Elment David Lynch is

Hetvennyolc éves korában elhunyt a Twin Peaks, a Kék bársony, a Dűne, a Mulholland Drive rendezője, akinek álomszerű stílusa annyira jellegzetes volt, hogy a neve jelzővé vált.

Lynch tavaly nyáron beszélt arról, hogy a sok évnyi dohányzás miatt emfizémája (tüdőtágulat) lett. „Nem tudok kimozdulni. És csak rövid távot tudok gyalogolni, mielőtt elfogy az oxigén” – mondta akkor. David Lynch nevét évtizedekig a legnagyobb élő rendezők között emlegették.

Montana államban született, egyetemistaként Philadelphiában folytatott képzőművészeti tanulmányokat. Az ottani művészeti akadémián forgatta első rövidfilmjeit a hatvanas évek derekán. Első nagyjátékfilmje, az 1977-re, független gyártásban elkészült Radírfej a korszak „éjféli mozivetítésein” vívott ki magának kultstátuszt, rendezőjére ezután figyeltek fel Hollywoodban.

A következő évtizedben Lynch komoly sztárokkal forgatta Az elefántembert, majd a Dűne első nagyjátékfilmes adaptációját, de igazi sikert a Kék bársonnyal ért el, amely mintha az idillinek tűnő kertvárosi Amerika rémálmait mutatta volna be. Lynch egész életművére jellemző volt a pszichológiai érdeklődés, a szürreális álomvilág, a tudatalatti feltérképezésének vágya. Talányos történetei, mint amilyen a későbbi Lost Highway (Útvesztőben) és a Mulholland Drive, a modernista tudatfilm örökségét folytatják, rejtélyes és kibogozhatatlan bűnügyi történeteket mesélnek.

Lynch a nyolcvanas évek végén kapott felkérést egy tévésorozat megrendezésére. A Mark Frosttal közösen írt Twin Peaks egyszerre épített a szappanoperák és a krimisorozatok műfajára, de mindkettőt markánsan újraértelmezte, és olyan rajongótábort verbuvált rendezője köré, amely a rendezői pálya végéig – és a több évtizedes szünet után, 2017-ben bemutatott, harmadik évadig – kitartott.

David Lynchet háromszor jelölték rendezői Oscar-díjra, Veszett a világ című filmje Arany Pálmát nyert a cannes-i filmfesztiválon. Filmrendezői életműve mellett írói, zeneszerzői és képzőművészeti munkásságáról is ismert volt, ezek mind szervesen kapcsolódtak filmjei szürrealista világához. Túláradó kreativitása nem tisztelte a műfaji határokat, így alkotótevékenysége messze túlnyúlt a filmeken. Pályáját eleve képzőművészként kezdte, később pedig a zenében is kipróbálta magát. Több filmjéhez is írt zenét, visszatérő alkotótársával, a jellegzetes Lynch-hangulathoz nagyban hozzájáruló Angelo Badalamentivel közösen. Vele és profi dzsesszzenészekkel közösen alapította meg Thought Gang nevű zenekarát is a 90-es évek elején, amelynek nagylemeze csak évtizedekkel később, 2018-ban jelent meg. Lynch persze a zenekarvezetéshez sem hagyományos módon állt hozzá. Nem kottázott vagy vezényelt, hanem szürreális, filmszerű jeleneteket mesélt a zenészeknek, így inspirálva őket az adott hatás elérésére. „Képzeld el, hogy egy levágott fejű csirke vagy, aki körbe-körbe szaladgál, miután valaki ezer speed-tablettát tolt le a torkán” – hangzott például az egyik instrukció Gerry Brown dobosnak, aki olyan zenészekhez szokott, mint Stevie Wonder vagy Diana Ross. Az egyik dalhoz super8-ra forgott klip is készült.

A rendező emellett elkötelezett híve volt a transzcendentális meditációnak, amit még 1973-ban kezdett el gyakorolni. Sőt, könyveket is írt róla. „Nagy a félreértés arról, hogy mi a meditáció. A meditáció egy módja annak, hogy megragadjuk azt, ami belül megy, egészen belül, ami a legmélyebb szintű élet, a transzcendencia, az abszolút, a totális és a valóság, maga a tapasztalat. Mindazt, amire egy emberi lény épül” – mondta egy interjúban, és arról is gyakran beszélt, hogy az igazi boldogságon túl a kreativitáshoz is nagyon fontos ennek a tudatállapotnak a megtapasztalása. Mindezt nemcsak szóban hirdette, de saját alapítványt is létrehozott, amelynek célja, hogy segítsen a transzcendentális meditációt alkalmazni az iskolákban, valamint olyan traumatizált csoportok számára, mint a háborús veteránok, a menekültek, a hajléktalanok és az elítéltek.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Centenáriumi kiállítás: Gyárfás Jenő

Következő hír

A román demokrácia vergődése

Related Posts
Total
0
Megosztás