Az évforduló alkalmából a tömegtájékoztatási eszközök idén is sokat foglalkoztak az 1990. március 19-én és 20-án Marosvásárhelyen lezajlott véres eseményekkel. Arról azonban nem esett szó, hogy az etnikai összetűzést a „rendezők” eredetileg a magyar ünnep tulajdonképpeni napján, vagyis március 15-én, és más helyszínen, mégpedig Szatmárnémetiben akarták kiprovokálni – csak az itteni összeugratási kísérlet kudarcba fulladt. Mivel végig a helyszínen tartózkodtam, és az általam látottakról a Szatmári Friss Újságban is beszámoltam, az akkor és ott történtekről szemtanúként vallhatok.
A magyarság korábban megalakított érdekképviseleti szervezete meg akarta koszorúzni Nicolae Bălcescu helyi szobrát. Ezt a Vatra Românească „kulturális” szervezet vezetői a történész-forradalmár emléke meggyalázásának minősítettek. Ezért előbb lármás tömegfelvonulást rendeztek a városban azzal az előre bejelentett szándékkal, hogy ha kell, a koszorúzást akár erőszakkal akadályozzák meg, majd védőőrizetet vontak a szobor köré.
Az erőszak annak ellenére sem maradt el, hogy végül az RMDSZ képviselői a Bălcescu-szobor megkoszorúzásáról lemondtak. Ugyanis ekkor a románság körében valakik azt a hírt terjesztették el, hogy a magyarok a római katolikus katedrálisnál magyar zászlót akarnak felvonni. Mire bősz „hazafiak” az utóbbi helyszínre siettek, ahol Szűcs Ferenc kirakatrendezőt úgy megverték, hogy az kórházba került. Némi kocsikocogtatáson, randalírozáson, feliratlemázoláson, illetve két korábban a város vezetőségébe választott magyar ember önkényes lemondatásán kívül egyéb már nem is történt. De miért nem?
Nos, két okból. 1990. március 15-én Szatmár megye románok lakta részéből (az Avasból) gépjárműveken olyan husángokkal meg egyebekkel felfegyverkezett férfiak érkeztek a megyeközpont határába, akiket valakik előzőleg ahhoz hasonló rémhírekkel tüzeltek fel, mint március 19-ike előtt a Görgény-völgyieket. Csakhogy utóbbiakkal ellentétben az avasiak nem mentek be a városba, hanem rövid várakozás után Szatmárnémeti határából visszafordultak. Úgy tudni, azért történt így, mert egy Avasfelsőfaluban nagyon népszerű román orvos megtudta, mi készül, utánuk sietett és jobb belátásra bírta őket.
A másik ok, amiért Szatmárnémetiben nem sikerült etnikai összetűzést kiprovokálni, az volt, hogy Szűcs Ferenc (a bántalmazott férfi) nem ütött vissza, és mások sem siettek a segítségére. Több jel is arra utal, hogy a valakik által előre megírt forgatókönyv szerint ennek sem így kellett volna lezajlania.
A szatmári események kapcsán a román kormány nyilatkozatot tett közzé, a következőket ebből idézem: „Szatmárnémetiben csaknem 4000 magyar állampolgár volt jelen a magyar lobogó kifüggesztésénél a katolikus katedrálison, valamint Nicolae Bălcescu szobrának meggyalázásánál. A városszéli pannón a hivatalos Satu Mare elnevezést a magyarral helyettesítették.”
Az események szemtanújaként tanúsíthatom: mindebből semmi sem igaz! Ráadásul a szatmárnémeti botrány „rendezőivel” nem minden akkori megyei vezető vállalt cinkosságot. Gavril Irşic ezredes, megyei rendőrfőnök például a marosvásárhelyi rádió március 16-i adásában a következőket nyilatkozta: „tegnap sok turista érkezett, de nem a határátkelő helyeken bejövők átlagán felül”.
A Szatmári Friss Újság 1990. március 20-i számában Aurelian Gheorghiu, „Szatmár megye polgármestere” (ez volt a titulusa) cáfolta, hogy olyasmit mondott volna a Rompres hírügynökség munkatársának, miszerint március 14-én és 15-én Magyarországról érkezett járművek 3400 személyt szállítottak Szatmárra.
Ám a kormánynyilatkozat a következők miatt sem a valóságról szólt: a). A katedrálisra már csak azért sem tűzhettek ki magyar zászlót, mivel ilyen zászló nem is találtatott a környéken. Mint utóbb kiderült, egyesek a Magyar Demokrata Ifjúsági Szövetség zászlaját vélték magyar nemzeti lobogónak, azonban végül ez sem lett kitűzve. b). A Bălceascu-szobrot már csak amiatt sem gyalázhatta meg senki, mivel a körülötte felsorakozott Vatra-hívek magyargyanús egyéneket a közelébe se engedtek. c). Egyetlen városszéli pannón sem „helyettesítették” a hivatalos román Satu Mare elnevezést a magyarral. (Egy korábbi időpontban a román feliratok mellett megjelentek ugyan magyar feliratok is, ezeket azonban bősz „hazafiak” még frissiben eltávolították.)
Ilyen előzmények után került sor 19-én és 20-án Marosvásárhely fekete márciusára, illetve néhány nappal később a Securitate utódaként színre lépő Román Hírszerző Szolgálat (SRI) megalakítására.
Boros Ernő
