A marosvásárhelyi színházbotrány a sajátos erdélyi magyar politikai egypártrendszer eredménye címmel adot ki ma közleményt az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége. Alább olvasható:
Gáspárik Attilának, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatójának teátrális lemondása reményeink szerint egy olyan negatív folyamat végére tett pontot, melynek gerjesztésében éppen ő maga játszotta a főszerepet. Távozása üdvözlendő, azzal együtt, hogy éppen annyit késett – 11 évet –, amennyi ideje Gáspárik az intézmény élén állt.
Nem lehet elfelejtenünk a tényt, hogy Gáspárik Attilát 2011-ben az RMDSZ javasolta erre a felelősségteljes pozícióra, egyik legfontosabb székelyföldi kulturális intézményünk élére, Marosvásárhelyre, ahol a nemzeti színház magyar társulatának mindenkor fontos szerepe volna az etnikai és világnézeti szempontból is frontvárosnak számító egykori autonóm tartományi székhelyen.
Az önazonosság megőrzése ugyanis jelentős mértékben kulturális kérdés. Ezért nem mindegy, hogy Erdély legnagyobb magyar lélekszámú városában, Marosvásárhely színházának deszkáin mit és milyen alkotói feltételek mellett játszanak. Ebből a szempontból nézve Gáspárik az RMDSZ-en belül ma is meghatározó Markó-vonal és a Soros-hálózat méltó kiszolgálójának bizonyult, ezt mutatta többek között lelkes kiállása a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyében és a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szélsőségesen liberális, anarchista és neobolsevista elhajlású, egyszóval nemzettagadó felforgatói mellett. Ahogyan azt sem felejthetjük el, hogy az anyaországi baloldal közös miniszterelnökjelöltje, Márki-Zay Péter idén tavasszal választási kampánya hajrájában éppen Marosvásárhelyen, a színházigazgatói tisztségéből adódóan erdélyi véleményformálónak beállított Gáspárikkal és a mai napig az RMDSZ országos elnökségének tagjaként tevékenykedő Markó Bélával együtt állt ki Magyarország nemzeti kormányának leváltása mellett.
Ugyanakkor az erdélyi magyarság létérdekeivel szemben vállalt folyamatos közéleti megnyilvánulásai mellett Gáspárik tizenegy esztendős intézményvezetői hagyatéka is botrányos. Ma már az érintettek közül is egyre többen merik nyíltan vállalni, hogy a színház művészeivel sem sikerült normális munkakapcsolatot ápolnia, ténykedését több társulati tag kirúgása fémjelezte, és a kollégákkal szembeni lekezelő magatartása miatt a Tompa Miklós Társulat színészei szóban és írásban is követelték mielőbbi távozását. Már csak hab a tortán az a nyilvános adok-kapok, amely az általa vezetett színház épületének katasztrofális állapota miatt alakult ki Gáspárik Attila és Demeter András bukaresti kulturális államtitkár között.
Mindezek fényében Gáspárik távozása több, mint szerencsés fejlemény, ugyanakkor nem oldja meg a színház égető problémáit, melyeket éppen az okozott, hogy vannak olyan kulcsintézményeink, melyek esetében gyakorlattá vált a politikai alapú vezetőimplantáció. Egyúttal nem tekintjük jó előjelnek azt sem, hogy miután Gáspárik igazgatói mandátuma lejárt, az időközben napvilágot látott tarthatatlan állapotok ellenére is a szükséges versenyvizsga kiírása helyett a lejárt mandátum kétszeri ideiglenes meghosszabbítása következett, s a helyzetet végül nem a számonkérés, a leváltás vagy az új versenyvizsga oldotta meg, hanem a felelős színpadias felmondása. Csak remélni tudjuk, hogy nem az időhúzás az oka annak, hogy a pártnak még nem sikerült beazonosítani a politikai szempontból megbízható új „jelöltet”.
Zárásképpen jegyezzük meg, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház körül kialakult helyzet komoly egyezéseket mutat a Marosvásárhelyi Rádió magyar részlegének állapotával, ahol meggyőződésünk szerint szintén az ott dolgozók és a teljes erdélyi magyar közösség érdekeit szolgálná az egészséges és tisztességes vezetőváltás.
