A Szamos fölött húzódó közúti hidat adtak át csütörtökön a Máramaros megyei Szinérváralja (Seini) térségében – közölte a román állami hírügynökség.
A 180 méter hosszú híd az egykori szatmári járási székhely, Szinérváralja és a tőle délre, a történelmi Szatmár megyéhez tartozó Remetemező (Pomi) között teremt összeköttetést. Korábban a kisvárosból csak 51 kilométeres kerülővel Nagybányán vagy 71 kilométeres kerülővel Szatmárnémetin keresztül lehetett a folyó túlsó partjára jutni. A szatmárnémeti körgyűrű tavaly októberben átadott hídja után a szinérváraljai a második rendszerváltozás után épült híd a Szamos két oldala között.
A híd építésére 2017-ben kötöttek szerződést, de az építő csak 2018 nyarán látott neki a munkának. A kétévesre tervezett építési idő megkétszereződött. A hídépítés 18 millió lejbe (1,3 milliárd forint) került, az összeget a román költségvetésből biztosították.