Petőfire emlékeztek az új év első napján Marosvásárhelyen

Születésének 199. évfordulója alkalmával Petőfi Sándorra emlékeztek Marosvásárhelyen a költő szobránál, amely a Kossuth és Arany János utcák találkozásánál álló parkban áll – adta hírül a Székelyhon.ro. Arról a portál nem tett említést, hogy a január 1-je inkább csak „közmegegyezéss születésnapja” Petőfinek, hiszen csak azt lehet bizonyosan állítani, hogy ezen a napon jegyezték be az újszülött Alexander Petrovicsot a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség keresztelési anyakönyvébe. Vélhetően egy-két nappal korábban jöhetett világra, minden bizonnyal Kiskőrösön, de ez sem biztos. Mint ahogy a halálának időpontja és helye sem…

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete 2000. decemberében állította fel a Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész által alkotott szobrot, amely előtt 2002. január 1. óta minden évben a költőre emlékeznek, aki utolsó előtti éjszakáját Marosvásárhelyen töltötte.

A megemlékezés tavaly a járvány miatt elmaradt, az idén azonban, ahogy Ábrám Zoltán, az EMKE országos alelnöke fogalmazott, hogy „a költő visszatért és a marosvásárhelyiek is visszatértek hozzá”, hogy a húsz évvel ezelőtt kezdődött hagyományt folytassák és tovább éltessék. A január 1-jei megemlékezésen Ábrám Petőfi Sándor szellemiségéről beszélt, arról, hogy miért fontos évről évre felidézni a költő emlékét. Azt követően Benkő Tímea evangélikus-lutheránus lelkész mondott áldást és osztotta meg gondolatait a költőről.

Ahogy Ábrám Zoltán is felhívta rá a figyelmet, a Magyar Országgyűlés Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából, valamint a méltó megemlékezések megszervezésének biztosítása céljából a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította. Az emlékév egyik célja, hogy a nemzettudat, a nemzeti összetartozás erősödjön, és azt szeretnék, ha az évforduló alkalmat adna arra is, hogy a magyar irodalmat és ezen keresztül a magyar kultúrát megmutathatnák a világnak.

Az EMKE alelnöke szerint a világszabadság nagy költőjének alakja a marosvásárhelyi magyarság szívében is elevenen él, az emlékét az utókor kegyelettel őrzi. „Marosvásárhely közössége méltóképpen adóz az élete utolsó előtti éjszakáját városunkban töltő Petőfi Sándor emlékének. A Görög-házon elhelyezett emléktábla után halálának százötvenedik évfordulóján a közeli Teleki-házra került Petőfi-dombormű. A harmadik emlékjel a költő 2000. december 16-án felavatott egész alakos bronzszobra, amely alkalmat ad a születése évfordulóján, valamint a március 15-i nemzeti ünnepen rendezett ünnepségek megtartására” – sorolta a közművelődési egyesület elöljárója.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Tűz van a dél-afrikai parlament épületében

Következő hír

Rendhagyó módon kezdődik a tanév 2022-ben

Related Posts
Total
0
Megosztás