1855-ben, Havasalföldön Barbu Ştirbei fejedelem 1856-ban törölte el. Korábban gazdáik akár meg is ölhették cigány rabszolgáikat. Mihail Kogălniceanu egy visszaemlékezésében leírja, mit tapasztalt gyermekkorában Moldva fővárosában, Jászvásáron (Iași): „…emberi lényeket láttam, akik láncot hordtak karjukon és lábukon, másoknak vaspánt fogta át a homlokát, megint mások vasnyakörvet viseltek. A cigányok legnyomorultabbjainak korbácsolás és más, még kegyetlenebb büntetés jutott osztályrészül: éheztették, tűz fölé lógatták, magánzárkába zárták, meztelenül a zajló, jéghideg folyóba dobták őket. Gúnyt űztek a házasság szentségéből és minden egyéb családi kötelékből is: az asszonyokat elszakították férjüktől, a lányokat elszakították, elragadták szüleiktől, a kisdedeket letépték szülőanyjuk kebléről, és úgy adták el őket a Románia legkülönbözőbb vidékeiről érkező kereskedőknek, mint a barmokat.”
Boros Ernő
