Utoljára február 3-án Vasile Dîncu volt hadügyminiszter („nemzetvédelmi miniszter”?) magyarázta el nekem is a televízió képernyőjéről, hogy kinek, minek köszönhetően jelentek meg és váltak népszerűvé az utóbbi időben Romániában a szélsőséges pártok. A neves szociológus, egyetemi professzor érvelése elsősorban azért érdemel figyelmet, mert a romániai úgynevezett értelmiségi elit tagjai közül többen is hasonló meglátásuknak adtak hangot.
Dîncu et company lényegében két dologra vezetik vissza a román nacionalista formációk népszerűségének növekedését. Egyfelől az adott összefüggésben sietnek rámutatni, hogy ezek előretörésére olyankor került sor, amikor Európa más országaiban – Francia-, Német-, Olaszországban stb. – is a szélsőséges, populista, szuverenista pártok térhódításának lehetünk tanúi. Európa-szerte tapasztalható, tehát „európai” (értsd: egyféleképpen szalonképes) jelenségről van szó! Másfelől tudatják: bár a romániai választók egy bizonyos rétege mindig is hajlott a szélsőséges nacionalizmusra, Corneliu Vadim Tudor halála, illetve a Nagy-Románia Párt jelentéktelenné zsugorodása óta az országban nem volt olyan politikai alakulat, amelyet a „mélyrománok” igazán a sajátjuknak érezhettek volna. Egyféleképpen ezt az idézőjeles „űrt” tölti ki az AUR meg a SOS betűjelű két párt.
Tetszetős, logikusan hangzó elmélet, csakhogy néhány csöppet sem elhanyagolható tudnivaló „kifelejtődött” belőle. Francia-, Olasz-, Német-és a többi fejlett nyugat-európai országot az utóbbi években elözönlötték az illegálisan érkező migránsok – ami az ismert következményekkel jár, növekvő társadalmi feszültségeket okoz.
Európa nyugati felében ezért növekszik az idegenek iránti ellenérzés, ezért szavaznak többen a szélsőségesnek mondott bevándorlásellenes pártokra. Romániában azonban ellentétes folyamat zajlik: nem az államnak sokba kerülő (és ezzel az anélkül is alacsony hazai életszínvonalat tovább rontó) idegenek jönnek ide tömegesen, hanem helyben születettek mennek el innen átmeneti időre vagy végleg. Igaz, kb. 1992 óta már nem elsősorban kisebbségekhez tartozó személyek hagyják el az országot (ahogy azelőtt történt, és ahogy Bukarestben változatlanul kívánatosnak tartanák), hanem románok is, mégpedig több milliónyian. Mégis indokolt a kérdés: egy olyan országban, ahol egyre fogynak a nem románok, vajon miért növekszik a másság iránti türelmetlenség, a nemzeti intolerancia, a sovinizmus? Spontán módon alakul így, vagy azért, mert a nem románokkal szembeni ellenérzést mesterségesen szítják?
Ennyit a Vasile Dîncu és társai által a szélsőséges pártok romániai térhódításával kapcsolatban mondottak első részéről. Az elmélet folytatása szerint, úgymond, a romániai választók egy bizonyos rétege mindig is hajlott a szélsőséges nacionalizmusra, így annak idején a Nagy-Románia Párt, mostanában pedig az AUR (A Románok Egyesüléséért Párt) megjelenése tulajdonképpen egy létező igényt elégít(ett) ki. Ez is nagyon tetszetős, logikusan hangzó teória. Azonban akármennyire is okos, neves embereket tudunk a hátterében, felmerül a kérdés: vajon nem ok és okozat felcserélésével állunk szemben? Vajon a román kisemberek ama bizonyos rétegében eleve meglévő mássággal szembeni intoleranciára való hajlam szülte a Corneliu Vadim Tudor jelenséget? Vagy fordítva: a Vadim-féle féktelen gyűlöletbeszéd-áradat formálta xenofóbokká a szóban forgó, könnyen manipulálható, megvezethető román kisembereket?
„Afară, afară cu ungurii din ţară” (kifelé a magyarokkal az országból) – vajon a lelátókon ilyen és hasonló szlogeneket üvöltöző futballhuligánból lett AUR-vezér közéletbe való berobbanása csupán válaszreakció egy valós társadalmi szükségletre? Vagy a Simion nevű szájhőst a bukaresti hatalom pokoli bugyraiban székelő hatalmasok találták ki és futtatják? Utóbbi esetben mi a cél?
