Piócákhoz hasonlította Bolojan az állami nagyvállalatok vezetőit

A román miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a politikai klientúrák eltűrése vezetett egyes állami vállalatok vezetőinek arcátlanul magas fizetéséhez.

Az egyik bukaresti bulvártévének nyilatkozó Ilie Bolojan arról kérdezték, hogy a nyugdíjasok megadóztatása helyett miért nem néhány veszteséges állami vállalat igazgatójának 30 ezer lejes (6000  eurós) fizetését csökkentette a kormány.

Bolojan elmondta, hogy nem akart általánosítani, de az elmúlt években számos állami vállalat igazgatótanácsába politikai alapon kerültek be emberek. „Piócák (…), nem nevezhetem őket másként. (…) Olyan emberek, akik nem felelősségnek és kihívásnak, hanem jutalomnak tekintették az igazgatótanácsi tagságukat” – jelentette ki. Hozzátette: miután megvetették a lábukat, ezek az emberek légből kapott teljesítménykritériumok alapján bónuszokat kaptak akkor is, ha a vállalat veszteséges volt, a privilégiumaikat pedig bebetonozták a kollektív munkaszerződésekben.

A kormányfő elmondta, hogy „második lépésként” ezek a vállalatvezetők elkezdték növelni a fizetésüket: 12 ezer lejről indultak, és három hónap múlva rájöttek, hogy fel kell zárkózniuk a magánszférában tevékenykedő menedzserek juttatásaihoz, és 50 ezer lejes bért szavaztattak meg maguknak. Bolojan szerint ez történt az Otopeni repülőteret működtető vállalatnál is. A miniszterelnök leszögezte: prioritásának tekinti az állami vállalatvezetők „arcátlan” bérének korrigálását.

Az állami szinekúrákba beejtőernyőzöttek között minden olyan politikai szervezetnek vannak embereik, amelyek hatalmi, kormányzati pozíciókba kerültek az évek során. Elsődleges a két nagyobbik párt, az szocialista PSD és a liberális PNL említendő, de az RMDSZ is telerakta aktivistáival a minisztériumokat, állami monopóliumokat, nagyvállalatokat, állam- és közigazgatási struktúrákat.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Politikai hadjárat a Budapest Pride álcájában

Következő hír

Ellen-Tusványost szerveznének a „tiszások”

Related Posts
Total
0
Megosztás