A speciálisnak mondható történelmi kapcsolatok miatt magyarországi nézőpontból nem elhanyagolható kérdés: milyen ereje van a mindenkori román haderőnek? Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész a Mandinerben megjelent írásában vizsgálta meg a kérdést, alább olvasható.
Kevés országgal olyan összetett a viszonyunk, mint Romániával. Bár ma már egy politikai és katonai szövetségben vagyunk velük, van miről beszélni a románok kapcsán. Az elmúlt évtizedekben a régióban egyetlen ország sem építette le olyan mértékben katonai erejét, mint Magyarország 2010-ig, így Ján Slota szlovák politikus 1999-es fogadkozása, hogy beül a tankjaiba és elpusztítja Budapestet, csak a legkirívóbb megnyilvánulás volt, de messze nem az egyetlen. Szélsőséges román politikusok is rendszeresen ellenségként beszélnek Magyarországról. Mivel a NATO a Ciprus szétszakadásához vezető török–görög konfliktusban sem vállalt szerepet, azok, akik a „a NATO majd megvéd!” jelszó mögé bújnak, a nemzetközi kapcsolatok kőkemény valóságát és a történelmi tapasztalatokat hagyják „mindössze” figyelmen kívül.
Magyarországgal szemben a szomszéd államok fenntartották és folyamatosan modernizálták fegyveres erejüket – erre kitűnő példa a kilencvenes évek egyik legnagyobb regionális modernizációs programja, a román MiG-21 Lancerek izraeli segítséggel véghezvitt felújítása. De ne szaladjunk ennyire előre.
A Magyarországnál kétszer (valójában két és félszer – szerk. megj.) nagyobb Románia fegyveres erejéről sok színes történetet is ismerhetünk. Egyrészt a bukaresti diadalíven ott szerepel a románok által valaha meghódított területek között Budapest is, másrészt a sajtóban rendszeresen olvasni egyenesen komikus híreket a román fegyveres erők működéséről. Akár a jelentős NATO-bázison, a Mihail Kogălniceanun ellopott 2 millió dollár értékű üzemanyagról vagy a vadászrepülőgépekbe került pancsolt kerozin okozta gondokról hallunk, nem egy svájci óramű jut az eszünkbe. Idetartozik az internet különböző helyein előkerülő, akár 700 harckocsiból és 1000 feletti tüzérségi eszközből álló román haderő víziója is. Ezt a létszámot a három hadosztályba szervezett 40 ezer fő körüli – a magyarnál mintegy másfélszer nagyobb – szárazföldi haderő egyértelműen nem tudná üzemeltetni.
Valószínűbb, hogy az angol védelmi minisztérium honlapján megadott számok közelebb járhatnak az igazsághoz, amely szerint nagyjából 150 modernizált T-55-ös TR-85/77-850 Bizonul, 20 db körüli 2Sz1 Gvozgyika, és izraeli, ATMOS 2000 teherautóra szerelt tüzérségi eszköz, valamint száz darab körüli modernizált BM-21 rakéta-sorozatvető (APR-40) alkotja a román szárazföldi erők magvát. Emellett 150 feletti T-55-ös harckocsi és ismeretlen mennyiségű, de százas nagyságrendű vontatott 152 milliméteres tüzérségi löveg lehet tartalékban.
Érdemes pár szót ejteni a román ipar egyik büszkeségéről, a jelentősen áttervezett T-55-ösből kifejlesztett TR-85-ről. A kissé meghosszabbított törzsű, öt helyett hat futógörgővel ellátott harckocsiba erősebb motor és egy hazai fejlesztésű tűzvezető számítógép, valamint az ezt kiszolgáló lézeres távmérő került. Fő fegyverzete, a szintén román fejlesztésű 100 milliméteres ágyú lényegében megegyezik elődjéével.
A román légierőt kiszolgáló 10 ezer fő körüli állomány igen érdekes gépparkot üzemeltet. A már említett, jelentős modernizáción átesett MiG-21-es Lancer flotta 2022-re a légiharc feladatú C változatból és a vadász A/B-ből áll, összesen mintegy 28 darabbal. A mostanra egyértelműen elavult Lancerek leváltására 17 darab F-16A/B érkezett két lépcsőben Portugáliából, amelyeket további 32 darab norvég F-16-os követ 2022 és 2024 között. Mivel a Fighting Falcon számtalan változatban létezik, érdemes kitérni a pontos változatukra is. Ezek a gépek összesen három századot fognak felszerelni, egy élettartam-meghosszabbításon és modernizáción átesett MLU Block 20 változatúak lesznek. A régebbi portugál gépek esetében a MLU 5.2-es, míg az ifjabb norvég gépek esetében a 6.5.2-es szabványra módosítják őket. A sugárhajtóműves repülőgépek közé tartozik még századnyi IAR-99 könnyű kiképző és harci gép, amely szintén hazai tervezésű és gyártású, bár a hajtóműve brit.
