„Romániában állampolitikává vált a magyarellenesség”

Nem lesz jogi következménye a 2017 szeptemberében történt székelyudvarhelyi román provokációnak, a hatóságok elévültnek tekintik az ügyet – közölték a romániai hatóságok az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ).

A párt mai közleményében arra emlékeztetett, hogy Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) jelenlegi parlamenti képviselője, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) akkori Hargita megyei elnöke és Ölvedi Zsolt, az EMNP korábbi székelyudvarhelyi elnöke ismeretlen elkövetők ellen tett feljelentést, egy, az interneten 2017 szeptemberében megjelent videó miatt.

Ebben egy magát Milițianulnak (a milicista) nevező román férfi próbálja bizonyítani, hogy azért nem szolgálták ki a közkedvelt román étellel, csórékolbásszal (mititei) az egyik székelyudvarhelyi áruháznál található falatozónál, mert nem tudott magyarul. Az esetet követően kiderült, hogy a férfi nyitás előtt próbált meg többször is vásárolni, uszító, lejárató szándékkal készült a felvétel.

Az EMNP akkori politikusai gyűlöletkeltés miatt tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen, amelyre csak most adtak érdemi választ a román hatóságok. Közölték: elévültnek tekintik az esetet, nem lesz jogi következmény – írta közleményében az EMSZ. Ebben Zakariás Zoltán úgy értékelte, senkit nem érhet váratlanul a hatóságok döntése, hiszen immár rendszerszintűvé vált az a gyakorlat, hogy az erdélyi magyarság sérelmére elkövetett bűncselekmények kivizsgálását késleltetik, sőt, akadályoztatják a román hatóságok, ha pedig mégis történik előrelépés, annak rendszerint közösségünk a kárvallottja.

Emlékeztetett, hogy 2017 óta számos magyarellenes provokáció történt Romániában. „Támadás érte intézményeinket és közösségeinket, sőt, fizikai atrocitásokra is sor kerülhetett. Gondoljunk csak az úzvölgyi haditemetőben történtekre, amikor zászlórudakkal és botokkal támadtak a békésen imádkozó magyar megemlékezőkre” – mutatott rá. Ezek nem elszigetelt jelenségek, vélte a politikus. Romániában állampolitikává vált a magyarellenesség – hívta fel a figyelmet a parlementi képviselő, aki jelenleg az RMDSZ alsóházi frakciójában ül. Emlékeztetett, hogy Mihai Tudose korábbi miniszterelnöknek és Klaus Iohannis államfőnek is voltak magyarellenes megnyilvánulásai.

„Noha minden esetben megtettük a szükséges jogi lépéseket, ezek következmények nélkül maradtak” – vonta le a következtetést. Hangsúlyozta, a székelyudvarhelyi ügyet sem önmagában kell szemlélni, hiszen utána a fogyasztóvédelmi hatóság átfogó ellenőrzéseket indított a három székely megyében. Ráadásul a hatóság emberi összevissza hazudoztak a román sajtónak, lépten-nyomon azt állítva, hogy Székelyföldön a kereskedelmi dolgozók nem tudnak románul, vagy ha tudnak is, nem hajlandók „az állam nyelvén megszólalni”, nem szolgálják ki a románokat.

„Úgy látszik, bevett gyakorlattá vált az egymást követő csődös kormányzatok kudarcait magyarellenes provokációkkal elfedni, s félő, hogy ez a jövőben sem lesz másként” – hívta fel a figyelmet Zakariás Zoltán. Mint ígérte, újra és újra fel fog lépni az uszítókkal szemben, és a nemzetközi fórumokat is rendszeresen tájékoztatja a magyarellenes eseményekről. A politikus szerint önkormányzati szinten is ennek érdekében kell dolgozni.

Total
3
Megosztás
Total
3
Megosztás