A magyar dollárbaloldal és az LMBTQ-ideológia

Huszonegy baloldali képviselő csatlakozott ahhoz a parlamenti képviselőcsoporthoz, amely az LMBTQ-közösségek érdekvédelmét szolgálja. A Védett Társadalom Alapítvány szerint a magyarországi ellenzék frakcióközi LMBTQ-csoportja színtiszta politikai importtermék, amely a társadalmi csoportok közötti árkokat még inkább elmélyíti.

A baloldali pártok arra hivatkoznak, hogy az LMBTQ-közösségek érdekeit szeretnék képviselni. A frissen megalakult csoporthoz a DK, az MSZP, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd huszonegy képviselője csatlakozott, akik szoros együttműködést terveznek a „civil” szféra több szereplőjével is. A „coming out”, azaz az előbújás világnapjára időzített bejelentésen Bedő Dávid (Momentum) képes volt azt hangoztatni, hogy ma Magyarországon az emberi jogok és a szabadságjogok is veszélyben vannak, ami ellen fel kell lépni. Véleménye szerint ez indokolja Magyarország első, a „Sokszínű Magyarországért – Ellenzéki pártok az LMBTQ-emberek érdekeiért frakcióközi csoport” megalakítását is, amely azt a célt szolgálja, hogy az LMBTQ-közösségeket ne érje hátrányos megkülönböztetés, és szabadon élhessenek Magyarországon. „Szeretnénk a csoportban képviselt emberek hangját felerősíteni és bevinni az ügyeiket a parlamentbe” – fogalmazott a Momentum alig tízfős frakciójának vezetőhelyettese.

Az LMBTQ-képviselőcsoport hírére reagálva a Fidesz kijelentette: a nyugati „guruló dollárokban” bővelkedő baloldal ma is kéz a kézben megmutatta, hogy minden téren szolgaian teljesítené külföldi szponzorai és Brüsszel ideológiai megrendeléseit. A nagyobbik kormánypárt közleménye szerint Gyurcsány Ferencék nemcsak a migránsokat akarják betelepíteni Magyarországra, nemcsak az olajat és a gázt akarják elzárni a magyar lakosság elől, hanem a gyerekeket is beáldoznák, és továbbra is rá akarják szabadítani az LMBTQ-propagandát az óvodákra és az iskolákra.

A történtek kapcsán a Védett Társadalom Alapítvány nevében Földi Kovács Andrea úgy fogalmazott: a baloldal frakcióközi LMBTQ-csoportja színtiszta politikai importtermék. Az alapítvány kuratóriumának tagja rámutatott, hogy ma Magyarországon nincsenek igazolt kutatási eredmények arról, hogy a szexuális kisebbségeket több atrocitás, akár jogsérelem érné, mint bárki mást. Véleménye szerint a szexuális kisebbségek ilyen kiemelése a társadalmi csoportok közötti árkokat még inkább elmélyíti, és egy olyan problémára irányítja a figyelmet, amely egyértelműen és kizárólag politikai célokat szolgál, szemben a tudomány eredményeivel és az életvédelemmel.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Milyen erős ma a román hadsereg?

Következő hír

Románia nincs közelebb a schengeni övezethez

Related Posts
Total
0
Megosztás