A politikai tisztogatás folytatódik Magyarországon

Reagált a volt magyar kormánypárt, a Fidesz a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökének kirúgására: „Az egyetlen »bűne« az volt, hogy felderítette Magyar Péter zavaros ügyeit a Diákhitel Központ élén.” Ezzel valójában a miniszterelnöké avanzsált egykori fideszes saját bűnösségét is beismerte a vitatható ügyletekben.

A Fidesz felháborodással értesült a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökének kirúgásáról: Magyar Péter felmentette Gaál Szabolcs Barnát, aki a politikus túlárazott szerződései ügyében is vizsgálódott, felderítve annak zavaros ügyeit a Diákhitel Központ élén.

„A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) 2021-ben vizsgálatot indított Magyar Péter ügyleteivel kapcsolatban, és elképesztő közpénzszórásra derült fény. Magyar a Diákhitel Központ vezetőjeként rendszeresen túlárazott, felesleges kommunikációs és tanácsadói szerződéseket írt alá, sok esetben a saját ismerőseivel” – hangsúlyozta Havasi Bertalan szóvivő.

A közlemény szerint a Fidesz elítéli, hogy Magyar a felelősség vállalása helyett inkább bosszút állt az igazságot kiderítő kormányhivatal vezetőjén. „Ezzel valójában saját bűnösségét is beismerte a vitatható ügyletekben.” A Fidesz az eset kapcsán felszólítja a közjogi méltóságokat, az állami hivatalok vezetőit és minden jogtisztelő polgárt, hogy továbbra is álljanak ellen az alkotmányosságot és a jogállamiságot nem tisztelő magyarpéteri önkénynek!” – zárja a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Az elmúlt alig két hétben több mint hatvan olyan bejelentés érkezett, amivel érdemben kellett foglalkoznia a Czunyiné Bertalan Judit által vezetett Védvonalnak, amelynek szervezeti kialakítása is megtörtént, a jogi segítségnyújtáshoz szükséges munka bázisa elkészült. A Védvonal személyesen is elérhető Budapesten, a Polgárok Házában.

Az eddigi bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről, fenyegetésről szól, tudjuk meg. „Itt természetesen azt is javasoljuk, hogy az érintettek jelentsék ezeket az internetes felület közösségi alapelveibe ütközőként, vagy éljenek a Büntető Törvénykönyv (Btk.) internetes zaklatás (Btk. 222. §) tényállása szerinti lehetőséggel. Szakmai csapatunk segít a beadványok megfogalmazásában”, írják.

A másik nagy érintetti kör a kormányzati, közigazgatási szektorban megkezdett tisztogatások áldozatai. A legtöbben a felmondás közlésének körülményeit kifogásolják. Ide sorolhatók azok a kérdések és segítségkérések is, amelyek a szervezeti átalakításokkal vagy a jogviszony-változással kapcsolatos munkavállalói jogokat érintik – áll a közleményben.

Mindeközben bejelentések érkeztek az egyetemi világból – oktatóktól és hallgatóktól egyaránt – politikai diszkriminációra vonatkozóan. Ilyenek például megszégyenítő megjegyzések a katedráról, vagy problémák a tanulmányi vagy tudományos előmenetellel kapcsolatban! „Egyre több munkahelyi légkört mérgező vagy az egzisztenciális biztonságot veszélyeztető munkáltatói magatartásról kapunk bejelentést. Szintén nagyobb számú esetkör a kistelepülési polgármestereket és helyi képviselőket érő vádaskodások és lemondásra felszólítások ügye” – derült ki.

Egészen megdöbbentő esetek is napvilágot láttak: „Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni.”

Czunyiné Bertalan Judit „az ilyen, és ezekhez hasonló felháborító és tűrhetetlen esetek miatt kezdeményezte és vezeti a Védvonalat. Nem kell és nem szabad mindent eltűrnünk és hagynunk! Egy ilyen eset is sok!” – áll a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség felhívásában.

A legújabb botrány: egy zavaros politikai nyilatkozatban jelentette be Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős tiszás miniszter, hogy egy Grósz Judit nevű nyugati ügynök személyében miniszteri biztost nevez ki a „közmédia körüli teendők” összefogására. Jogilag a tárcavezető erre a feladatra nem is nevezhetne ki miniszteri biztost, mivel semmilyen hatásköre nincs a közszolgálati média működésével kapcsolatban, a felügyeletet ugyanis az Országgyűlés látja el.

Egy másik kínos ügy: a Tisza-kormány által életre hívott „A Spontán Privatizációt és a Közvagyon Elvesztését Feltáró Vizsgálóbizottság” élére Magyar Péter egy olyan volt MSZP-s politikust nevezett ki, Sárosi Józsefet, aki sikkasztás gyanúja miatt jelenleg is vizsgálat alatt áll.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Milliárdosok kormánya

Related Posts
Total
0
Megosztás