Nagyszabású NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában

Több ezer brit katona vesz részt egy nagyszabású harcászati műveleten a következő hetekben Kelet-Európa területén. A Steadfast Dart 25 hadgyakorlat jelentős része Romániában zajlik, és eltarthat február végéig.

A bukaresti sajtó szerint többnyire négy körzetben lesz nagy ember- és harceszközmozgása nápolyi székhelyű egyesített parancsnokság irányításával: Smârdan (Al-Duna), Nagysink (Dél-Erdély), Marosbogát (Közép-Erdély) és Babadag (Dobrudzsa). Több mint tízezer katona és több ezer harci jármű vesz részt a hadgyakorlatban, minden fegyvernemből, ezek kilenc NATO-tagországot képviselnek, a legtöbbjük brit.

A londoni védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a több mint 2600 fős brit alakulat és a térségbe vezényelt 730 brit katonai jármű – köztük Foxhound típusú, járőrszolgálatra kialakított páncélozott járművek és mélységi hadszíntéri felderítésre, valamint tűztámogatásra alkalmas, nehézfegyverekkel ellátott Jackal könnyűpáncélosok – a Steadfast Dart 25 nevű NATO-hadgyakorlat legnagyobb egyedi kontingensét alkotják. A Románia és Bulgária területén kezdődő műveletek célja a NATO keretében létrejött új szövetséges reagáló hadtest (Allied Reaction Force) bevetésének gyakorlása. A hadtest gyorsan kivezényelhető a NATO keleti szárnyának megerősítésére – áll a brit védelmi minisztérium pénteki, az MTI által közölt ismertetésében.

Az alakulatot és járműveiket közúton, valamint légi és víziúton szállítják a gyakorlat kelet-európai helyszíneire, és az egységek február végén térnek vissza Nagy-Britanniába. A tárca hangsúlyozza, hogy a hadgyakorlat időpontja egybeesik az Ukrajna ellen indított orosz hadműveletek kezdetének harmadik évfordulójával. A brit kormány nemrégiben külön széles körű védelmi együttműködési megállapodást is kötött Romániával. Az egyezmény alapján a két ország közös védelmi bizottságot hoz létre, a brit királyi légierő (RAF) pedig máris Romániába telepített egy légiszázadot, amely hat Typhoon típusú harci repülőgépből áll és járőrözést végez a NATO égisze alatt a román légtérben.

A Magyar Honvédelmi Minisztérium figyelmeztetést adott ki, elsősorban az autósok számára, mivel 2025. január 20-22. között Magyarország területén halad át a brit haderő konvoja, hogy részt vegyen a Steadfast Dart 2025 NATO-gyakorlaton Romániában. A román sajtó ugyanakkor nem rejtette véka alá, hogy ennek a hadgyakorlatnak is van elrettentési célja, a hadsereg sajtóosztálya pedig egy londoni hadügyi államtitkárt idézett, aki egyenesen úgy fogalmazott, hogy „Vlagyimir Putyin elbátortalanítása” ezeknek az erődemonstrációknak az egyik indítéka.

Kiderült az is, hogy májusban újabb nagyszabású hadgyakorlat helyszín lesz Románia, a Dacian Spring 25 nevű fegyveres manőverben több mint négyezer francia katona is részt vesz majd, dél-erdélyi terepen.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Nekiesett az RMDSZ-Fidesz-média Georgescunak

Következő hír

A demokráciát az oligarchia teszi törékennyé

Related Posts
Total
0
Megosztás