Magyarellenesség Székelyudvarhelyen

Bűnvádi eljárást indított a román rendőrség, miután négy ember magyar nemzeti színű szalagokat távolított el a székelyudvarhelyi Millenniumi emlékoszlopnál elhelyezett koszorúkról a vasárnapi, nemzeti összetartozás napi ünnepség után – számolt be erről ma a Székelyhon.

A székelyföldi hírportál szerint a négy dél-romániai, galaci illetőségű ember vasárnap este, a nemzeti összetartozás napi ünnepség után két órával tépte le a székelyudvarhelyi városháza előtti téren álló emlékoszlop elé helyezett koszorúkról a nemzeti színű, illetve a székely zászló színeivel ékesített szalagokat. Ezeket az elkövetők egy közeli utcában szemeteskukákba dobták.

A Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerint az incidens után a helyi és megyei rendőrök a helyszínen vonták kérdőre a gyanúsítottakat, majd a helyi rendőrőrsre kísérték és igazoltatták őket. A négy galaci lakhellyel rendelkező, 53 és 58 év közötti ember – két férfi és két nő – ellen lopás gyanújával indult bűnvádi eljárás, a nyomozás az ügyészség bevonásával folytatódik. Sokan már most mérget vesznek rá, hogy maximum pénzbüntetést fognak kapni, de lehet, hogy még azt sem…

A székelyföldi anyavárosban vasárnap délután az önkormányzat, a művelődési ház és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében tartottak emlékünnepséget a trianoni békeszerződés évfordulója alkalmából. Az eseményen többek között a pártonkívüli polgármester mondott beszédet, majd az áldás után a jelenlévők megkoszorúzták az emlékművet, amit 1897. július 26-án avatták fel a Millennium alkalmából. 1919-ben a megszálló román hatóságok lebontották, de a székelyudvarhelyi városvezetés 2008-ban felújíttatta.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Miniszteri bunkóság

Következő hír

Nem lenne szabad külföldről kampánypénzt elfogadni

Related Posts
Total
0
Megosztás