Titkolózik a felelősökről a miniszterelnök Verespatak ügyében?

Dacian Cioloş román európai parlamenti képviselő más EP-képviselőkkel, parlamenti képviselőkkel és civil aktivistákkal együtt ma felszólította Marcel Ciolacu román miniszterelnököt, hogy teljes egészében hozza majd nyilvánosságra a Verespatak-perben születő jogerős ítéletet.

Fennáll a veszélye annak, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök Victor Ponta ex-kormányfő tanácsára megpróbálja eltitkolni a közvélemény elől azok kilétét, akik felelősek a román államnak okozott kárért a Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) által indított Verespatak-perben. A bányavállalat azután perelte be a román államot, hogy Ponta kormányfőként 2013-ban megígérte, hogy kiadja a bányászathoz szükséges engedélyeket az Erdélyi-érchegységben, majd a PSD–PNL-többség a közvélemény reakciójától megijedve a parlamentben megakadályozta a projektet – állítja Cioloş, aki 2016-ban volt Románia miniszterelnöke.

Az agrármérnökből lett szilágysági politikus szerint a mostani kormányfőnek mindent nyilvánosságra kell hoznia a perrel kapcsolatban, különösen a román állam védelmében felhozott érveket, és a Nemzetközi Törvényszék ítéletének szövegét és indoklását, teljes terjedelmében. Azt is követeli társaival, hogy hozzák nyilvánosságra Románia kormányának válaszát is, olyan formában, hogy az aláíró személye is kiderüljön. A neoliberális EP-képviselő emlékeztetett, a Victor Ponta miniszterelnök által vezetett román kormány 2013-ban hagyta jóvá a Verespatak-projektet, és a román államnak okozott jelentős károkra való tekintettel mindezek az információk különösen közérdekűek. Cioloş figyelmeztet, hogy amennyiben a kormány nem tesz eleget kérésüknek, az illetékes büntetőjogi szervekhez fognak fordulni.

Marcel Ciolacu múlt héten közölte, hogy február 10-ig jogerős döntés várható abban a perben, amit az RMGC főrészvényese, a kanadai Gabriel Resources vállalat indított a román állam ellen a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatt, 3,3 milliárd dollár jóvátételt követelve. A kormányfő akkor elmondta: a szerdai kormányülésen megkérte az illetékeseket, gyűjtsenek össze minden információt, kérjék ki az összes adatot az üggyel foglalkozó ügyvédektől, hogy „a romániaiak tudják meg az igazságot”. Azt is elmondta, hogy a kártérítés kifizetéséről tárgyalni készülnek a kanadaiakkal a jogerős döntés után. „Ígérem, hogy nyilvánosságra fogom hozni az összes dokumentumot, visszaélést, politikai és adminisztratív döntést, amelyek oda vezettek, hogy Románia elveszítse ezt a pert, így a romániaiak tisztában lesznek azzal, ki a hibás ebben az ügyben” – jelentette ki akkor Ciolacu.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A baloldal újgazdagjai és a korrupció

Következő hír

Havas Henrik elhatárolódott saját magától

Related Posts
Total
0
Megosztás