„Én ezt az egész folyamatot, ami az úgynevezett Nyugaton, tehát az euroatlanti térségben zajlik, a kínai kulturális forradalomhoz hasonlítanám, ahol sokak számára a kielégülést a korábbi rend felszámolása, az emberek széles rétegének elítélése, meghurcolása jelentette” – von párhuzamot Lóránt Károly, az ismert magyar közgazdász, publicista. „Nem valóságos problémák megoldásával, hanem politikai célokat szolgáló hisztériával van dolgunk” – írta a klímahisztériát taglaló cikkében Lóránt Károly közgazdász. Őt kérdezte Molnár Pál a Gondola.hu nevében.
– Lóránt úr, mit ért azon, hogy „politikai célok”? A klímahisztéria keltése hogyan szolgálja a hatalom megragadását és gyakorlását?
– A történelem már sok példát hozott arra nézve, hogy ideológiák jegyében egyes társadalmi csoportok, vagy országok felhatalmazták saját magukat, hogy nézeteiket, de ezzel együtt hatalmukat is másokra kényszerítsék, ennek legutóbbi példája az Egyesült Államok „demokrácia-exportja”. A zöld aktivisták esetében sem környezetvédelemről, hanem egy ideológiai hadjáratról van szó, amelynek Al Gore 2006-os amerikai elnökválasztási kampánya adott nagy lendületet. Mivel ezek az aktivisták nem választott, hanem a háttérhatalom által finanszírozott civil szervezetek, nem vonhatók felelősségre a tetteik miatt, ugyanakkor óriási nyomást gyakorolnak elsősorban Németországban a kormányokra, akár benne vannak a kormányban, akár az utcán politizálnak. Az ilyen szervezeteknél a „bicikli-elv” érvényesül, mindig tekerni kell, hogy el ne dőljön, vagyis újabb és újabb célokat kell követelni, akár megvalósíthatók, akár nem. Erre jó példa, hogy amikor az Európai Bizottság elfogadta a 40 százalékos klímacélt, vagyis hogy a szén-dioxid kibocsátást 40%-kal kell csökkenteni 2030-ig 1990-hez képest, akkor a követelés 50, majd 55 százalék lett, majd amikor azt is elfogadta az Európai Bizottság, az Európai Parlament megszavazott egy 60 százalékos célt. A klímahisztéria részben üzlet is, hiszen a szél- és naperőművek építése valakiknek hasznot hoz, de én nem ebben látom a fő hajtóerőt, hanem a hatalmi vágy kiélésében, vagyis hogy akaratukat másokra kényszeríthetik. Ezen túlmenően még az is elképzelhető, hogy a zöldek egy része el is hiszi a saját propagandáját, bár mögötte bizonyíték nincs.
– Az éghajlatváltozással foglalkozó, a klímaszélsőség által megrendelt sok tízezer oldalas tanulmányok sem támasztják alá, hogy a széndioxid lenne a bűnös. Ugyanakkor a zöld aktivisták tovább verik a tamtamot. Ők kiknek a hasznos idiótái?
– Én a megszállottságnak nagyobb szerepet tulajdonítok, mert akik klímaügyekben az utcára vonulnak, nem kapnak ezért pénzt, kivéve a szervezőket. Ezt az egész folyamatot, ami az úgynevezett Nyugaton, tehát az euroatlanti térségben zajlik, a kínai kulturális forradalomhoz hasonlítanám, ahol sokak számára a kielégülést a korábbi rend felszámolása, az emberek széles rétegének elítélése, meghurcolása jelentette. Ettől függetlenül, akik kapják az uniós pénzből a megrendeléseket, jól járnak, de ez nem egy tudatos, közvetlenül összekapcsolható folyamat.
– Morawiecki közölte: a varsói kormány mindent megtesz azért, hogy megvédje a lengyel családokat „a gazdag országok és a brüsszeli bürokraták újabb ál-környezetvédelmi ötletétől”. Brüsszel ugyanis perverz határozatot hozott: 2035-től betiltja a belsőégésű motorokat. Az a csőcselék, amely ezt a döntést hozta, 2035-ben már vagy nyugdíjban, vagy egy másik dimenzióban lesz. Ez a fajta cinizmus hogyan torzítja el az Európai Uniót?
– A klímahisztéria miatt az Európai Unió az ukrán háború nélkül is gazdasági káoszba merült volna, a kitűzött célok irreálisak, megvalósíthatatlanok, ezt már eddig is jól mutatják a statisztikák, például a szén-dioxid kibocsátásra vonatkozók. Én úgy látom, hogy ahogy más területeken, például a művészetben, zenében, irodalomban vannak korszakok, amikor sorra remekművek születnek, és azután kimerül ez a tehetség. A politikusokra is ez vonatkozik, vannak nagy generációk, amelyek békét, jólétet teremtenek, és vannak, amelyek háborút, szenvedést hoznak. Merkel például megakadályozhatta volna a német atomerőművek bezárását, mint fizikus tisztába kellett hogy legyen azzal, hogy a nap- és szélerőművekkel nem oldható meg Németország energiaellátása, de sodródott a közhangulattal, amit a klímaaktivisták meg az őket támogató média teremtett. A 2009-es bukaresti NATO-értekezleten is megtehette volna (a többi európai vezetővel együtt, akik ellenezték Ukrajna meghívását a NATO-ba), hogy nemet mondjanak az amerikai követelésnek, de gyávák voltak. Ez egy kis, rövidlátó generáció, ki kell várni néhány évtizedet, talán a következő politikusgeneráció jobb lesz.
