Szenzációs Renoir-kiállítás nyílt a magyar fővárosban

A budapesti Szépművészeti Múzeumban Renoir – A festő és modelljei címmel mától látogatható kiállításának csütörtöki ünnepélyes megnyitóján a kultúráért és innovációért felelős magyar miniszter emlékeztetett arra, hogy a 19. század végére átalakult a nyugati ember világképe, a nyugati társadalmak elvesztették addigi bizonyosságaikat. Az embereknek azonban minden korban kapaszkodókra van szüksége, ezek egyike a művészet. Az a művészet, ami az Auguste Renoiré, segít harmonikusan elhelyezkedni az univerzumban, a szűkebb és tágabb közösségben.  Ez az igazi művészet, és ezért nagyszerű dolog, hogy Budapesten Renoir-kiállítás nyílik – közölte Csák János.

Claire Bernardi, a párizsi Musée de l’Orangerie igazgatója elmondta, hogy a Szépművészeti kiállítása kettős találkozás. Egyfelől először találhat egymásra egy nép és egy művész, hiszen Magyarországon először nyílik Renoir egész életművét áttekintő, nagyszabású tárlat. Másrészt három olyan mű találkozásáról van szó, amelyek ikrekként születtek, de túl sokáig figyelmen kívül hagyták egymást – jegyezte meg. Mint felidézte, minden a Fekvő akt (Gabrielle) című képpel kezdődött, amelyet 1907-ben állítottak ki Budapesten. Renoir remekművét a Szépművészeti Múzeum akkor nem tudta megszerezni, több mint száz évvel később, 2019-ben azonban a magyar állam megvásárolta az alkotást. A Fekvő akt két párdarabját a párizsi Musée d’Orsay és a Musée del’Orangerie őrzi, innen származik a Szépművészeti kiállításának ötlete: először egy térben bemutatni a három festményt.

A Párizs és Budapest között létrejött együttműködés alapját tehát a „három grácia” találkozása képezi. Ezek a festmények Renoir munkásságának csúcspontjai visszafogott erotikájukkal, a formák és színek csodás összjátékával; ezekkel az aktokkal Renoir egyszerre modern és klasszikus, megidézi régi mesterek életművét, ugyanakkor példát is nyújt saját kora fiatal alkotóinak – méltatta a remekműveket a francia szakember. Bernardi azonban felhívta a figyelmet: túl ezen az érzéki triádon, a budapesti kiállítás Renoir munkásságának nagyszerű áttekintését nyújtja. Az itt összegyűjtött 70 alkotásnak köszönhetően tanúi lehetünk a festő hosszú pályafutása összes szakaszának.

Baán László, a múzeum főigazgatója hozzátette, a magyar kormány támogatásával 2019-ben a múzeum utóbbi száz évének legnagyobb értékű szerzeményezéseként sikerült megvásárolni Renoir híres aktját, amely a most nyíló tárlat kiinduló pontját jelentette. A kiállítás koncepciója és megvalósítása Cécile Girardeau és Paul Perrin francia kurátorok mellett a magyar kurátor, Kovács Anna Zsófia munkáját dicséri. Perrin, a Musée d’Orsay gyűjteményi igazgatójaként azt emelte ki, hogy Renoir első magyarországi kiállítása a nagy francia mester figurális festészetét állítja középpontba. A festő élete végéig nem szűnt meg modelljei alakját csodálni, függetlenül származásuktól vagy koruktól, feltéve, hogy – az ő szavaival élve – bőrük jól fogja a fényt. Renoir, akit a boldogság festőjeként emlegetnek, nem volt naiv, de úgy vélte, a művészet az élet egyik legnagyobb vigasza. Munkásságával ezt a látásmódot igyekezett visszaadni – közölte Paul Perrin.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Letartóztattak két bukaresti főorvost

Következő hír

Újra megnyílt a Trianon Múzeum Várpalotán

Related Posts
Total
0
Megosztás