Topánfalván személyesen először 1975 nyarán jártam. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem matematika karának első évét fejeztük be, a katonavégzett fiúkat Topánfalvára vitte egyhónapos gyakorlatra a kari vezetőség. Tordáról kisvasúton, gőzmozdony vontatta vonattal (a „mokanyicával”) érkeztünk Topánfalvára.
Ennek a vakációs „praktikának” sok köze a matematikához nem volt, a hegyvidéken lakó móc családokat kellett összeírni, mert a diktátor őket Aranyosgyéres, Torda, de főként Kolozsvár és Nagyvárad városokba akarta telepíteni, az etnikai arányok egyirányú megváltoztatására, a román többség kialakítására.
A faipari szakiskola bentlakásában szállásoltak el. A juhászkutyákkal és egyéb természeti akadályokkal nehezített terepmunka után mégis sikerült kirándulásokat szerveznünk, és a fontosabb barlangokat is meglátogatni. Topánfalvát, a várost is felfedeztük, és örvendtünk, mert elég sok magyar emberrel találkoztunk, a római katolikus templomban (igaz, már kétnyelvű) misén is voltunk. A gyakorlat harmadik hetén komoly esőzés kezdődött, és egy néhány nap múlva pedig kiöntött az Aranyos, a hírekben tudtuk meg, hogy Erdély-szerte árvizek vannak. Ezzel véget ért a gyakorlatunk, mindenki, ahogy tudott igyekezett hazajutni. A kisvonat nem járt, az Aranyos síneket, utakat mosott el. Gyalog, fakitermelő traktoron, valahogy eljutottam Gyéresre, onnan Segesvárra, ahol még tombolt az árvíz. Innen már nem volt rendszeres vonatjárat, egy nap múlva sikerült felkapaszkodnom egy Bukarestbe induló szerelvényre, ami egészen más útvonalon közlekedett, nem Brassón keresztül. Másnap Bukarestből indult egy vonat Brassóba, azzal végre hazaértem.
A római katolikus templom
Topánfalva (Câmpeni) a Mócvidék központi települése az Erdélyi-szigethegységben. Magyar nevének előtagja, a Topán személynév, de a topány szó népcsoport neve is, kapcsolatos a „mezeiek” megnevezéssel. Először 1565-ben említik az írások, Topanfalvaként. Lakói juhászattal foglalkoztak. A móc szó román nyelven fonószálat, copfot jelent. A férfiak hagyományosan kétfelől copfba kötötték a hajukat. Eredetük még nem tisztázódott, gyakori antropológiai jellegzetességük a szőke haj és a kék szem, ami gepida és alán eredetre utal, de zömük juhászkodással került ide a tatárjárás után, idővel ők is görögkeleti románokká (oláhokká) váltak. 1750-ben 667 háztartással, 1786-ban pedig 5456 lakossal rendelkezett Topánfalva.
Mária Terézia és II. József idején a mócokat is nyilvántartásba vették és megadóztatták. Ez alóli felmentésként határőrezred felállítását kérték Bécstől, de a magyar nemesség megvétózta. A hűbéri viszonyok súlyosbodása miatt gerillaharcokba kezdtek, aminek az itt megtelepedett magyar és német lakosság lett az áldozata. Az egyre elégedetlenebb gyulafehérvári gyülekezők között a Horea becenevű mócvezér azt híresztelte, hogy őt a császár jelölte ki a népe vezetőjévé, és főhadiszállását Topánfalvára tette. Csapatai 1784. november 5-én a királyi jószágispánság épületeit, levéltárát kifosztották és lerombolták, valamint a Szent Ferenc-rend épületét és templomát. Az összecsődített, felbőszített többezres tömeg fegyvert fogott, és az ortodox egyházzal a hátuk mögött rátámadtak a nemességre és a nem görögkeleti vallású magyar, szász és román lakosokra. A felkelők szörnyű kegyetlenkedésbe kezdtek, 1784 ősze és 1785 tele között 133, javarészt magyar település és több mint négyezer ember esett áldozatul. Milyen furcsán értékel az utókor! Az akkori tömeggyilkos ma nemzeti hős, szobra áll Topánfalva főtéren (de más erdélyi városokban is). Ez volt a város első nemzetiségi tisztogatása, a magyarság létszámának drasztikus csökkenésével járt.
Római katolikus egyházát 1779-ben badeni és tiroli erdőmunkások számára szervezték. Iskolát a román görögkatolikusokkal közösen tartott fenn, és bár már az 1800-as évektől magyar plébánosok szolgáltak benne, az iskolában a görögkatolikus kántortanító tanított románul. Az 1860-as években már székelyek alkották a többséget a gyülekezetben. A közös római-görögkatolikus iskolát 1884-ben államosították.
A második balázsfalvi gyűlés után, 1848 őszén megindult a román csapatok osztrákok általi felfegyverezése. Megfélemlítés helyett ezek a hordák szabályos irtóhadjáratba kezdtek a katonailag védtelen magyar települések ellen. Avram Iancu főhadiszállását Topánfalvára tette, s mint a mócok vezetője, 1849 októberében elkezdte hadjáratait a magyarok ellen. Társa, Petru Dobra nevéhez köthető a zalatnai mészárlás, ahol csapatai 700 fegyvertelen nemzetőrt, asszonyt és gyereket az éj leple alatt koncoltak fel a preszákai mezőn. Október közepétől november közepéig tucatnyi magyar település lakosságát mészárolták le a fellázított románok. 1849. január 8-án Ioan Axente Sever, aki Avram prefektusa volt, csapatával bevonult a védtelen Nagyenyedre, feldúlta a várost, és közel ezer embert válogatott kegyetlenséggel lemészárolt. A felkelők Hariban, Nagylakon, Borosbenedeken és Járán újabb magyarellenes mészárlást vittek véghez. A forgatókönyv hasonló volt. Előbb fenyegetésekkel, majd ígéretekkel fegyverletételre bírták a lakosságot, aztán legyilkolták őket. A magyarok semmilyen véderővel nem rendelkeztek, legyilkolásukat nem magyarázták biztonsági szempontok, ezért népirtásról beszélhetünk. Avram Iancut a magyar szabadságharc leverése után nem vonták felelősségre, sőt nemzeti hős lett, szobra szintén Topánfalva központjában áll (és majdnem minden erdélyi városban van belőle egy-kettő). Ez volt a második nemzetiségi tisztogatás Topánfalván.