Véleményem szerint ugyanaz, ami Nagy-Románia fantasztikus körülmények között történt létrejötte óta mindig: a „tiszta”, azaz a nemzetiségektől mentes, csak románok által lakott ország létrehozása. Ami a népszámlálási adatok tükrében mostanáig csak részben sikerült, hiszen bár a zsidóktól, a németektől és a dobrudzsai törököktől való megszabadulás gyakorlatilag már összejött, a magyarok és a cigányok kellő arányban való eltüntetése még várat magára. Persze felmerül a kérdés, hogy ha ilyen téren folytonosságról beszélhetünk, az ún. Vatra Românească Kulturális Egyesület, Gheorghe Funar, Corneliu Vadim Tudor és társaik egy adott történelmi pillanatban vajon miért kerültek süllyesztőbe? A magyarázat igen egyszerű: Románia oly féltett nemzetközi „külképének” kozmetikázása, feljavítása érdekében, illetve azért, hogy az országot végre komolyan vegyék az Európai Unióban. Ahol – erre Bukarestben ma már senki sem akar emlékezni – legalább 2015-ig a román fekete báránynak számított…
Románia hivatalosan 2007. január elsején lett tagja az EU-nak. Elevenítsünk fel ezt-azt az akkoriban történtekből. A Vadim Tudor-i hazából önmagukat leendő munkavállalóknak mondók valóságos áradata indult Nyugat-Európa fejlett országai felé. A 2007-es év véget sem ért még, és az olasz belügyminisztérium közleményben tudatta: az esztendőből eltelt időszakban 3500 külföldi állampolgárt tartóztattak le, közülük 2700 román. Ráadásul utóbbiaknak az is a számlájukra írható, hogy hétféle bűncselekményből – szándékos emberölés, szexuális erőszak, autólopás, lakások és üzletek kifosztása, lopás, zsarolás – ők követték el a legtöbbet. Egyes olasz politikai pártok vezetői nemsokára annak a meglátásuknak adtak hangot, hogy a román és albán bevándorló bűnözők immár Olaszország stabilitását veszélyeztetik. Hasonlóképpen nyilatkozott több olasz nagyváros polgármestere. Róma legfőbb elöljárója, Walter Veltroni például kijelentette: míg eddig egy olyan várost irányított, mely a rendről volt közismert, néhány hónap óta ezt egyre több lopás, rablás, csalás, gyilkosság veszélyezteti, és ez a románok miatt van így.
Egyre szaporodtak az olyan hírek, amelyek arra engedtek következtetni, hogy az olaszoknak igencsak elegük van már a hazájukban tartózkodó „újlatin testvérekből”. Itáliában a szó szoros értelmében románellenes hangulat alakult ki, illetve valóságos büntetőhadjárat indult a román bevándorlók ellen. A sajtó és a politikusok által felbujtott helyiek több város szélén lerombolták a romániai bevándorlók fóliából, kartonból, husángokból összetákolt nyomortanyáit. Az olasz kormány olyan sürgősségi rendeletet fogadott el, amely uniós állampolgárok esetében is lehetővé tette „az országra veszélyt jelentők” kiutasítását. Ehhez hasonló rendelkezés addig az Európai Unió egyetlen országában sem született.
Ám az Olaszországban 2007 végén kirobbant nagy nemzetközi botrány csak a kezdetet jelentette. Időközben más nyugat-európai országok – Franciaország, Nagy-Britannia, Németország stb. – tömegtájékoztatási eszközei is ontani kezdték a román állampolgárok bűncselekményeiről szóló híreket, beszámolókat. Az eredmény?
