Kormányalakítás: tétovázó államfő, halogató szocik

A román Szociáldemokrata Párt (PSD) csütörtök este bejelentette, hogy elhalasztotta az Országos Politikai Tanács mára összehívott ülését, amelyen a párt kormányzati részvételéről kellett volna dönteni, mert Nicușor Dan államfő tegnap nem nevesítette a miniszterelnök-jelöltet.

A PSD közleménye szerint június 20-án 13 órától belső videókonferenciás vitát tartottak volna a kormányzati szerepvállalásról a párt helyi és központi testületeinek mintegy 5000 tagja részvételével. Ehhez azonban előzetesen két feltételnek kellett volna teljesülnie: 1. elkészül a deficitcsökkentő intézkedéscsomag, 2. és az államfő megnevezi azt a személyt, akinek kormányalakítási megbízást ad.

A PSD emlékeztetett arra, hogy a korábbi egyezség szerint Nicușor Dannak csütörtökön 17 óráig, de legkésőbb péntek reggel nevesítenie kellett volna a miniszterelnök-jelöltet. „Sajnos PSD-n kívül álló okok miatt ez már nem történik meg” – írták közleményükben, hozzátéve, hogy ilyen körülmények között a helyzet tisztázódásáig elhalasztják a belső vitát.

A jelenlegi „ideiglenes monstruózus kormánykoalíció” legnagyobb tagja azzal érvelt, hogy a deficitcsökkentő csomag és miniszterelnök-jelölt hiányában a tagság nem szavazhat a PSD kormányzati részvételéről. A közleményben konstruktív hozzáállásra szólították a nem tudni, mire spekuláló és milyen beintésre váró államfőt, valamint a többi pártot annak érdekében, hogy Romániának minél hamarabb működőképes kormánya legyen a jelenlegi „béna kacsa” helyett.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Szolgálati közlemény

Következő hír

In memoriam

Related Posts
Total
0
Megosztás