Tavaszra tervezik a Szemfedő című film bemutatóját

Budapest, 2012. május 23. Nyirő József erdélyi magyar író ravatala a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az 1953-ban emigrációban elhunyt írót a tervek szerint május 27-én, pünkösd vasárnapján temetik újra a székelyudvarhelyi római katolikus temetőben. MTI Fotó: Kovács Tamás

Tavasszal elkezdheti „pályafutását” a Nyírő József Uz Bence című regényének részletéből készült, Farkas György által rendezett Szemfedő című kisjátékfilm a tervezett trilógia második része, a Most már jöhetsz… című, két évvel korábban elkészült alkotás után. Egy méltatlanul sokat vitatott, kiváló író Székelyföld-képe újraértelmezve.

Csaknem nyolcvan évvel a Szőts István rendezte Emberek a havason című, az 1942-es Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon biennálédíjjal jutalmazott alkotás után „került” újra filmre Nyírő József (akinek családnevét sajnos még ma is rövid i-vel írják sokfelé, a korabeli nyomdai címszedés hibás gyakorlata mentén). A hosszú szünetet elsősorban az magyarázza, hogy nemzetvédő politikai felfogása miatt máig „címkézett” személyiségként kezelik az írót. Idősebb Farkas György református lelkész és Imreh István történész unokájaként azonban Farkas jóval árnyaltabb Nyírő-képet kapott, több mint húsz dokumentumfilm rendezőjeként pedig első játékfilmjében sikerült megjelenítenie egyik kedvenc ifjúkori olvasmányát, a Most már jöhetsz, Jézuska című novellát.

Az idillikus székelységképnek a valósághoz való közelítését, illetve a karácsony igazi üzenetének átadását célzó Most már jöhetsz… című alkotás után az 1933-ban megjelenő Uz Bence című regényből ihletődő Szemfedő révén – ahogyan a rendező fogalmaz – „rossz hollywoodi módra” az előzmények is elkészültek.

A Gyimesközéplokon, Csíkszeredában és Hargitafürdőn rögzített történet röviden arról szól, hogy a feleségével a havason élő Péter – alakítója Pálffy Tibor sepsiszentgyörgyi színész – édesanyját szekéren hozzák fel a völgyből, miután az idős asszony szeretné a fiával tölteni utolsó napjait. A visszainduló szekér kínálta lehetőséget kihasználva a feleség, Anna kisgyermekével lemegy az anyjához. Néhány napra rá Péter édesanyja meghal, Péter a havason készít ravatalt, de mindenáron pénzhez kell jutnia a tisztességes temetéshez. Egy találkozás azonban sok mindent megváltoztat.

„Már az első film megerősített abban, hogy Nyírő egyszerűen az emberekről, még inkább a székely emberekről ír, és nekem arról kell filmet készítenem, amiről ő ír, ugyanakkor minden eszközt megragadva annak bizonyítására, hogy művei korántsem népszínművek, ahogyan az elmúlt évtizedek feldolgozásainak többsége mutatta, hanem izgalmas emberi sorsok sorozata” – fogalmazott Farkas György.

A rendező szerint a Nyírő-történetekben szereplők folyamatosan közel vannak Istenhez, erőteljes szakralitás szövi át ezeket a regényeket, novellákat, amelyekben esetenként bűnöket is elkövetnek az esendő emberek.

Az Uz Bence azonban sokkal inkább a különböző kultúrák találkozása – tartja a rendező –, úgy, hogy közben mindvégig megmarad „hétköznapi”, minden időben érvényes erdélyi történetnek. A székely és a zsidó ember találkozása, viszonya nemcsak önmagában elgondolkodtató, hanem az antiszemitizmus bélyegének tekintetében is, amelyet stigmaként égettek rá Nyírőre. Péter és Róth Sámi esete az Erdélyben együtt élő kultúrák szimbóluma. Zsoldos Jenő 1936-ban azt írta a Libanon című zsidó tudományos-kritikai folyóiratban, hogy „az Uz Bence belső világának pillanatképekre bontott rajzai között aligha akad léleksajgatóbb és nagyszerűbb jelenet, mint Uz Bence és Róth Sámi találkozása”.