A következőket a HotNews.ro 2014. október 1-jén közölte „Românii, naţiunea în care celelălte ţări europene au cea mai puţină încredere – sondaj Reader’s Digest” (magyarul: a román az a nemzet, amelyben a többi európai ország a legkevésbé bízik) cím alatt. 2013. szeptember-novemberében Reader’s Digest azt mérte fel, hogy a megkérdezettek mennyire bíznak 24 kiválasztott ország polgáraiban. Az alábbi táblázat önmagáért beszél_
—————————————————————————–
Legmegbízhatóbbak Legmegbízhatatlanabbak
- Svájc 68% 1. Románia 74%
- Svédország 68% 2. Irán 72%
- Németország 65% 3. Oroszország 70%
- Finnország 62% 4. Görögország 68%
- Ausztria 60% 5. Törökország 65%
- Hollandia 59% 6. Kína 64%
- Belgium 54% 7. India 62%
- Anglia 53% 8. Lengyelország 56%
- Franciaország 47% 9. Olaszország 56%
- USA 40% 10. Csehország 51%
—————————————————————————–
A brüsszeli uniós hírportál, az EUObserver 2016-ban a következőkről cikkezett: valamennyi EU-tagország közül Romániának van a legtöbb külföldön raboskodó állampolgára; a románok 10 éven át, 2005–2015 között vezették az olaszországi börtönökbe zárt külföldiek listáját; 2015 júniusa és 2016 júniusa között a marokkóiak vették át a „vezetést”, a románok akkor a börtönben ülők számát tekintve a második helyre léptek vissza.
Ám ugyancsak ekkoriban Bukarestből nézve szerencsés fordulat vette kezdetét, amit elsőként Christian Walburg jelzett az EUObserver hasábjain. „Az Iszlám Államtól való félelem csökkentette a románok elleni előítéleteket” – írta a müncheni jogászdoktor. Más szóval, a kontinensünket elözönlő migránsok román szempontból új helyzetet teremtettek Európában. Az ezek által okozott gondok elvonták a figyelmet a román állampolgárok viselt dolgairól. Amelyekről a továbbiakban egyre kevesebb szó esett, idővel pedig a migránsok ténykedésének köszönhetően szinte feledésbe merültek…
Közvetlenül az ország Európai Unióhoz csatlakozása után azonban Bukarestben azért ítélték szükségesnek a szélsőségesen nacionalista pártok eltűnését, hogy toleránsnak, tehát legalább ezen a téren jó tanulónak mutatkozhassanak Brüsszelben. (A kisebbségekkel szembeni toleranciának az unió felé történő látványos demonstrálását egyébként olyannyira kívánatosnak ítélték, hogy 2014-ben Klaus Iohannis személyében egyenesen egy nem román származású fickó kerülhetett az ország elnöki székébe…)
Persze önmagát kínálja a kérdés, hogy ha annak idején a Nagy-Románia Párt nemkívánatossá vált, akkor most miért léphetett színre az AUR? Hát azért, mert Bukarest szerint Románia nemzetközi megítélése időközben olyan nagyot javult, hogy immár ilyesmit is elbír. És ebből a szempontból valószínűleg jól kalkulálnak, mégpedig több okból. Elsősorban az ukrajnai háború kapcsán történtek miatt, illetve ezzel szoros összefüggésben Románia földrajzi elhelyezkedésére való tekintettel, Brüsszel hajlandónak mutatkozik fátylat borítani az ország tagfelvételét követő dicstelen múltra. Továbbá azért is, mert a román európai parlamenti képviselők és a bukaresti országvezetés egyaránt Brüsszel minden kezdeményezését kapásból helyesli, sőt megtapsolja (bár sok esetben eszük ágában sincs idehaza gyakorlatba ültetni azokat), így aztán Nyugat-Európa nagyágyúinak a szemében Románia immár eminens tanulónak minősül. Ami esetenként elnéző bánásmódot jelent, a kevésbé európai megnyilvánulások feletti szemhunyással is együtt jár.
Miután sikeresen megszabadult az Európa fekete báránya besorolástól, Románia tehát immár megengedheti magának azt a luxust, hogy ismét nyíltan szélsőséges politikai pártja legyen. Amelyre való mutogatással a pluszpénzekhez jutás reményében ijesztgetheti, zsarolhatja Brüsszelt…
Eközben a magyarellenesség, a xenofóbia, a kisebbségekkel szembeni gyűlöletbeszéd és uszítás egész idő alatt jelen volt a közbeszédben, hiszen az unióban szalonképesnek elkönyvelt politikai pártok megmondóemberei rendszeresen pengettek ilyen húrokat. Amivel olyan közhangulatot ápoltak, amelyben Simion és társai most azt is megtehetik, hogy ne tartsák magukat a számukra megírt forgatókönyvhöz. Ez azonban már más téma…
Boros Ernő
