A bukaresti Alkotmány téren (Piața Constituției) gyülekeztek ma a déli órákban a védelemért, a közrendért és a nemzetbiztonságért felelős intézmények alkalmazottai és a tartalékos katonák egy nagyszabású tüntetésre, amelyen többek között a túlórákkal kapcsolatos problémák megoldását követelik.
A rendőröket tömörítő szakszervezet csütörtöki közleménye szerint a tüntetők az Alkotmány térről a pénzügyminisztérium, az igazságügyi minisztérium, a munkaügyi és a belügyminisztérium székhelyét érintve a kormánypalotáig vonulnak. A kormány székhelye előtt 16:30-ig fognak tüntetni.
A szakszervezetek elsősorban azt követelik, hogy a kormány az idei megszorításokról szóló „salátarendelet” módosításával tegye lehetővé a rendőrök, börtönőrök és katonák munkaszüneti napokon végzett munkájának kifizetését, illetve igazítsa az inflációhoz a katonai nyugdíjakat.
Eközben a bukaresti hatalom kizárólag a saját jövőjével, hatalmának átmentésével és prolongálásával van elfoglalva. A kormány szóvivője bejelentette a tegnapi kormányülést követően, hogy a balliberális Ciolacu-kabinet jóváhagyta az államelnök-választás első fordulójának (amit november 24-én már megtartottak, de puccsszerűen eltöröltek Romániában) május 4-i kiírását; a kampányidőszak február 18-án kezdődik. Egy kormányhatározat szabja meg a részleteket, a külföldön élő román választópolgárok jövő héttől kezdődően regisztrálhatnak a levélszavazásra a külképviseleteken.
A jogszabálytervezetek szerint a választás lebonyolításában részt vevő személyzet a pénzügyminisztérium javaslatára 25 százalékkal kisebb összegű fizetségben részesül, mint eddig, az élelmezési napidíjuk összege azonban nem változik.
Miron Cozma a legfőbb ügyészségen
A Zsil-völgyi szénbányászok volt szakszervezeti vezetője, Miron Cozma ma megjelent a legfőbb ügyészség bukaresti székhelyén, ahol a tudomására hozták, hogy emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják az 1990 júniusi bányászjárás ügyében. Az ügyészség épülete előtt nyilatkozó Cozma alaposan leszidta a jelenlévő újságírókat, amiért szerinte a sajtó nem a valóságot közölte az 1990 júniusában történtekről. Kijelentette, hogy 1991 szeptemberében letartóztatta, sőt majdnem le is lőtte Ion Iliescut volt államfőt.
Az ügyészek újra büntetőeljárást indítottak az 1990-es bányászjárás ügyében, miután a korábbi bizonyítékait a bíróság semmisnek nyilvánította. Eddig a vádhatóság Ion Iliescu volt államfővel, Petre Roman volt miniszterelnökkel, Vasile Dobrinoiu nyugalmazott tábornokkal, Petre Peter nyugalmazott ezredessel és Adrian Sârbuval, Petre Roman volt kabinetfőnökével közölte, hogy gyanúsítottak ebben az ügyben. A rétestésztaként nyúló, a romániai igazságszolgáltatást közröhej tárgyává tévő ügy három és fél évtizede húzódik, és sohasem kerül pont a végére…