Szlovákiában ölték meg, Magyarországon ásták el

Szűcs Tibor 38 éves felvidéki magyar vállalkozó azok után tűnt el, hogy Komáromfüssbe (szlovákul Trávnik) ment behajtani egy ház bérleti díját. A rendőrök a nyomok alapján másnap már gyilkosság miatt nyomoztak. Végül a Veszprém vármegyei Pápakovácsi mellett megtalálták a vállalkozó elásott holttestét.

Három gyilkost már korábban elfogtak a rendőrök, mostanra a Magyar Nemzet információi szerint a negyedik társuk is feladta magát. A szlovákiai magyar vállalkozó azért ment Füssbe május 2-án, hogy behajtson egy bérleti díjat, utána azonban nem adott életjelet magáról.  A család másnap bejelentette az eltűnését, a rendőrök pedig még aznap megtalálták a kiégett kocsiját Pápakeszi és Csót között. A nyomok alapján gyorsan világossá vált, hogy a férfit meggyilkolhatták.

Az egyik téti benzinkút térfigyelőkamerájának felvételén jól látszott, hogy a Szűcs Tibor kocsiját követő autóból S. Gergely szállt ki, és egy véres bankjeggyel fizetett a kúton. Május 12-én áttörés történt az ügyben, ugyanis egy Pápakovácsi melletti erdős területen megtalálták a vállalkozó holttestét elásva. A nyomok később egy szlovákiai faluba vezettek, ahol sok embert kihallgattak a rendőrök. Végül május 18-ára sikerült azonosítani a vállalkozó négy gyilkosát, három férfit el is tudtak fogni, S. Gergely ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki.

A nyomozás eddigi adatai szerint a négy férfi rátámadt a vállalkozóra, betörték a koponyáját, majd a holttestét átvitték Magyarországra és ott elásták. Sajt információk szerint S. Gergely pénteken délelőtt feladta magát a győri rendőrségen.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Pünkösdi búcsú: gyalogosan, vonattal, lovon és kerékpárral is érkeznek zarándokok Csíksomlyóra

Következő hír

Már nem keresik a magyar hegymászót…

Related Posts
Total
0
Megosztás