Romániai magyar politikus vezeti továbbra is a FUEN-t

Újraválasztották Vincze Lorántot az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) élére ma, a kisebbségi ernyőszervezet berlini közgyűlésén – tudatta az MTI-hez eljuttatott közleményben a politikust jelölő Romániai Magyar Demokrata Szövetség.

Vincze Loránt egykori bukaresti újságíró további három évig vezetheti a több mint száz kisebbségi szervezetet tagjai között tudó európai kisebbségi ernyőszervezetet. Vincze egyedüli jelöltként pályázott a tisztségre.

„Az a célom, hogy harmadik és utolsó mandátumomban az elnökséggel közösen úgy irányítsuk a FUEN-t, hogy megteremtsük a hosszú távú pénzügyi és intézményi stabilitását, hiszen így képviselhetjük a leghatékonyabban az őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek érdekeit” – nyilatkozta az elnök.

Vincze Loránt 2013–2016 között a FUEN alelnöke volt, 2016 óta a szervezet elnöke. 2019-ben az RMDSZ színeiben európai parlamenti képviselői mandátumot szerzett. Sem EP-tagként, sem a FUEN elnökeként nem tudott hozzátenni bármit is a romániai magyar nemzeti kisebbség autonómiatörekvéséhez, közösségi jogküzdelméhez, helyzetének javításához.

Total
0
Megosztás
Total
0
Megosztás