Ma van a főként borászként és költőként ismert Csávossy György születésének centenárium: 1925. június 20-án látta meg a napvilágot Temesváron, kilencven évesen hunyt el, Csombordon nyugszik.
Főnemesi családból származott, de bárói rangját soha nem használta. Gyermekkora a hajdani Torontál vármegyei, ma a román–szerb határ mellett lévő Csávoshoz kötődik: az azóta rommá változtatott családi kastély könyvtártermében töltött órák és az ott „felcsipegetett” szellemi táplálék szolgálta szellemiségének fejlődését, melyet később – saját vallomása alapján – életre szólóan a piarista neveltetés határozott meg.
1931-től a csávosi elemi iskola tanulója, 1936–1944 között a temesvári piarista gimnázium diákja, 1945–1949 között pedig a kolozsvári Mezőgazdasági Egyetem hallgatója volt. 1993-ban szerzett doktori fokozatot a Jászvásári Agrártudományi Egyetem kertészmérnöki tagozatán, doktori disszertációjának címe: Kísérletek az élesztőhártya alatt érlelt bortípusok legmegfelelőbb előállítására Erdélyi-Hegyalján.
Diplomaszerzés után tanított a bihardiószegi Szőlészeti Szakiskolában (az ún. vincellériskolában), a csombordi Kertészeti Középiskolában, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, a Kolozsvári Agráregyetem kertészeti tagozatán, előadott a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen, a Corvinus Egyetem nyárádszeredai kihelyezett tagozatán, valamint a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. Elismert borászok több nemzedéke került ki a keze alól.
Kutatói tevékenységét a kolozsvári Kertészeti és Szőlészeti Kutatóállomás és a balázsfalvi Szőlészeti és Borászati Kutatóállomás keretében végezte. Nevéhez több szőlőfajta nemesítése fűződik, például a bodzavirág-illatú Nauszikaa, a kitűnő rozébort adó Alkony, valamint a Közép-Erdély legjobb vörösborának bizonyuló, színanyagban végtelenül gazdag, gyümölcsízű Herkules. Kutatási eredményeit szakfolyóiratokban, önálló kötetekben közölte. Fontosabb munkái: Szőlőtermesztés (1957, társszerzői: Horváth Ödön, Mezei Sándor, Szász József); A száraz és félszáraz újborok stabilizálása a korai palackozás érdekében (1958); Borászat (1963, társszerzői: László Gyula, Mezei Sándor); Szőlészeti és borászati kézikönyv (1974, társszerzői: Kovács Adorján, Mezei Sándor); Kertészeti növények védelme (1975, társszerző Székely József); Borászat (2006); Erdélyi-Hegyalja, a borok hazája (2016). Legjelentősebb munkája e témában a Jó boroknak szép hazája, Erdély (2012) című, az erdélyi szőlészetet és borászatot a kezdetektől a közelmúltig feldolgozó nagymonográfiája. „Páratlanul gazdag és fölülmúlhatatlan mű – tájtörténet, néptörténet, szellemtörténet, hallatlan dokumentáció és forrásmunka, de ugyanakkor mikrotörténet is, amely levéltári, okleveles forrásokkal egészen a dűlőtörténetek kezdetéig visszanyúlik” – méltatták.
Csávossy György borait aranyéremmel tüntették ki Budapesten (1960, 1972), Ljubljanában (1966, 1968), Szófiában (1966). Borainak összes éremszáma meghaladja a 30-at. Ő az évente megrendezett Erdélyi Szőlőhegyek borverseny alapítója, valamint a kilencvenes években sok erdélyi és partiumi, szőlőtermesztő hagyományokkal rendelkező település évenkénti borversenyének elindítója. Tagja volt a romániai szőlőfajtákat rajonáló bizottságnak, és több ciklusban tanulmányozta a romániai borfajták érési dinamikáját, a szőlő mechanikai és a borok kémiai összetételét.
A Magyar Bor Akadémia, a Román Nemzeti Szőlészeti és Borászati Hivatal, a Román Írószövetség, a Magyar Írószövetség tagja, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke, emellett számos szakmai kitüntetés és díj birtokosa volt. A borakadémia az ő emlékének áldozva az évente Budapesten megrendezett, mára szép hagyománnyá érett, határon túli magyar bortermelők versenyét Csávossy György Kárpát-medencei Borversenyre nevezte át. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
A mezőgazdaság mellett főként az irodalom érdekelte. 1955-től közölt verseket, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Tucatnyi irodalmi kötete jelent meg: versek, esszék, színművek. Drámákat, vígjátékokat, is írt, ezeket erdélyi, partiumi és bukaresti színházakban mutatták be. Egy rádiójátéka Kolozsváron hangzott el 1974-ben.
Nyugdíjba vonulása után Nagyenyeden élt, ezért egyes források nagyenyedi származásúnak mondják, tévesen. Nagyváradon hunyt el 2015. november 30-án fiának családja körében. Sírja a csombordi temetőben van a Kemény-kripta közelében.
D. L.
