Giccsesen bombasztikus címekkel számolt be arról a magyarországi sajtó, hogy a csíkszeredai futballcsapat ősztől a román első osztályban, a Superligában folytathatja. Feltéve, ha a klub teljesíteni tudja a professzionális liga technikai-pénzügyi követelményeit, ami majd később dől el.
„Történelmi bravúr: Románia a magyar futballcsapatnak tiszteleg” – adta hírül például a Magyar Nemzet, miközben a romániai labdarúgás múltját és jelenét jól ismerők tudják, hogy ez a cím szinte minden elemében „vérzik”: a történelmi jelző viszonylagos, a bravúr esetleges és felemás, a „magyar csapat” költői túlzás, a tisztelgő Romániáról nem is beszélve…
A másodosztályban szereplő FK Csíkszereda legutóbb simán kikapott a Bukarest melletti Voluntari vendégeként, a Hargita megyeiek már kiszámolták: a Resicabánya és a Metaloglobus pénteki döntetlenje után a csíki együttes már legrosszabb esetben is második feljutó helyen zárja az idényt. Négy fordulóval a vége előtt 52 ponttal vezeti a tabellát, mögötte 51 ponttal a Bukaresti Steaua a második, az FC Argeș pedig 50 ponttal a harmadik. A Steaua vélhetően megnyeri a bajnokságot, de feljutásra jogosulatlan, mivel a honvédelmi minisztérium csapataként állami költségvetésből működik, az első osztályú bajnokságot szervező román Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) kötelékébe pedig csak magánjogi társaságok tartozhatnak. Tehát matematikailag is biztossá vált, hogy az FK Csíkszereda jövőre a romániai első osztályban szerepelhet, a hátralévő fordulók eredményeitől függetlenül. Az 1904-ben alapított székelyföldi klub csapata évtizedeken át amatőrködött az alsóbb osztályokba, a hetvenes évek elején váltak harmadik osztályúakká, s csak az 2018–2019-es idényben jutottak fel első ízben a másodosztályba.
A mostani feljutás tényleg sporttörténelmi jelentőségű a tekintetben, hogy a „hokis régióban” korántsem a futball a legnépszerűbb sportág, másfelől pedig akár két székelyföldi csapat is szerepelhetne ősztől a román Superligában. Ezt azonban nem lehet még tényként kezelni, mert a hetedik éve első osztályú sepiszentgyörgyi csapat épp kiesni készül az első osztályból. Jogos tehát a sajtóbeli felvetés: „Csíkszereda és Sepsi OSK: együtt vagy egymást váltva a román elsőosztályban?”
A kilátások inkább az „egymást váltás” felé mutatnak. A háromszéki csapat pénteken hazai pályán szenvedett 3–0-s vereséget az Galaci Oțelultól, így már csak két pont választja el az automatikus kiesést jelentő 15. helytől. A szedett-vedett, technikailag gyengén képzett, taktikailag és fizikálisan kellően fel nem készített játékosokból álló, vezéregyéniség nélküli gárdának a jelek szerint jó esetben is osztályozót kellene vívnia a bennmaradásért. Az utóbbi időkben mutatott játék alapján ezt meg sem érdemelné a soknemzetiségű focicsapat, amelyben csak a kapus őshonos székely. (Még vannak magyarok a Sepsi keretében, de azok rendre a kispadon üldögélnek, miközben a klubtulajdonos kenyérgyáros fantáziátlanul cserélgeti az edzőket…)