Mivel egyelőre nem sikerült a november 24-i elnökválasztási első forduló győztesét „kilőni”, hanem csak az eredményt megsemmisíteni, a román hatalmi gépezet tovább dolgozik azon, hogy megakadályozza Călin Georgescu újbóli elindulását. A felmérések szerint továbbra is ő a legesélyesebb államfőjelölt Romániában, győzelme esetén borulhat a 35 év alatt bebetonozott posztkommunista felépítmény.
Az 1989-es forradalom napjaiban betiltott Román Kommunista Párt utódpártjai semmilyen körülmények között nem szeretnék kiadni kezükből az irányítást, ezért a balliberális kormánykoalíciót alkotó szervezetek nap mint nap „leleplezik” a demonizált Georgescut, megpróbálva „középkori közellenségnek” beállítani a szuverenista politikust. A Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt szószólói és médiája után a harmadik szövetséges, az RMDSZ és sajtója is megkapta a rá rótt feladatot: a Bukarestben akkreditált magyar pártnak az jutott, hogy „az ultranacionalista exjelölt kétes múltját” feszegesse, úgymond „a kommunista hírszerzés árnyékában”.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök előbb a párt központi szócsövében esett neki Georgescunak, azt próbálva bizonygatni, hogy az elnökjelölt a Ceaușescu-éra politikai rendőrségének, a Securitaténak volt az egyik ifjú kedvence és nagyreményű protezsáltja, majd egy egész konteót adott elő, aminek végén a mostani elnökjelöltet „külföldi ügynöknek, kémnek” próbálta beállítani.
Kelemen áskálódására Călin Georgescu ironikusan reagált: „Úgy gondolom, hogy ha ezt a társasházi lakószövetséget, mivel nem párt, kivizsgálnák, és valószínűleg nagyon hamar ki fogják vizsgálni, sok minden kiderülne. Ezt a társasházi lakószövetséget RMDSZ-nek hívják. Senki nem nyúlt hozzájuk 35 év alatt, senki nem kérdezte meg őket.” Ugyanakkor nemtetszését fejezte ki, amiért az RMDSZ-t olyan kormányzati pozíciókhoz juttatták annak állandó politikai partnerei, amelyek komoly aggályokat vetnek fel nemzetbiztonsági szempontból, de egyben azt is sugallta, hogy ezek mind egy brancs: a három velejéig korrupt koalíciós párt, különböző idegen érdekek szolgálatában.
A következő lépésre nem kellett sokat várni: a magyar kormánypárt, a Fidesz-KDNP médiabirodalmába tartozó kolozsvári Krónikában már egy terjedelmes összeállítás jelent meg a hazug, kétszínű, KGB-ügynök (stb.) Călin Georgescuról, akit úgymond Kelemen Hunor „leleplezett”. A Georgescu nekirontott az RMDSZ-nek című sajtóanyagban rengeteg név és rengeteg „azt írta egyszer az izé” típusú hivatkozás jelent meg, de az egésznek az a lényege, hogy mit is mondott Kelemen Hunor, a román hadsereg jelenlegi tartalékos ezredese. Eszerint ez a Georgescu „a régi rendszer jelöltje, és a román titkosszolgálatok tartalékosainak hálózata támogatja”. Talán így van, talán nem, de az tény, hogy Kelemen és koalíciós társai a jelenlegi rendszer megtestesítői, akiket a román titkosszolgálatok aktív hálózata támogat. Szóval az egyik azt mondja, hogy a másik azokat képviseli, akik 1989 előtt szétlopták az országot, a másik meg azt, hogy emez azoknak a szószólója, akik 1989 után lopták szét az országot.
A kérdés már csak az, hogy a budapesti kormányzat (és a médiája) miért nem tartja magát a lehető legtávolabb ezektől a balkáni vergődésektől, rángásoktól, rohamoktól.
R. B. M.