Sürgősségi kormányrendeletben tiltották meg Romániában a különböző hulladékok felgyújtását, valamint elásását, ugyanakkor a nem megfelelő helyen történő kidobásáért is már nemcsak pénzbírság, hanem akár 3-tól 5 évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható. A tarlóégetés miatt kiszabható bírság értékét is drasztikusan emelték.
Az elfogadott és a napokban a Hivatalos Közlönyben is megjelenő jogszabály célja, hogy a hatóságok megfékezzék a hatalmas méreteket öltött szemétégetést és illegális hulladéklerakást.
Az országos sajtó beszámolóiból kiderül, hogy az elmúlt hetekben volt olyan időpont, amikor a műholdfelvételek azt mutatták, hogy hétezer helyen égtek egyszerre a lángok. Mostantól, aki meggyújtja a száraz növényzetet a földeken, akár 15 ezer lejes bírságra is számíthat, jogi személyek esetében pedig 100 ezer lejig terjedhet a büntetés. A szabályozásba bekerült a tőzeglápokon, vizes élőhelyeken való égetés szigorú tiltása is.
Sokkal szigorúbb büntetésekkel sújtják ezentúl azokat, akik a hulladékot meggyújtják vagy elásással próbálják meg elrejteni. Szakemberek szerint erre az intézkedésre azért volt szükség, mert az ország különböző pontjain az elásás egy bevett szokás volt, másrészt az autóiparból származó hulladékokat előszeretettel semmisítik meg égetéssel.
A környezetőrség, a rendőrség és az ügyészség fog eljárni ezekben az esetekben, már el is indultak azok az eljárások, nyomozások és feltárások, amelyek eredményeként a következő hetekben meglesznek az első bűnvádi feljelentések.