Orbán: a legfontosabb a magyar emberek élete és biztonsága

A legfontosabb a magyar emberek élete és biztonsága, ideértve a Kárpátalján élő magyarokat is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az ukrajnai háborúval kapcsolatban ma közzétett videoüzenetében.

A miniszterelnök a kormányülést követően kijelentette: „Nem hozhatunk, nem is fogunk olyan döntéseket hozni, amelyek célponttá változtatnák akár a magyarországi településeket, embereket, akár a Kárpátalján élő magyarokat vagy akár ukránokat.”

Miután a magyar kormány a háború hetedik napján értékelte a kialakult helyzetet, a kabinet megerősítette, hogy Magyarország továbbra sem küld sem katonákat, sem fegyvereket Ukrajna területére. „Megerősítettük, hogy Ukrajna irányába Magyarország területén fegyverek sem haladhatnak át” – hangsúlyozta Orbán Viktor annak kapcsán, hogy az Európai Unió és az USA masszív fegyver- és hadianyagszállításba kezdett az ukrán szélsőnacionalista kormányzat számára.

Úgy folytatta: a legfontosabb, hogy ebből a háborúból Magyarország kimaradjon. A miniszterelnök ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Ukrajna a barátunk, bajban vannak és a bajbajutottakon segíteni kell. „Megindítottuk Magyarország történetének egyik legnagyobb humanitárius akcióját. Az első lépésben 600 millió forint értékben küldünk élelmiszert, higiéniai eszközöket és gyermekápolási termékeket” – számolt be.

 

Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy nem lehet kizárni az Oroszország és a NATO közötti incidensek lehetőségét, amelyek a feszültség eszkalációjához vezethetnek. Mint mondta, Moszkva rendkívüli nyugtalanítónak tartja az Ukrajnába irányuló európai fegyverszállításokat.

Várni fogja szerda este az ukrán felet az orosz küldöttség a tárgyalások helyszínén – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak Moszkvában, de nem nevezte meg, hogy hol lesz a tárgyalások második fordulója.

Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a kijevi állami televízióban nyilatkozva azt mondta, hogy ma este megtartják az ukrán–orosz tárgyalások második fordulóját, de Ukrajna semmilyen engedményekre nem hajlandó.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az Ukrajnából érkező menekültek több mint egyharmada kiskorú

Következő hír

Már csak egy hétig lehet regisztrálni a levélben szavazásra

Related Posts
Total
0
Megosztás