Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő december 28-i floridai találkozóját a tervezettnél korábbra helyezték át. A Trump–Zelenszkij-egyeztetés budapesti idő szerint 19 órakor kezdődik, és középpontjában az ukrajnai háború lezárását célzó 20 pontos béketerv áll. Aminek nincs sok esélye, mert ezt Kijevben főzték ki.
Trump és Zelenszkij ma a floridai Mar-a-Lagóban ül tárgyalóasztalhoz, budapesti idő szerint este hét órakor, ami helyi, floridai idő szerint délután egy órát jelent. Zelenszkij már megérkezett az Egyesült Államokba, és nyilatkozata szerint a megbeszélésnek komoly tétje van: az ukrán elnök úgy véli, még az új év előtt fontos döntések születhetnek. A tárgyalások középpontjában egy húszpontos béketerv áll, amelyet Kijev a háború befejezésének alapjaként kíván érvényesíteni, de amit az orosz fél nyilvánvalóan nem fog elfogadni, főleg úgy nem, hogy közben az ukránok nyugati-európai támogatással oroszországi civil célpontokat támadnak éjt nappá téve.
Az ukrán sajtó szerint az időpont módosítása tudatos döntés volt, amellyel csak a médiát kívánták „érzékenyíteni”. A Trump–Zelenszkij találkozót eredetileg budapesti idő szerint 21 órára tervezték, ám végül két órával korábbra tették át.
Bár a háború lezárásának jelenleg nincs esélye, ugyanis azt sem az Európai Unió, sem Ukrajna nem akarja (a zavarosban halászva ugyanis tovább pöröghet az hadigazdaság és a fegyverbiznisz), az ukrán elnök már sajtá túléléséről próbál alkudozni Floridában: szerinte Ukrajna az Egyesült Államokkal közösen alapokat hozhatna létre a háború utáni újjáépítésre és gazdasági fellendítésre. Becslése szerint ehhez első körben 700–800 milliárd dollárnyi forrásra lenne szükség.
A kijevi diktátor arrogáns és arcátlan fellépése nem lehet véletlen, azt jelzi, hogy Zelenszkij mögött óriási lobbi alakult ki, amely az amerikai elnökre próbál mérhetetlen nyomást gyakorolni. Ebben jelentős súlya van annak a Demokrata Pártnak, amely Donald Trump győzelme után sem vonult háttérbe az USA-ban.