Jól látszik, hogy Románia már a nyolcvanas évektől törekedett az önellátásra vagy legalábbis a hazai ipar támogatására, ugyanis a mostanra az Eurocopter/Airbus részévé vált francia Aerospatiale-lal megkötött szerződés értelmében két helikoptert is gyártott licenszben, amely együttműködés a hetvenes években több volt, mint furcsa. Az egyik a könnyű futár- és szállító-repülőgép, az Alouette III volt, míg a másik a Puma. Ez utóbbi érdekessége, hogy továbbfejlesztett változatát H215 néven a Magyar Honvédség is rendszeresíteni fogja. Előbbiből 20, utóbbiból 36 szállító és 22 harci változat áll rendszerben.
Szintén a légierő üzemelteti az úgynevezett honi és a repülőterek védelméért felelős légvédelmet is. Ide a különböző szovjet eredetű vagy licenszben helyben gyártott eszközök mellett a Bundeswehr kivont Gepard önjáró lövegei, valamint az ugyanolyan típusú, telepített, radarvezérelt 35 milliméteres gépágyúk tartoznak. No meg 7 üteg (!) Patriot. Hogy miért van szüksége egy viszonylag szegény országnak egy milliárd dolláros nagyságrendű árcédulával rendelkező, ballisztikus rakéták elleni védelemre, arról csak találgatásaink lehetnek. Úgy ráadásul, hogy a hírek szerint az ütegek felét a szárazföldi hadsereg kapja.
Végezetül a 6600 fős létszámú haditengerészet is számos érdekességet tartogat. Fő erejét egy szovjet időkből származó, de ütőképes Kilo osztályú csendes dízel-elektromos tengeralattjáró képezi, amely mellett „Ceaușescu cirkálója”, a Mărășești rakétás fregatt alkotja a fő csapásmérő erőt. Az 5800 tonnás, szintén hazai tervezésű és építésű, de szovjet fegyverzettel ellátott hajót eredetileg cirkálónak nevezték a diktátor nagyzási mániája miatt – ezt később rombolóra, majd napjainkra fregattra módosították. Képességei alapján valahol az utóbbi kettő között helyezkedik el. A flottához tartozik még 2 darab egykori brit fregatt, amelyek rakétafegyverzetüktől megfosztva mindössze helikoptereikkel, illetve egyetlen 76 milliméteres OTO Melara gyorstüzelő ágyúval rendelkeznek. Így sokkal inkább alkalmasak partvédelmi feladatokra, mint tényleges katonai műveletekre. A Fekete-tengeri flottához tartozik még ezen kívül 6 korvett (kisebb páncélos hajó) is.
A korábbi évszázadok során általános feladatokkal, napjainkra az egyetlen, felszíni célpontok elleni feladattal megbízott folyami hajóraj a román dunai flottilla. A többi ugyanis szinte kizárólag aknamentesítési feladatokkal rendelkezik, míg a román flottillában két osztályban összesen nyolc darab folyami monitor szolgál. Az általában a budapesti Országház előtt látható Lajta monitor késői utódjainak fő erejét az egy, illetve két páncélozott toronyban elhelyezett, a TR-85 harckocsikban is használt 100 milliméteres ágyúk adják. Ezt egészítik 122 milliméteres rakéta-sorozatvetők, illetve légvédelmi eszközök. Páncélzatukról nincs hír, de mindenképpen érdekes, hogy ezen viszonylag modern, de sebezhető eszközök szolgálatban tartását fontosnak ítélték Bukarestben. Fő szerepük valószínűleg a Duna-delta ellenőrzése, ahol a folyópartokkal ellentétben nem lehet őket gyakorlatilag észrevétlenül lőtávolságon belülre megközelíteni.
Összefoglalva elmondható, hogy a szinte mindenkiben ellenséget látó román politikai vezetés már Ceaușescu alatt sem akarta külső tényezőkre bízni az ország védelmét, és ahol lehetett, saját erőből igyekezett megoldani a hadsereg felszerelését. Éppen ezért figyelemreméltó, hogy a politikai manőverezések miatt több, haditechnikai eszközöket gyártó, már bejelentett vegyes vállalat vagy licenszelt eszközöket gyártó üzem létrehozása hiúsult meg az országban az elmúlt néhány évben.
