Ez év október 20-án a Moldovai Köztársaságbanegyszerre tartották meg az elnökválasztás első fordulóját és rendeztek népszavazást az Európai Unióhoz való csatlakozásról. Maia Sandu újrázni akaró államelnök nagy valószínűséggel azért kötötte össze a kettőt, mert azt remélte, hogy az EU-tagság széles társadalmi támogatottságot élvez majd, ami növelni fogja az ő újraválasztási esélyeit.
Ez a számítás azonban nem jött be. Ugyanis arra a kérdésre, hogy a Moldovai Köztársaság (röv. Moldova, ami nem tévesztendő össze a romániai Moldva régióval – csak egy betű a különbség a két elnevezés között) alkotmányába beillesszenek-e egy olyan záradékot, amely az uniós tagságot célként határozná meg, csupán a moldovaiak 50,39 százaléka mondott igent, több mint 49 százalékuk nemmel válaszolt. Ráadásul ez a hajszálnyi különbség is a diaszpórának köszönhető, hiszen a statisztika szerint nem annyira a Moldovai Köztársaságban élők többsége foglalt állást az EU-párti alkotmánymódosítás mellett, mint inkább a legalább átmenetileg külföldön, más országokban tartózkodó moldovai (+ román!) állampolgárok. (Utóbbiak 77 százaléka voksolt igennel a népszavazáson.) Maia Sandu EU-párti elnök a történtek kapcsán „a demokrácia elleni példátlan támadásról” beszélt, amit orosz beavatkozásnak tulajdonított. Személyes tapasztalatok híján nem tartom magam illetékesnek a kérdésben való állásfoglalásra. Több mint két hónappal a tulajdonképpeni események után azért vettem elő mégis a témát, mert most bukkantam rá egy olyan tudnivaló forráshelyére, amire nem csak emlékezetből akartam felhívni a figyelmet.
Az alábbiakat Iuliu Maniu államminiszter annak a vitának a keretében mondta, amelyet a bukaresti Minisztertanács 1944. szeptember 26-án az észak-erdélyi román közigazgatás újjászervezéséről folytatott.
„Be kell fejeznünk egyszer ezt az ádáz központosítást, amely megakadályozza ezen ország természetes fejlődését, amely megtömte a vidéket a közigazgatásban alkalmatlan emberekkel. Ezért veszítettük el lelkileg Besszarábiát és Bukovinát. Elvesztettük őket lelkileg, mert a politikusok azért küldtek oda tisztviselőket, hogy azok bizonyos szívességeket tegyenek nekik, a helyi jog, a világ szellemének teljes figyelmen kívül hagyásával, akik számtalan visszaélést követtek el. (…) Látták, mi történt Besszarábiában és Bukovinában. (…) Most kérem, Besszarábiában egy nagyon súlyos dolog történt, amelynek nagyon súlyos következménye lett. Az előző diktatórikus kormányzatok Besszarábiába és Bukovinába dobták a politikai klientúrájukat. Saját embereiket tették meg csendőrnek, adminisztrátornak, prefektusnak, szolgabírónak és polgármesternek. Ami még rosszabb volt itt, Besszarábiába és Bukovinába küldték (az embereket), mivel ez egyfajta száműzetésnek számított, mint Szibéria. Ha nem viselkedett jól valaki, Besszarábiába küldték; belépett a közigazgatási felügyelő egy irodába és meglátott valakit, aki nem tetszett neki, elküldte Besszarábiába. (…) Amikor jöttek az oroszok, ezek kimentek, amikor viszont újra jöttünk mi, ismét ugyanazokat a silány elemeket küldtük hallatlanul nagy számban. (3.) Én láttam azt az embertelen módot, ahogyan ezek a tisztviselők a lakosságot kezelték. És több tíz és több száz parlamenti beszédet mondtam, nyilvános összejöveteleket is tartottam, de soha ezekről a dolgokról nem beszéltem, Miért? Azért, mert nem akartam feltárni az elkövetett hibákat, és nem akartam fegyvert adni az ellenfeleink kezébe a mi kárunkra.”
Mint ismeretes, Iuliu Maniu Románia legnagyobb tiszteletnek örvendő államférfiainak egyike. 1944-ben tett fennebbi megállapításai arra engednek következtetni, hogy a Moldovai Köztársaság állampolgárai talán bizonyos – még feledésbe nem merült – múltbéli tapasztalataik alapján sem óhajtják túlzottan első lépésben az Európai Unióba való csatlakozást, majd második lépésben a terület Romániával való egyesülését. Mert Bukarestből nézve (legalább a lényeget tekintve) a Moldovai Köztársaság leendő EU-tagsága – bevallatlanul vagy bevallottan – ez utóbbiról szól.
Boros Ernő
