Rendszerváltást követeltek a tüntetők Bukarestben

A kommunista diktatúra 1989-es megdöntésének történelmi örökségét jelképező bukaresti Egyetem térről a hatalmat bitorló korrupt politikai osztály ellen tüntető tömeg az elnöki palota, majd a kormány székháza elé vonult január 12-én, megbénítva a román főváros egyik legnagyobb útkereszteződésének járműforgalmát. A protestálók a decemberi „alkotmányos államcsíny” elkövetőinek azonosítását és felelősségre vonását, és az alkotmányellenesen megszakított államfőválasztás folytatását és a „trónbitorló” Klaus Iohannis azonnali elzavarását követelték.

A feldühödött románok tízezrei szerint Romániának van megválasztott új elnöke a független Călin Georgescu személyében, aki a november 24-i első fordulót fölényesen megnyerte, a második fordulót pedig azért nem rendezte meg a washingtoni-brüsszeli zsoldban álló kormány, hogy ne lehessen kihirdetni győztesnek a szuverenista Georgescut. Mi több, illegálisan meghosszabbították Iohannis december 21-én lejárt mandátumát, aki ráadásul illetéktelenül vett részt egy új koalíciós kormány összeeszkábálásában és beiktatásában. Világraszóló botrány, hogy ma az Európai Uniónak és a NATO-nak egy olyan teljes jogú tagja van, mint Románia, ahol sem legitim államfő, sem legitim kormány nem létezik – állítják a rendszer bírálói.

A demonstrációt ugyan a legnagyobb ellenzéki párt, a Románok Egységéért Szövetség (AUR) hirdette meg, de a Reuters szerint azon minden politikai oldalhoz sorolható szimpatizánsok és nagyon sok külhoni román állampolgár vett részt. A kormánypárti román média csak szélsőjobboldali, nacionalista, hőzöngő tüntetőkről beszélt és írt, a magyar média (az erdélyi és magyarországi egyaránt) pedig kizárólag az RMDSZ, azaz a kisebbik román kormánypárt AUR- és Georgescu-ellenes retorikáját visszhangozta.

A demokrácia és a szabadság védelmében rendezett tüntetés objektív források szerint ötvenezer embert mozgatott meg, maguk a szervezők százezres tömegről, a hatalom bértollnokai (köztük a titkosszolgálatok által irányított Digi24 televízió) alig húszezer felvonulóról beszéltek. A zászlókat lengető tüntetők „Szabadság”, „Iohannis diktátor”, „Nem engedünk, voksunkat megvédjük”, „Vissza a második fordulót” rigmusokat skandáltak és az ország különböző megyéinek nevét jelző, illetve kormányellenes szövegű táblákat emeltek a magasba.

Bár a vasárnapi demonstráció békésen zajlott, semmilyen komolyabb incidens nem történt, a hatalom médiája mégis azt igyekezett bizonyítani, hogy a tüntetők szélsőségesek, agresszívak és „Putyin-bérencek” voltak, sőt, az egyiknél bicskát és kábítószert is találtak…

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Így románosodhat el az erdélyi magyarság is

Következő hír

Szabó Dezső emlékezete

Related Posts
Total
0
Megosztás