Magyar nemzetgyűlési képviselők meglátogatták Kossuth Lajos egykori torinói házát, ahol az ünnepségen az olasz nép magyarok iránti barátságát méltatták. Az október 6-i gyásznap előtt közvetlenül a románok bejelentik, hogy az aradi vértanúk szobrát a bukaresti kormányzat elbontatja…
1924 őszén Olaszországban tettek hosszabb tanulmányutat magyar nemzetgyűlési képviselők. Torinóban felkeresték Kossuth Lajos egykori lakóhelyét. Mint a Budapesti Hírlap szeptember 30-án beszámolt róla, a városi hatóságok megbízottai, valamint a konzulok fogadták őket, majd másnap „keresték föl azt a házat, ahol Kossuth Lajos lakott és meghalt. A magyarok nagy meghatottsággal állottak meg a palotaszerű ház előtt, amelynél nagy olasz közönség gyűlt már egybe. A palotán lévő emléktáblára a magyar képviselők és a budapesti olasz–magyar kereskedelmi kamara két hatalmas nemzeti színű szalaggal ellátott koszorúját helyezték el.”
Az ünnepségen, amelyen a városi tanács és olasz képviselők is megjelennek, Szabó Sándor nemzetgyűlési honatya mondott beszédet, aki „emlékezett arra, hogy Garibaldi és Kossuth Turinban tervezték meg a két ország függetlenségét. Sajnos ezt csak Olaszország érhette meg, a mi véghetetlen véráldozatunk az ország kétharmadába került.” Ezután „Bertelé dr. a turini városi tanács nevében szólva kifejtette, hogy Turin városa mindenkor a legnagyobb pietással tiszteli Kossuth emlékét”.
Almásy László, az Egységes Párt ügyvezető alelnöke a lapnak úgy nyilatkozik az olaszországi útról: különös jelentősége van, mivel a magyar képviselők közvetlenül szerezhettek tapasztalatot arról, hogy „rendkívüli jóindulat mutatkozik irányunkban”. A parlamenti képviselő különösen nagy jelentőségűnek tartja Benito Mussolini olasz kormányfőnek „azt a megállapítását, hogy Magyarország a háború előidézésében nem részes”. Úgy véli, Olaszország miniszterelnöke nem mondhatott ennél többet, de amit mondott, az súlyos, és később komoly következményei lehetnek. „Hiszen az egész trianoni békeszerződés alapja, a kártérítés és a területi megcsonkítás abból a megállapításból indul ki, hogy mi, a háborút vesztett felekhez tartozván, bűnösek vagyunk és kártérítéssel tartozunk. Az olasz miniszterelnök nyilatkozatában a mi nagy igazságunk első nyilvános megállapítását látjuk, és reméljük, hogy ennek elkövetkezik a megfelelő folytatása is a többi oldalakról, s ebben Olaszország szimpátiája nagy segítségünkre lehet.” Kiemeli az „olasz közvéleménynek velünk szemben tanúsított meleg barátságát, s a sajtó jóindulatú érdeklődését, mely egész utunkon kitüntetően kísért bennünket”. Kiderül: több lap vezércikket is szentelt a magyar képviselők látogatásának.
Ezzel szemben a Budapesti Hírlap arról számol be október 3-án, hogy a bukaresti belügyminiszter utasítására Kossuth Lajos és a tizenhárom aradi vértanú bedeszkázott szobrait haladéktalanul le kell bontania Arad város tanácsának, és ideiglenesen múzeumban kell elhelyeznie.
Október 5-én pedig úgy írnak: „Hétfőn van október hatodika, ami gyásznapunk. Ekkor fog tán belevágni a román csákány az aradi szoborba. Minden csákányütés találni fog minden magyar szívet is, és csattogása visszhangot kelt a föld alatt, ahol »alusznak ők, a hős fiúk«. […] Tizenhárman a föld alatt őrzik nekünk Aradot. Tizenhárman, akik Nagy-Magyarországért haltak vértanúhalált.”