A rendező a két főszereplő, Pálffy Tibor és kollégája, a kolozsvári Dimény Áron találkozását is sorsszerűen szerencsésnek tartja. Pálffy az első filmből áthúzódó folytonosságot is biztosítja – Farkas szerint egyenesen keresték a szentgyörgyi színészre „szabott” Nyírő-történeteket –, Róth Sámi megszemélyesítőjének megtalálását pedig egyenesen ihletett pillanatnak tekinti. Akárcsak a forgatási helyszínekét, amelyeket Farkas előbb egymaga keresgélte, abban bízva, hogy ha őt megérinti a hely szelleme, a szereplőkre és a stáb tagjaira is hasonló hatást gyakorol. Ahogy az többnyire meg is történt, hiszen a forgatás során a Pétert alakító Pálffy Tibor úgy fogalmazott: lehetősége volt megtapasztalni, milyen nehéz lehetett a havasokon élő emberek élete. Péterről pedig azt mondta, a végleteket lehet játszani benne a gyilkostól, a legfőbb bűn elkövetőjétől, a bűnhődő, önfeláldozó emberig. Farkas György szerint annak érdekében, hogy a film ne a Székelyföldről kialakított tipikus képet erősítse, emberekkel igyekeztek eltakarni a természetet. „Az emberek annyira közeliben látszanak, hogy a háttérben épp csak felsejlik a táj” – mondta a rendező.

A tavasszal elkészülő, 35-40 perces film a szokásos útvonalat igyekszik követni: fesztiválokon való részvételek, majd a pályázati elvárásoknak megfelelően tévés, majd mozis bemutató. „Tanulnunk kell a Most már jöhetsz… sorsából, amellyel annak idején nyugatnak indultunk, ma már azonban tudjuk, hogy a hasonlóan csendes, de súlyos mondanivalót hordozó alkotásokkal előbb a keleti seregszemléket érdemes megcélozni” – ecsetelte a Sepsi Gergő operatőr és Tálas György producer által is jegyzett film rendezője. Ha az első film esetében azt remélte, alkotása sokszor előkerülő klasszikus karácsonyi filmmé válik, a Szemfedőt szeretné idővel „visszaadni” a középiskolások magyar irodalom oktatásának.

A két történet immár időrendiségben felfűzve igyekszik megnyerni a nézőket, és hogy az eredeti terveknek megfelelően trilógiává kerekedik-e, az egyelőre a jövő, illetve a nézői fogadtatás kérdése. Elképzelhető azonban, hogy az esetleges harmadik rész immár nem Nyírő-alkotást dolgoz fel, Farkas György annak lehetőségét sem zárja ki, hogy immár idős emberként hazatérjen Amerikából Péter kisfia, és rácsodálkozzon ősei mai világára.

*

Nyírő József erdélyi magyar író, kiugrott katolikus pap, politikus, újságíró, országgyűlési képviselő Székelyzsomborban született 1889-ben, Madridban hunyt el 1953-ban. 2012-ben szülőföldjén megpróbálták újratemetni, de a román hatóságok az udvarhelyszéki magyar elöljárókkal cinkosságban ezt megakadályozták, máig nincs hitelt érdemlő információ arról, hogy az író hamvai hol vannak „letétben”. Ez az eset is tragikus jelképe, egyben pedig mérhetetlen szégyene a poszkommunista korszak magyar–román viszonyának.

(Forrás: Magyar Nemzet)

Total
0
Megosztás
Előző hír

Öngyilkosság: nem új dolog, de…

Következő hír

A román alkotmánybíróság elutasította a büdzsét érintő óvást

Related Posts
Total
0
Megosztás