Ünnepeltek a székelyszenterzsébeti reformátusok

Egy templom csakis a gyülekezettel együtt értékes, éppen ezért a templomfelújítások soha nem öncélúak, fontos, hogy az épületnek a közösség és maga Jézus is lakója legyen – mondta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a teljesen megújult székelyszenterzsébeti református templom hálaadó istentiszteletén vasárnap.

Székelyszenterzsébet (1899-ig Szenterzsébet, románul Eliseni) Hargita megyében, Székelykeresztúrtól 8 km-re nyugatra, magas dombsorok között fekszik, közigazgatásilag Újszékely községhez tartozik. Ezeregyszázan lakják, a többségük magyar.

„Fejlődő világunkban sokszor tapasztalható, hogy épületeink, útjaink megújulnak, ám azok nem minden esetben töltődnek fel tartalommal, hiszen egyre kevésbé törődünk már a hagyományokkal, a régi értékekkel, egyszerűen kisepertük ezeket” – fogalmazott a mandátumának utolsó évét töltő püspök. „Sokan abban látják a megoldást, hogy vissza kell hozni mindent, ami régen volt. Én azt hiszem, hogy nem erről van szó. Naivitás lenne azt gondolni, hogy mindent vissza lehet hozni, amit egykor elhagytunk. Egyszerűen nyitottnak kell lennünk, be kell engedjük Jézus Krisztust újból az életünkbe” – folytatta.

Kincses Kálmán helybéli lelkipásztor elmondta, húsz évvel ezelőtt vállalata a szolgálatot Székelyszenterzsébeten, egy olyan kort követően, amikor nem támogatták az egyházakat. Ekkor annyira meg volt rongálódva a 150 éve épült templom tornya, hogy félő volt, leomlik. Végül bajor barátainak segítségével sikerült helyreállítani azt. A magyar kormány 2019-ben nyújtott segítséget az épület felújítási munkálataihoz: ennek köszönhetően újjáépíthették a kőkerítést, felújították a templomot, és sikerült a tornyot is renoválni. Az építkezésből természetesen a helyi közösség is kivette a részét, hiszen fontosnak tartották a megnyugvásukat, békéjüket jelentő szakrális teret. Nemrég kazettás mennyezetet alakítottak ki a karzat alsó részén, ezzel még szebbé téve az épületet.

Gulyás Gergely magyarországi miniszter üzenetét Rákay Philip forgatókönyvíró tolmácsolta, nem tudni, milyen minőségében. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök 1100 évnyi távolból indítva mondott mához szóló választási kampánybeszédet.

Az eseményen jelen voltak Székelyszenterzsébet testvértelepüléseinek vezetői, akik nevében Pásztor Gábor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Eperjeske polgármestere mondott beszédet. Mások mellett felszólalt még Nagy Károly, az egyházközség gondnoka, a felújítások kivitelezői, valamint néhány másodrendű RMDSZ-politikus. A beszédek során mindenki köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a támogatásokért.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Ritkán előadott Puccini-operát mutatnak be Kolozsváron

Következő hír

Megjelent a VÁRAD áprilisi száma

Related Posts
Total
0
Megosztás