Román újságíró: Orbán Viktor politikai gondolkodóként értékelt

Orbán Viktor Nyugat-párti, de ellenzi a Nyugat, különösen a mai nyugati vezetők által tanúsított hozzáállást – mondta Ion Cristoiu, az egyik legismertebb román újságíró, aki történelminek nevezte a magyar miniszterelnök tusnádfürdői beszédét.

Cristoiut az Evenimentul zilei portál videópodcast műsorában kérdezték a magyar kormányfő előadásáról. (A moldvai származású újságíró alapító főszerkesztője volt az egykor legolvasottabb bulvár- és hírlapnak, az Evenimentul zileinek, majd több tekintélyes napilap főszerkesztőjeként is tevékenykedett, de fokozatosan kivonult az írott sajtóból, amikor a bukaresti lapok zöme szélsőnacionalistává és a titkosszolgálatok szócsövévé vált.)

Cristoiu szerint a román média nagyobbik része egy kis részletet kiemelve igyekezett támadni Orbánt Viktort, de nem olvasták, hallgatták végig a beszédet. Ő maga az írásainak és sajtómegjelenéseinek felületet adó blogoldalon románra fordítva teljes egészében közölte a miniszterelnök előadásának szövegét.

Az újságíró elmondta: Orbán Viktor nemcsak politikusként, de igazi politikai gondolkodóként értékelt, elmélkedett a világról, a Nyugat általunk ismert történelmének végéről. Mint fogalmazott, a tusnádfürdői beszédet Klaus Iohannis román államfő, Nicolae Ciucă miniszterelnök vagy Marcel Ciolacu szociáldemokrata vezető hiába is olvasná el ától cettig, nem értenének belőle semmit, ugyanis entellektüeleknek  való beszéd volt. Ezzel a mai román állami vezetők habitusára, IQ-jára célzott.

Hihetetlenül szolgalelkű, szánalmas reakciók érkeztek – mondta Cristoiu az Orbán-beszédre érkezett politikai visszhanggal kapcsolatban. Szerinte az előadásnak egy filozófiatörténeti tankönyvben a helye. Az újságíró azt mondta, a magyar miniszterelnök előadásának egyik fő üzenete, hogy legyünk szerények, de éberek, mert nem tudhatjuk, mit hoz a jövő.

Victor Turcescu műsorvezető a jelenlegi világ legkeményebb ábrázolásának nevezte a tusnádfürdői beszédet, és arra kérte a nézőket, szánjanak tizenöt percet az előadás szövegének elolvasására, ne a lejáratásra törekvő „harsonafújókra” figyeljenek.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Ez „Gyurcsány népe”?

Következő hír

Holnap Székelyudvarhelyen provokálnak Tîrnoveanuék!

Related Posts
Total
0
Megosztás