Barabás Miklós volt az első olyan magyar festőművész, aki képes volt a festészetből megélni, emellett neves grafikusként és fotográfusként tartjuk számon, fényképész. Kézdimárkosfalván született 1810-ben, Budapesten halt meg 1898-ban.
A magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mestere, az egyik első magyar fényképész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, aki elsősorban arcképfestőként szerzett hírnevet. Nevét viseli a Barabás Miklós Céh (BMC), a romániai magyar képzőművészeti egyesület, amely Kolozsváron jött létre 1929-ben, 1944-ig működhetett, 1994-ben pedig újjáalakult.
Hosszú élete során Barabás nagy utat járt be a reformkor kezdetétől egészen a 19. század utolsó évtizedéig. Ismerte és megörökítette a kor jeles személyiségeit: Batthyány Lajost, Széchenyi Istvánt, Liszt Ferencet, Görgey Artúrt, Petőfi Sándort, Arany Jánost és még sokakat. Nagyszerűen rajzolt ceruzával, tussal, a sokszorosító technikák közül különösen a litográfiát szerette. Portrékon kívül festett zsánerképeket is, amelyek akkoriban nagy népszerűségnek örvendtek az érdeklődő közönség körében.
A Nemzeti Galéria kiállításán szereplő legtöbb műve vízfestmény, Barabás ezt a technikát kedvelte a leginkább, hiszen akkoriban az akvarell fénykorát élte a festők körében szerte Európában. Figyelemmel kísérte a Lánchíd építését is, rajzaival, képeivel tudósított a hatalmas munka minden fontos állomásáról. Az alapkőletételről egy különösen nagy méretű vásznon emlékezett meg; ez most nem látható itt, lévén a Nemzeti Múzeum állandó kiállításának része. Barabás Miklós nemcsak Adam Clarkot, az építőmérnököt örökítette meg akvarellen és litográfián, hanem a tervezőmérnököt, William Tierney Clarkot is – ezekkel a képeivel is találkozhatunk a mostani tárlaton.
Akkoriban a fényképezés még nem volt olyan elterjedt, hogy bárki élhetett volna a látvány megörökítésének ezzel a lehetőségével. Ezért a portré műfaja még a 19. század második felében is virágzott. Amikor azonban Budapesten megnyíltak az első fotoatelier-k, Barabás Miklós is érdeklődni kezdett a fotográfia iránt, később azonban visszatért a festészethez.
Barabás a képzőművészeti munkássága mellett önéletrajzot is írt, ami a 19. század művészeti életének egyik legfontosabb forrása. Visszaemlékezéseit az 1870-es évektől kezdve mintegy tíz éven át vetette papírra. Emlékei egészen gyerekkoráig nyúlnak vissza, s a rendkívüli olvasmányból művészi pályájának fokozatos kibontakozása mellett utazásairól, kapcsolatairól, a korabeli jelentékenyebb vagy kevésbé jelentős eseményekről is érzékletes képet kaphatunk. Halála után több alkalommal is megjelent önéletrajza, a kiállításon sokszor idéznek belőle a kurátorok.
„Erdélyben, Háromszékben születtem 1810. évi február 22-én, Márkosfalván. Édesapám márkosfalvi Barabás János, édesanyám dálnoki Gál Teréz volt, dálnoki Gál István leánya. A teljes öntudatomra való fejlődés előtti viszonyokról és eseményekről csak édesanyám és mások elbeszélése nyomán jegyezhetek föl egyet-mást. Ezek szerint atyám a jobbmódú nemesek közé tartozott, Márkosfalván és Feltarján bírt ingatlanokat” – írta a festő élete első éveiről.
A kiállítás első részében családi képek, a szülői ház, korai önarcképek és a ma is álló városmajori Barabás-villa látható. Ha továbbmegyünk, tanulmányrajzok és akvarellek váltakoznak a falakon, nagyrészt itáliai utazásának élményeiből. A 19. század a vízfesték elterjedésének és továbbfejlődésének időszaka volt. Barabás képeinek nézegetésekor jól nyomon követhető ez a folyamat a kiállításon.
A festő élete során sokféle elismerésben részesült, 1883-ban megkapta az Osztrák Császári Vaskorona-rend kitüntetést. 1877-ben megünnepelték ötvenéves festői jubileumát. 1859-ben kezdeményezésére megalapították a Képzőművészti Társulatot, amelynek 1862-től haláláig ő volt az elnöke. 1867-ben Pest városának képviselőjévé választották. 1896-ban aranyérmet nyert a millenniumi kiállításon. Reviczky Gyula versben emlékezett meg róla: „Együtt küzdöttél az egész hazával, / Ecsettel kézben és szivedben lánggal, / És hogy csodálják késő unokák: / Megfested korod arcképcsarnokát.”
Ha áttekintjük Barabás Miklós életútját, emberi kapcsolatait, virtuóz sokoldalúságát, megállapíthatjuk: ma már ez az életpálya elképzelhetetlen lenne. Napjaink világa egészen más, még akkor is, ha az internet sokféle lehetőséget kínál. „A portrékon érezni lehet, hogy ezek az emberek jelentős személyiségek voltak. Megkockáztatom, hogy ma is élnek közöttünk nagyon fontos emberek és jó emberek, de úgy gondolom, hogy a kortársainkról már nem lehetne ilyen erejű portrékat festeni. A 20. és a 21. század emberei mások, másképp nézünk az egyéniségre, az individuális értékekre, a nagy történelmi személyiségekre. Ma félünk a nagy történelmi személyiségektől, régen viszont valóban ezek az emberek formálták a történelmet” – fogalmazott Bellák Gábor művészettörténész László Fülöp kiállításának megnyitóján, 2019-ben. Ez a megállapítás Barabás Miklós portréira is igaz.
A Barabás Miklós. A rajz mestere című kiállítás 2024. január 14-éig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában.
