Ritkán publikált fotográfiákat, háborús naplójegyzeteket és ’56-os kéziratokat is tartalmaz a Tamási Áron című album – írja a Magyar Nemzet. Az igényes, impozáns, gazdagon illusztrált kötet igazi irodalmi csemege, hiszen értő tanulmányokon keresztül tárja elénk a székely író pályáját. Emellett érzékletes és pontos összefoglaló a XX. századi erdélyi és magyarországi társadalmi, kulturális, irodalmi és színházi viszonyokról.
Tamási Áron íróként folyamatosan a falusi, otthoni életanyagból táplálkozott: színpadi játékainak, drámáinak, prózai műveinek számos alakja, élethelyzetek, dramaturgiai mozzanatok sokasága a szülőfalu, Farkaslaka életét mutatja modellként. Ennek lehetünk tanúi, ha kézbe vesszük azt a vaskos, majdnem háromszáz oldalas albumot, amely a Magyar Művészeti Akadémia Kiadó gondozásában jelent meg Tamási Áron címmel, s amelyet Cs. Nagy Ibolya értő tanulmányokkal, Tamási Áron-idézetekkel és korabeli források megidézésével egészített ki. Az irodalomtörténész külön-külön fejezetekben, időrendben tárgyalja Tamási életét, műveit, így a szülőföldtől egészen a sírig lehetünk szemlélői e kivételes író pályájának. Mindemellett érzékletes és pontos összefoglalót kapunk a XX. századi erdélyi és magyarországi társadalmi, kulturális, irodalmi és színházi viszonyokról is – írja a recenzens Petrovics Gabriella a kiadványról.
A kötetet, amelyet az A. Szabó Magda által szerkesztett és válogatott, ritkán publikált fényképek, levelek, grafikák és egyéb dokumentumok tesznek teljessé, érdemes újra és újra fellapozni, mert mindig más-más illusztráción akad meg a tekintetünk. Kuriózumnak számít egyebek mellett a fiatal, gimnazista Tamási Áron A színház hivatása című dolgozata, 1945 januárjában írt naplójegyzetei, Juhász Ferenc lektori jelentése Tamási Áron összes színpadi művéről és 1966. május 3-án írt végrendeletének utolsó oldala. De olvashatunk színházi játékairól, színműiről (Csalóka szivárvány, Tündöklő Jeromos, Kakasok az édenben, Harmat és vér, Hegyi patak, Hullámzó vőlegény), amelyek legalább olyan értékesek, mint regényei, novellái vagy esszéi.
Az utolsó fejezetből pedig az is kiderül, hogy halálakor hogyan búcsúztatták pályatársai. Sütő András például így írt róla: „Ne fukarkodjunk: Móricz mellett a legnagyobb magyar novellista. Tömörség, gondolatiság, költői szárnyalás, jellemfestés, természetleírás, nyelvi invenció dolgában már első írásaival könnyedén szárnyalt föl a legjobbak társaságába.”
A kiadvány méltatója végül így fogalmaz: „E képeskönyv és a január 22-én elkezdődött emlékév ráirányítja figyelmünket Tamási Áronra, s remélhetőleg a jövőben nem csupán az Ábel-trilógia írójaként emlegetjük őt, hanem számos színpadi mű, elbeszélés, sőt bábjáték szerzőjeként. Fontos, hogy beszéljünk róla és olvassuk műveit! És higgyünk abban, amiben ő is rendületlenül hitt: »Vallom és hirdetem, s mindig hirdetni fogom, hogy az országok felett van egy szellemi és erkölcsi közösség, amely a világon szétszórtan élő magyarokat egybekapcsolja és egy lelki impériumban egyesíti.«”
*
Beke Albert irodalomtörténész nemrég az Indexnek nyiltakozva arra hívta fel Tamási kapcsán a figyelmet, hogy az íróra való emlékezés úgy teljes és hiteles, ha tudatában vagyunk: ő is egyike volt a magyar írók által 1957 szeptemberében az ENSZ-nek küldött levél aláíróinak. Ebben az 1956-os forradalom és szabadságharc szabadságharc leverése és az azt követő megtorlások elleni nemzetközi fellépést próbálták – nyilván a Kádár-rezsim óhajára – elhárítani. Ebben a levélben ilyen mondatok voltak: „Mélyen átérezve azt a felelősséget, amelyet hivatásunk, a nemzeti közvélemény formálásában betöltött szerepünk ránk ró (…) felemeljük szavunkat az ellen, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése a magyarországi események ügyét a napirendjére tűzze. (…) a magyar nép nem akart és nem akar ellenforradalmat, itt csak elenyésző kisebbség kívánja vissza a régi rendet. (…) Illetéktelen és ellenséges imperialista beavatkozásnak sem volt csekély része benne, hogy a fasizmus minden üledéke felkavarodott, és néhány napra az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett. (…) a forradalmi munkás-paraszt kormány fellépése és a szovjet csapatok segítségül hívása a (…) véres ellenforradalom veszélyét hárította el országunk felől.”
Tamási Áron egyike volt a több mint 250 aláírónak, miközben voltak olyan jelentős írók, akik nem adták a nevüket: Hamvas Béla, Fekete István, Tersánszky Józsi Jenő, Tamkó Sirató Károly és mások…
