Több száz ukrán katona adta meg magát a bekerített mariupoli Azovsztal acélműben – közölte ma Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. A kijevi rezsim közben igyekszik kisebbíteni a veszteségek mértékét.
„Mariupolban az Azov nacionalista alegység fegyveresei és az Azovsztal üzemben magukat elsáncoló ukrán katonák közül is újabbak adták meg magukat. Az elmúlt 24 órában 694 fegyveres adta meg magát, köztük 29 sebesült” – mondta Konasenkov. A szóvivő szerint május 16-a óta összesen 959 harcos adta meg magát, köztük 80 sebesült. Közülük 51-en kórházi ápolásban részesülnek az orosz ellenőrzés alatt álló Donyecki Népköztársaság Novoazovszk kórházában.
Különböző számok jelentek meg a sajtóban az elmúlt napokban arról, hogy a mariupoli acélmű bunkereiben és kazamatáiban hányan fészkelték be magukat, közülük hány volt a civil és mennyi a fegyveres. Összességében akár több ezer lehetett a számuk, a civilek nagy részét már korábban evakuálták.
Tegnap egyébként a moszkvai igazságügyi minisztérium azt közölte, hogy az orosz legfelsőbb bíróság május 26-án tárgyalja majd az Azov ukrán félkatonai alakulat terrorszervezetté nyilvánítását és tevékenységének betiltását orosz területen. Ha ez megtörténik, akkor a brigád tagjai ellen Oroszországban büntetőeljárás indul, beleértve a Mariupolban elfogottakat is, s az alakulat minden tagjára 10-20 évi, a szervezőkre pedig 15-20 év börtönbüntetést szabhatnak ki.