Nem helyénvaló, ha a város közelében nőnek fel a medvebocsok, ezért a Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület vezetője szerint hosszú távon mindenképp el kell távolítani a nagyvadakat a lakott terület környékéről.
Mărmureanu-Bíró Leonárd, a vadászegyesület vezetője a Székelyhonnak elmondta, hogy idővel eltávolítanák a roppant agresszív anyamedvét, amely életveszélyessé tette a környéket. A vad eltávolítása azért is fontos, mert a bocsok növekedésük során megszokják az emberközeli zajokat, így nem fognak tartani attól, hogy bemerészkedjenek a városba. Ez esetben két év múlva, amikor elválnak anyjuktól, akkor sem távolodnak el a településtől.
Az utóbbi időszakban rendszeresen ellenőrizték a helyszínt, és a nyomokból ítélve azt tapasztalták, hogy az anyamedve elkerülte a lakott területet, csak a patakhoz jár le inni. A szakember rámutatott, egyelőre nem valószínű, hogy betörne a portákra a nagyvad, hiszen hamarosan kizöldül a fű, a medvék pedig rendszerint azt fogyasztják a tavasz eleji időszakban. Ezt azért teszik, mert a hónapokon át tartó téli álmuk után a növények jótékony hatással vannak emésztőrendszerükre – magyarázta a vadásztársulat vezetője. Hozzátette: a hatóságokkal egyeztetve úgy döntöttek, hogy figyelmeztető jelzéseket helyeznek el a nagyvad és bocsai által használt üreg közelében. A szakember emlékeztetett, külterületről lévén szó, egyelőre nem tehetnek semmit ezügyben, hiszen a hatóságokkal való egyeztetések során nem kaptak engedélyt az eltávolításra, ezért várnak, amíg megnőnek a bocsok, majd ismét jóváhagyást kérnek a nagyvadak elriasztása, szükség esetén pedig a befogásuk és áthelyezésük érdekében.
Mint ismert, közel egy hónapja, lakossági bejelentés nyomán fedezték fel a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület munkatársai, hogy hárombocsos anyamedve vackolta be magát a Bethlenfalva határában lévő, Hitványkút elnevezésű részen – mindössze 130 méterre Székelyudvarhely belterületétől.