Botrány a román kormánykoalícióban

Bírálta tegnap a Szociáldemokrata Párt (PSD) a bukaresti külügyminisztérimot, amiért a Mercosur-megállapodás támogatására hatalmazta fel az Állandó Képviselők Bizottságában (Coreper) Romániát képviselő nagykövetet.

A négy közül legnagyobb kormánypárt szerint az Európai Unió és a Dél-amerikai Közös Piac (Mercosur) közötti szabadkereskedelmi egyezmény nem tartalmaz a román gazdákat a távoli, kétes minőségű importtal szemben megvédő világos záradékokat. A megállapodás jelenlegi formában történő jóváhagyása a román gazdák érdekeinek az elárulását jelenti – fogalmaztak közleményükben a szociáldemokraták.

Rámutattak arra is, hogy Florin Barbu mezőgazdasági miniszter több ízben is jelezte, e garanciák nélkül az egyezmény súlyos hatással lesz a román mezőgazdaságra. „Felháborító, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetséget képviselő külügyminiszter és gazdasági miniszter anélkül hagyta jóvá az EU–Mercosur megállapodásról szóló memorandumot, hogy előzetesen konzultált volna a román gazdákkal, és figyelmen kívül hagyta a mezőgazdasági minisztérium kifogásait” – fogalmaztak.

A PSD felszólította a nemzeti liberális párti Ilie Bolojan miniszterelnököt, hogy közölje, volt-e tudomása arról, milyen megbízást kapott a Mercosur-megállapodás kapcsán a Romániát az Állandó Képviselők Bizottságában képviselő nagykövet, illetve hogy jómaga hozzájárulását adta-e ehhez.

A szociáldemokraták azt is leszögezték, minden rendelkezésükre álló eszközzel élni fognak, hogy az Európai Parlamentben egészítsék ki a megállapodást a román és az európai gazdák érdekeit védő előírásokkal. Nem lesz tisztességes verseny az európai piacon, ha engedélyezik olyan termékek behozatalát, amelyeket az EU-ban érvényesnél sokkal lazább élelmiszer-biztonsági, környezetvédelmi, állatjóléti és gyomirtó-használati szabályok mellett állítanak elő – nyomatékosították a közleményben.

A kétes kimenetelű szabadkereskedelmi megállapodást minősített többséggel fogadták el Brüsszelben, annak ellenére, hogy Franciaország, Lengyelország, Ausztria, Írország és Magyarország ellenezte az egyezményt, Belgium pedig tartózkodott. A tiltakozó francia gazdák traktorokkal vonultak Párizsba és több útvonalat is lezártak, attól tartva, hogy az olcsóbb import alááshatja megélhetésüket. Hasonló elégedetlenségnek adtak hangot a német és a spanyol gazdák is.

Az egyébként várható volt, hogy a korrupt brüsszeli eurobürokraták által dróton rángatott USR vezette bukaresti külügyminisztérium szembemegy a hazai gazdák érdekeivel, ráadásul az egyre többet hantázó államfő,  Nicușor Dan is nagy boldogon jelentette be, hogy Románia megszavazta az EU és a Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi egyezményt, azzal próbálva mentegetni az önérdek feladását, hogy majd megpróbálja „az európai termelők védelmét szolgáló kiegészítő intézkedésekkel” tompítani a dél-amerikai árudömping negatív hatásait a romániai gazdálkodókra…

Total
0
Megosztás
Előző hír

Nagyenyed, az erdélyi magyar golgota

Következő hír

Kis előzetes az Attila-kiállításról

Related Posts
Total
0
Megosztás