A r. k. templom beltere
1861-ben a Topánfalvi járás a románt nyilvánította hivatali nyelvéül. 1862-től már gyógyszertára működött. 1894-ben Doina néven népbankot hoztak létre. 1890-ben azotint gyártó robbanószergyára épült, 1910-ben pedig bőrüzeme, egy fogadója, öt vendéglője és négy kávéháza működött. 1904. augusztus 17-én leégett a Csiky testvérek üzlete, és az ezt követő tűzvészben 76 ház, valamint a két román templom is leégett. 1927 óta faipari szakiskola, majd 1961 óta líceum is működik a városban. 1910-ben 2967 lakosból 2692 volt román, 219 magyar és 30 német anyanyelvű, 1982 ortodox, 74 görögkatolikus, 141 római katolikus és 64 református vallású. 2002-ben 5238 lakosa volt, 5031 román, 188 cigány, felekezetileg 5045 ortodox, 67 görögkatolikus, 14 magyar, 15 római katolikus. 1912-ben az Osztrák–Magyar Monarchia megépítette a Torda–Topánfalva vasútvonal végállomását, amelyen a közlekedés 1996-ban, immár az új román demokráciában végleg megszűnt. A trianoni békediktátum is sok magyart távolított el a Romániához került Topánfalváról, megmaradt levéltárában ma is rengeteg magyar nyelvű okirat található. A szocializmusban Topánfalva gazdasági életében a bútoripar, a mezőgazdaság és a fakitermelés volt a meghatározó. Az Aranyoson felfelé, Mihoeşti-nél található víztározó 1987-ben készült el, részben árvízvédelmi céllal.
Nemrég sikerült felkeresnem ismét Topánfalvát. Néhány monarchiabeli épület még megmaradt, de a városban a szocializmus nyomai a döntőek, a rendszerváltás csak munkanélküliséget hozott, emiatt is sokan elköltöztek máshová. Az itt még maradt magyarság nagy része is. A fiatalok külföldön akarnak boldogulni, a városban kevés a vállalkozó. A környező szép hegyi vidék miatt esetleg a turizmus lehet egy megélhetőségi lehetőség, de ez még várat magára. A városban a következő magyarok élnek: Pálfi Árpád, aki unitárius lelkész Verespatakon, felesége Józan Margit, aki gyógyszerész itt, Topánfalván, Gluver Mariska, aki a líceumban tanítónő volt, férje román, Selyem Sándor, aki az Avram Iancu Főgimnázium angoltanára, felesége neki is román. Vasárnap 11 óra előtt már szólnak az ortodox, a görögkatolikus és római katolikus templomok harangjai. Más templom nincs a városban. Lungu Gabriela a római katolikus plébánián lakik, ő a mindenes, ő harangoz. A városban még heten római katolikusok, néhány moldvai csángó is az, elrománosodtak ugyan, de a vallást nem adták fel. 2-3 ministráló diák is akad, és egy angol szakon mesteriző egyetemista fiú is ministrál olykor. Dr. Lukács Róbert Imre szokott kétnyelvű misét tartani, ő a gyulafehérvári teológián a római jogot tanítja. A római katolikus templommal szemben, az utca másik felén a római egyháznak volt egy kastélyszerű épülete, ahol Szemlér Ferenc író is szokott volt nyaralni. Abban az időben Türr Erzsébet volt ennek az épületnek a gondnoka. Valamikor a városban szolgáló papok itt találkozgattak egy-egy közös ebéden. Ám az épületet a római katolikus egyház eladta az ortodox esperesnek, évek múlva az is eladta, ma fogászat működik benne.
Szemlér Ferenc így emlékezett vissza: „Amíg íróasztalomnál ültem Szinaján, Bukarestben, Neptunon, Topánfalván, megint Bukarestben, elfeledkeztem gondjaimról, bajaimról, példátlan szorongásaimról, álmatlanságaimról, félelmeimről, az évek egyre súlyosodó terheiről. Ismét egészségesnek, tettre késznek, boldognak – igen: boldognak éreztem magam. Visszaálmodtam azt a régen elhalt és soha meg nem ismétlődő csodaidőt, amikor azt hittem: én változtatom meg a világot. Enyém a jövő! Vagyis a miénk!”
Sajnos, Topánfalván már nem a miénk a jövő.
Bencze Mihály
Az Erdélyi-szigethegységben, a Nagy- és Kis-Aranyos összefolyásánál, Topánfalva (Topersdrof, Câmpeni, ma Fehér megye, Románia) fölött völgyzáró gát épült a kommunista rezsim vége felé, árvízvédelmi és hozamszabályozási indokkal, a városhoz tartozó Mihoești-telepen. A Mihojesti-víztározónak nevezett tó és a körülötte épült „műtárgyak” (vízmérnöki szakszó) 1987-ben váltak funkcionálisakká, az itt összegyűlt tízmillió köbméter folyóvíz biztosítja a környék ivóvizét, no meg a Mócvidékre tervezett szocialista ipart is kiszolgálta volna, ha időközben meg nem ette volna azt is az „eredeti demokrácia” rozsdája…
