A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előrehozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot. A dokumentum szerint az előre hozott választások kiírása az egyetlen demokratikus megoldás a jelenlegi politikai patthelyzetből való kilábalásra.
Az AUR vasárnapi közleménye szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ nem képesek stabil többséget és legitim kormányt létrehozni, de folytatják a politikai alkudozást ahelyett, hogy visszaadnák a választóknak a döntés jogát.
A párt szerint a politikai válság gazdasági válsággal és stagflációval párosul, Romániának pedig olyan új kormányra van szüksége, amely képes kivezetni az országot ebből a helyzetből. Erre pedig csak az előre hozott választások jelenthetnek legitim megoldást. Az AUR Nicușor Dan államfőt tartja az előre hozott választások egyik fő akadályának. Az elnök nem tarthatja fenn a politikai patthelyzet csak azért, mert fél a választási eredménytől vagy egy újabb kormányalakítási kudarctól – olvasható a közleményben, amelyben kilátásba helyezték az államfő tisztségéből való felfüggesztését, ha megakadályozza a választói akarat újbóli kinyilvánítását.
A párt közölte: nem vesz részt nem demokratikus és átláthatatlan’ válságkezelési megoldásokban, és nem fog megszavazni vagy támogatni olyan kormányt, amelynek nem tagja, illetve amelynek programja nem tartalmazza az AUR válságkezelési javaslatait.






