Nem lenne szabad külföldről kampánypénzt elfogadni

A magyarok döntő többsége szerint a magyarországi pártoknak nem szabadna semmilyen anyagi támogatást kapniuk külföldről a választási kampányukhoz és a jelenleginél szigorúbb szabályozásra lenne szükség e téren – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából. A felmérés szerint még a baloldali szavazók 41 százaléka is ellenez mindenféle külföldi kampányfinanszírozást, csaknem felük pedig egyetértene a jogszabályok szigorításával.

A pártok kampányának külföldi szervezetek, magánszemélyek általi finanszírozása kérdésében egyértelmű a közvélemény álláspontja – állapította meg legfrissebb közvélemény-kutatása alapján a budapesti Nézőpont Intézet. A felmérés szerint a magyarok többsége (61 százalék) semmilyen külföldi (akár nyugati, akár keleti) anyagi támogatást nem engedne a magyar pártok választási kampányában, és mindössze harmaduk (33 százalék) megengedőbb ebben a kérdésben.

A Nézőpont Intézet közleménye szerint aligha meglepő, hogy a Fidesz-szavazók közel négyötöde (78 százalék) elfogadhatatlannak tartja a pártok választási kampányának külföldi finanszírozásának minden fajtáját.

A baloldali választók megosztottsága azonban figyelemre méltó. Az intézet közlemény szerint a baloldalon a pártlojalitást sokaknál felülírta a morális érzék: tízből négyen (41 százalék) egyetértenek azzal, hogy a magyarországi pártok a választási kampányukhoz külföldről ne kaphassanak semmilyen anyagi támogatást. A kutatók azonban azt is megjegyzik, hogy minden második baloldali szavazó (52 százalék) viszont inkább elnéző maradt a kérdésben, alighanem preferált pártját védelmezve.

A felmérés szerint ezek után érthető, hogy a magyarok 60, a Fidesz-szavazók 72, míg a baloldaliak 49 százaléka azzal is egyetért, hogy „a pártok választási kampányának külföldi támogatása ellen” a jelenlegi törvényeknél „szigorúbb, a kampányban részt vevő minden szervezetre vonatkozó jogszabályokra” van szükség.

A közlemény azt is megjegyzi, hogy mivel a választásra vonatkozó törvényeket nem szokás a választások előtti évben módosítani, a 2024-es európai és önkormányzati választások előtt még a parlament nyári ülésszakán elő kellene kerülnie a kampányfinanszírozás korábban a kormánypártok által megígért szigorításának. Jól látható, hogy erre van társadalmi igény is.

Mint ismert, idén év elején került nyilvánosságra a Nemzeti Információs Központ által készített részjelentés, melyből kiderült, hogy a magyarországi baloldali pártok kampányára különféle szervezetekhez összesen több mint négymilliárd forint érkezett külföldről. Márki-Zay Péter, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje azzal védekezett a mozgalmához érkező források kapcsán, hogy az civil szervezetként kapta a támogatást, nem pártként, azaz nem törvényellenesen. A hatóságok szerint a történtek mégis felvetik a tiltott kampányfinanszírozás gyanúját. Ezek alapján politikai vitákkal kísért vizsgálatok indultak.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Magyarellenesség Székelyudvarhelyen

Következő hír

Megint „elővette” a tanügyi szakszervezeteket a román kormány

Related Posts
Total
0
Megosztás