Növelhetik az inflációt a kormány megszorító intézkedései

A címbeli állítással nem akárki újságíró vagy bulvártévébeli megmondóember, hanem maga a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke, Mugur Isărescu rukkolt ki mai sajtótájékoztatóján. A bukaresti kormány által szeptemberben elfogadott megszorító intézkedések ismét felgyorsíthatják az inflációt – mondta az „örökös” jegybankelnök.

A sokat látott-hallott 74 éves közgazdász-politikus gyakorlatilag a rendszerváltozás óta ül a BNR elnöki székében, ahonnan kirobbanthatatlannak tűnik. (Kormányfő is volt közel egy évig 1999–2000-ben, de a nemzeti bankot akkor sem „eresztette el”, időközben az ország egyik legtehetősebb embereként jelentős bortermelővé is vált.) Isărescu véleménye szerint a 2024. január 1-jén életbe lépő adóemelések 0,9 százalékponttal növelhetik a fogyasztói árindexet. Az idei év végére vonatkozó, 7,5 százalékos inflációs prognózisát ugyanakkor nem módosította a BNR.

A bankelnök hangsúlyozta, hogy több bizonytalansági tényező is van: megjelenhetnek sokkhatások, melyek feltornászhatják az inflációt. Ezek között a kőolaj világpiaci árának emelkedését, valamint az ukrajnai és a közel-keleti háborút említette.

Szeptemberben Romániában éves szinten „hivatalosan” 8,8 százalék volt az infláció, bár a lakosság ennél sokkal többet érzett. A Román Nemzeti Bank legutóbb november 8-án jelentette be, hogy 7 százalékon tartja a jegybanki alapkamatot.

A BNR elnöke emlékeztetett rá, hogy Romániának – az ikerdeficit miatt – egyre többe kerül az államháztartási hiány finanszírozása, az adósságállomány ugyanis elérte a GDP 50 százalékát, a folyó fizetési mérleghiány pedig meghaladta a GDP 10 százalékát. „Ne éljünk illúziók közt. Tíz százalékkal többet költöttünk, mint amennyit megengedhetünk magunknak” – jelentette ki Isărescu, de mondhatott volna ennél nagyobb arányt is.

Az állami kiadások csökkentése nélkül a közadósság finanszírozására több pénz fog elmenni, mint amennyit a kormány az oktatásra vagy az egészségügyre költ, hangsúlyozta. „Ezért támogatunk minden, a kormány és a parlament által hozott költségcsökkentő és adóemelő intézkedést” – mondta a jegybankelnök.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az autonómiaharc ellenfelei

Következő hír

A PIM-ben emlékeztek a kiváló költőre

Related Posts
Total
0
Megosztás