A világ jelenlegi helyzetét taglaló véleménycikket jelentetett meg a Project Syndicate nevű véleményportálon George Soros, a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) vezetője. A cikkben szót ejt arról, hogy ösztönösen ellenzi a mesterséges intelligencia térhódítását, de nem tudja, hogyan lehetne megállítani azt, illetve hosszan ír arról is, hogy a lehető leghamarabb teljes mértékben engedelmeskedni kell a klímatudósok előírásainak az éghajlatváltozás miatt. A harmadik válságként felsorolt, hatalmas emberáldozattal járó ukrajnai háború esetében pedig megírta, hogy összességében jó a végeredmény.
A magyar-zsidó származású, 93 éves amerikai milliárdos egy véleménycikkben fejtette ki, hogy jelenleg egy több, párhuzamos helyzetből összeálló „polikrízis” zajlik a világban, melynek leglényegesebb részei – csökkenő fontossági sorrendben – a mesterséges intelligencia térhódítása, az éghajlatváltozás elleni harc, illetve az Ukrajnában zajló háború.
A mesterséges intelligencia szabályozásáért folytatott, valamint az éghajlatváltozás elleni feltétel nélküli küzdelem mellett Ukrajna kapcsán is értékeli a helyzetet. Soros szerint a több mint egy éve tartó háborúban a végeredmény sokkal jobb, mint amire számítottak. Az ukrajnai harcok a Statista statisztikai portál szerint 2023. június 4-éig 8893 polgári áldozattal és 15 442 civil sérülttel, egyéb források szerint bőven egymillió feletti menekülttel és most már környezeti katasztrófával is jártak.
Soros György ugyanakkor úgy véli, hogy az orosz hadsereg nem több egy papírtigrisnél, és kiemeli a Wagner zsoldoscsoport támogatását, azonban leszögezi: végül nekik sem sikerült legyőzniük Ukrajnát. A milliárdos szerint a kijevi rezsim készen áll az ellentámadás megindítására, amint az ígért nyugati fegyverek – különösen a még Joe Biden amerikai elnök által is engedélyezett F–16-os vadászgépek – megérkeznek.
A cikk szerint az ellentámadás sikerrel jár majd, amelynek forgatókönyvét Soros ismerteti is. Eszerint a célpont a Krím-félsziget lesz, az orosz haditengerészet központi bázisa. A Krím immár csak Ukrajnától számíthat vízre, így a félsziget megtartása „stratégiai teherré” válik Moszkva számára. Soros olyannyira hisz a nagy emberáldozattal fenyegető ukrán ellentámadásban, hogy úgy véli, annak hatására lehet, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök álma – egy újjáépített Orosz Birodalom – szétomolhat, és lehet, hogy többé már nem fog veszélyt jelenti Európára, illetve a világra.
Soros leírja, hogy az ukrajnai háború vége pozitív sokként fogja érni a világot, melynek köszönhetően akár olyan évek óta húzódó, a kelet-európai térséggel kapcsolatban nem álló politikai feszültségek is enyhíthetők, mint a Kína–USA-viszony. Biden nem akar rendszerváltást Kínában, csak a status quót akarja visszaállítani Tajvanon – vélekedik a milliárdos tőzsdespekuláns. Mindezeket követően a világ vezetői az éghajlatváltozásra fókuszálhatnak, mely a civilizációnk elpusztításával fenyeget. De csak egy szűk és kanyargós ösvény vezet el ehhez az eredményhez. Ezért jól tesszük, ha feltesszük a kérdést: túlélheti a demokrácia a polikrízist? – zárja sorait talányosan.
(Forrás: Magyar Nemzet)